RockStation

Lordi: kétarcú albummal tér vissza a szörnyzenekar

2016. augusztus 29. - sunthatneversets

lordi_2016.jpg

Új arcát mutatja meg nyolcadik stúdiólemezén a Lordi: a Monstereophonic albumon a slágeres hard rock himnuszok mellett komplex metal dalok is helyet kapnak, melyek egy igazi horrormesévé állnak össze. Az új számokat október 4-én mutatja be Budapesten a szörnybrigád: a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk majd őket, a svájci Silver Dust a finn Shiraz Lane felvezetését követően.

Készen áll a Lordi nyolcadik nagylemeze: a Monstereophonic (Theaterror vs. Demonarchy) címre hallgató kiadvány szeptember közepén jelenik meg, és két igen különböző oldalát mutatja majd be a finn szörnyzenekarnak.

A Theaterror című „A oldal” hat ördögien fogós hard rock nótát rejt, mint például a Hug you Hard Core, mely a zenekar reményei szerint hosszú ideig cseng majd a fülünkben. A Demonarchy című „B oldal” pedig jóval modernebb és komplexebb dalszerkezetekkel operál majd, és különböző horror történeteket mond el, többek között boszorkányokról, vérfarkas nőkről, vérszívó grófokról és élőhalottakról, akik között területi harc tör ki a városban, ahol mindannyian tanyáznak. A lemezt a finnországi Sonic Pump stúdióban rögzítették Nino Laurenne segítségével, aki producerként már 2008-ban is segítette a szörnyeket.

A csapatot 1992-ben alapító Mr Lordi elmondása szerint az új albummal a zenekar keretein belül maradva szerettek volna valami újat kipróbálni, ezért döntöttek úgy, hogy a megszokott nótáik mellett hat hosszabb dalt egy történetre felfűzve, afféle konceptalbumként készítenek el, a náluk megszokottnál jóval agresszívebb, metálosabb hangszerelésben. Ahogy a lemez is két részre osztható, úgy a tagok maszkjai is megújulnak, és egyszerre mutatják majd meg a szörnyek két arcát.

Első éveiben a Lordi afféle egyszemélyes projektként üzemelt, mely 1997-ben kezdett igazi zenekarrá válni. A '80-as évek dallamos heavy metal zenéjét ijesztő horror külsőségekkel kombináló együttes hamar felhívta magára a figyelmet debütáló, Get Heavy című albumuk 2002-es megjelenése után, élő fellépéseiket pedig a jelmezek mellett bombasztikus effektekkel és pirotechnikával tették emlékezetessé a látogatók számára.

A 2006-ban megnyert Eurovíziós Dalfesztivál új szintre emelte ismertségüket: a kontinentális tehetségkutató addigi történetének legnagyobb összpontszámával szerezték meg Finnország első és mindezidáig egyetlen győzelmét. Azóta a csapat nemcsak hazájában vált nemzeti hőssé, de az egész világon ismertté avanzsált. Aktuális turnéjuk egyben az eurovíziós győzelem 10 éves évfordulóját is ünnepli.

A budapesti koncertre október 4-én kerül sor a Barba Negra Music Clubban, két vendégzenekar kíséretében. Egyikük a svájci Silver Dust , mely 2013-ban alakult, és Lost In Time című első albumát még abban az évben adta ki, pár hónappal később pedig már a Montreux Jazz Fesztiválon játszottak. 2014-ben és 2015-ben rengeteg koncertet adtak többek között az Eluveitie, a Deftones, az Offspring és a Crucified Barbara mellett, és különböző fesztiválokon is.

The Age Of Decadence című második lemezük idén tavasszal jelent meg. A zenekar koncertjein a Tim Burton filmek hangulatát idézi meg: a varázslatos kosztümökhöz erőteljes rockzene társul, melyet elektronikus és komolyzenei betétek tesznek egyedivé.

A másik vendégzenekar pedig a Shiraz Lane lesz, mely Finnországból, Vantaa városából érkezik. A húszas éveik elején járó tagok debütáló EP-je tavaly jelent meg Be The Slave Or Be The Change címen, és egy csapásra ismertté tette Finnországban a két technikás gitárossal és harsány orgánumú énekesnővel színpadra álló csapatot.. és persze az is sokat segített, hogy 2015-ben ők nyerték a Wacken Metal Battle finnországi döntőjét. Új lemezük For Crying Out Loud címen jelent meg idén. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9311658692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum