RockStation

Ősszel kezdődnek az új Mastodon lemez felvételei

2016. augusztus 30. - theshattered

Mastodon2014.jpgPár hónapon belül stúdióba vonul a Mastodon, hogy felvegye a legutóbbi remekmű, a Once More 'Round The Sun utódját. Annyi már biztos, hogy egy nagy lélegzetvételű anyagra lehet számítani, ugyanis ha hihetünk a pletykáknak, dupla lemezben gondolkodnak az urak.

Az első CD-n elvileg Brent Hinds dalai fognak helyet foglalni, melynek nem hivatalosan Cold Dark Place gyűjtőnév alatt látnak majd napvilágot, a második lemez pedig teljesen zenekari kompozíciókat tartalmaz majd. Brenn Dailor dobos szerint a termés "egy kicsit progosabb lett, kicsit többet játszunk a rendelkezésre álló hellyel és a dinamikával is."

Bill Kelliher a következőket tette hozzá a dolgokhoz: "Az eddig feldemózott tizenegy dal nagyrészt Brann és az én művem. Ezt úgy kell érteni, hogy egy utcában lakunk, együtt nőttünk fel, így együtt is írunk."

A felvételek várhatóan október-november magasságában kezdődnek majd meg, a megjelenés jövőre várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr911661502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum