RockStation

Raging Speedhorn - Lost Ritual (2016)

Visszatérés full kakaón

2016. szeptember 15. - RaczUr

ragingspeedhornlostritualcd.jpg

Ha fel kéne idéznem azt a zenekart, akik a legnagyobb pofán verést produkálták életemben sanszos, hogy a brit Raging Speedhornt kéne felhoznom mintapéldának. A We Will Be Dead Tomorrow egy olyan erőtől duzzadó, vaskos, de mégis nihilt árasztó lemez volt, amit kb. arra terveztek, hogy bevadult junkiek darabokra szedjenek egy házat. 2008-ban oszlottak fel, és bevallom kis híján teljesen elment mellettem a visszatérő lemezük, a Lost Ritual. Az meg elég nagy hiba lett volna.

Nincs nagy irányváltás. A Raging Speedhorn most is azt hozza, amit megszokhattunk tőle. Ez pedig inkább dicséret, mint szemrehányás. Talán annyi változott, hogy a szövegek nem annyira direktek, meg fuck off mutogatósak, mint korábban, de hát érthető ez is, több, mint tíz év alatt azért változnak a dolgok, még ha azért itt is alámerülnek a keserű gondolatokba.

A szándék viszont egyértelmű a Lost Rituallal. Lehorzsolni az arcbőröd koponyáig. Ehhez ért a Raging Speedhorn, és ebben erős. Dinamikus, beton kemény riffekkel operálva szétacsarkodni töményen azt a negyven percet, ami a visszatérésükre adatott.

c66dfdc7-2c9b-462f-961a-621b598b19a8.jpg

Az albumban nincs üresjárat, a tekerősebb-zajosabb dolgok jól hozzák a bandától megszokott dühösebb fílinget. A Halfway To Hell, a beszédes Dogshit Blues, a Shit Outta Luck, vagy a Lemmy tiszteletére írt Motörhead egyaránt zakatolós, már-már crust punkba hajló, zabolátlan tekeréseket hoz. Közben azért a középtempóban is jól mozognak (Bring Out Your Dead, Evil Or Mental, Hangman).

A Lost Ritualnál igazi eredmény még, hogy két olyan dal is ékíti a lemezt, mint a Ten Of Swords és a záró Unleash The Serpent. Kb. az Electric Wizard utánérzést hozzák benne, és hiába voltak korábban is 6-7 perces számaik, most éreztem igazán erősnek ezt a mély-lassú-agonikus hozzáállást.

Nagyon örülök a Raging Speedhorn visszatérésének. Szerintem nincs sok olyan banda, aki a sludge, crust, sludgecore (bármit is jelentsen ez) kultúrkörben jobban és önfeledtebben tudna mozogni, és közben minden percében hitelesnek maradni. A Lost Ritual meg ennek bizonyítására egy tökéletes lemez.
5/5 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1511705433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum