RockStation

Neurosis - Fires Within Fires (Neurot Recordings, 2016)

Az éjjel soha nem érhet véget!

2016. szeptember 22. - Ernő Hellacopter

neurosisfirescdbigger.jpg

Egy Hattori Hanzo pengét csak a többi Hanzo pengével lehet összehasonlítani, a világ más kardjaival nem - hangzik el a zseniális Kill Billben, amely tétel, lefordítva a zenei vonatkozásra, tökéletesen megállja a helyét a Neurosis esetében is.

30 éve toposzként ékelődtek be a zenei körforgás kérlelhetetlen fogaskerekei közé, de a gépezet se megrágni, se kiköpni nem tudta őket. Jutalmul olyan zenei hivatkozássá váltak, amilyenről a zenekarok 99%a álmodni sem mer. A méltatásukat kár is folytatnom, szerintem nincs jelző, amit ne lőttem volna már el, Tárgyszerűen nézve, itt a Neurosis legújabb, sorozatban tizenegyedik nagylemeze, mely a Fires Within Fires címet kapta az illetékesektől.

Vajon van-e értelme újabb és újabb lemezeket gyártani, amikor élőben a legtöbb koncertre látogató az old school nótákat akarja hallani, és ismerve a dalok hosszúságát, nehéz úgy szelektálni, hogy a tagok is az újdonság varázsát érezzék, miközben a közönség is megkapja a nosztalgiát. Jelen esetben a válasz egy hangos, és erőteljes IGEN, hiszen a Fires Within Fires a maga 40 percével, 5 nótájával, és a zárásként majd' 11 perces Reach-ével akkora hidrogén bomba a hallójáratoknak, ami kétévente szinte már vényre jár!

neurosis_press_photo.jpg

Véleményem szerint az előző, Honor Found In Decay egy kísérletezős, lassú, kevésbé maradandó lemez lett, de jutott rá 2-3 nóta, ami igazi Neurosis esszencia. S bár az új lemezen is vannak lassabb, ambientes cicergések, olyan súlyt, frusztráltságot sikerült Steve Albini Megamessiás producerrel lemezre vinniük, ami a legutóbbi anyagaikat képes zárójelbe tenni. Néhol olyan sludge mocsár ömlik a hangfalakból, hogy felmosórongyokat terítettem eléjük, ami mostanság nem volt jellemző lemezeikre. Hol klausztrofóbia szintű szorongás, hol már-már poszt-rockba hajló harmónia, mint például a Fire Is The End Lessonben, érzelmi hullámvasúton ül a hallgató, és csak egyet nem tud: nem szeretni! Ahogy a Broken Ground elején beúszik Steve Von Till baritonja, az valami csoda, és ez a legutóbbi bécsi bulin is így volt, ahol először hallottam. ellenben a nyitó Bending Lighttal, ami akkor annyira nem nyűgözött le. A lemez csúcspontja viszont a Reach, varázslatos zárása a lemeznek.

Egy Neurosis lemezt csak a többi Neurosis lemezzel lehet összehasonlítani, a világ más lemezeivel nem, és ez így is van rendjén. Egyértelműen a 2016-os év legjobbja, ez nem is kérdés, alig várom, hogy élőben hallhassam az új nótákat!
5/5

Itt meg a teljes lemez

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8911728455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NZperX 2016.09.26. 07:57:03

A Fires Within Fires kapcsán minden eddiginél határozottabban érzem, hogy a hatását alapvetően meghatározza a meghallgatásához használt cucc minősége. Jó minőségű stúdióhangfalakon, optimális körülmények között sem ad akkora részletgazdagságot, természetességet, mint egy jó fejhallgatóval pl.
Itt most nem arról beszélek, hogy jó cuccon nyilván minden lemez jobban szól, mint vacak hangfalakon, hanem arról, hogy az album káprázatos részletgazdagsága csak erre alkalmas körülmények között tárul fel. Márpedig ennél részletgazdagabb anyagot szerintem még nem hallottam a rockzene súlyosabb ágáról.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum