Ez a szerda este egyike volt azon kevés alkalmaknak, amikor nem azért megyek el egy bulira, mert feltétlenül rajongok valamelyik zenekarért, hanem mert kíváncsi voltam, mire is képesek ezek a nevek. A Sumerian Records istállója eleve tele van felső kategóriás, technikás zenékkel, bandákkal, úgyhogy ez a koncert - az elvárásaim szerint legalábbis - nekem való muzsikával szolgált.
Előre szögezzük le, hogy nem vagyok egyik zenekarnak sem nagy rajongója, így konkrét számcímeket ne várjatok, nem is nagyon tudok írni – hiába puskáznék, sok hasznotok nem lenne belőle, meg minek is... Na, de akkor lássuk, mivel is volt dolgunk! A csupa amcsikból álló Sumerian Alliance turné menetrendjét a Black Crown Initiate nyitotta. A hol dallamos death, hol modern metal elemeket vegyítő komák alaposan megalapoztak az estének. A fél órás program alatt a farkasember mimikájú énekes és a szintén különleges szakáll/haj kombóval taroló gitáros kivette a részét a vokáltémákból. Amikor a dallamokra került sor, akkor a hörgésért felelős „farkasember” el-eltűnt, ami egy idő után már kissé furcsa volt, de ki hogy érzi jól magát, ugye. A zene abszolút rendben volt, a közönség is a tenyerükből evett. De ez utóbbi az egész estéről elmondható, bármelyik zenekarról is volt szó, egy intésre beindult a circlepit, a wall of death, vagy valami egyéb móka.
A következő a számomra az este fénypontját jelentő Volumes volt. A Hacktivisthez hasonló kiállású és megjelenésű los angelesiek itt full fehérben tolták a britekhez képest jóval metalosabb zenéjüket. A srácok mozogtak rendesen, főleg a néger énekes mászkált oda-vissza a deszkákon és afelett. Ha ránézésre nem jött volna le, hogy élnek vele, a srácok büszkén vállalták, hogy bármilyen cannabioidot szívesen látnak a buli után – ahogy elnéztem őket, előtte is már elmehetett egy-két cigi, de ha emiatt pörgött ekkora hőfokon a show, üsse kő. Az tuti, hogy kicsit jobban utána fogok nézni a munkásságuknak.
A Veil Of Maya a legutóbbi, George Magyar által feldalolt Matriarchot favorizálta a műsorban, mely jóval dallamosabb lett az elődeinél. Ha már az énekesnél tartunk, vártam, hogy elhint pár szót a „Magyar”ságával kapcsolatban, de sajna ez kimaradt. Sőt, igazából olyan gépies sorban darálták végig a dalokat, hogy szinte a felkonfra sem maradt idő. Nem mintha nagy gond lett volna, mert így az ökörködés helyett egy dallal is hosszabb lehetett a műsor, csak így egy kicsit idegen volt nekem a hangulat. Ennek ellenére jó kis háromnegyed óra volt az egész esti – számomra – tompa hangzás ellenére is.
A bulit a legfőbb húzónév, a Born Of Osiris zárta, akik a tavalyi Soul Sphere lemezt kívánták megmozgatni. Ennek jegyében az első dal rögtön a korongot nyitó The Other Half Of Me volt, utána pedig sorjáztak a büntetőbbnél büntetőbb zakatolós témák. A samplerekben gazdag hangzással nem is lett volna baj, hiszen a turné minden bandája alkalmazza azt kisebb-nagyobb mértékben, de amikor az egyetlen gitáros egy ikergitáros szólóval állt elő (tehát a másik sáv feltűnően „playbackről” ment), egy kicsit elhúztam a számat. Persze, értem én, hogy hűnek kell lenni a lemezminőséghez, de akkor is furcsán sült el a dolog. Na, sebaj. Egy barátságos extraként megkaptuk, ahogy a billentyűs egy régi, iskolai sérelmét behajtva eldalolta (amúgy nagyon is prímán hozta) az I Believe I Can Fly-t. Üdítő volt, mert addigra a koszos hangzás miatt egybemosódó – és emiatt monoton módon hasonlónak tűnő – riffektől kicsit kezdett befásulni az agyam. A srácok a főblokkot záró Machine után még visszatértek egy ráadásra is, így a meghirdetett időpontnál közönségbarát módon kicsit később, de annál jobb hangulatban ért véget.
Végül is nem bántam meg, hogy ellátogattam erre a bulira, hiszen a jelenlegi modern metal vonal fővonalas bandáinak egy szép kollekcióját láthattam. Ha nem is volt tökéletes este, a szép számú közönség láthatóan prímán érezte magát, ami egyértelműen az elsődleges jele annak, hogy bármikor érdemes lesz visszahozni ezeket az arcokat. (a fotók nem e helyszínen készültek)
