RockStation

Brant Bjork - Tao Of The Devil (Napalm Records, 2016)

A sivatagi ördögfióka

2016. október 06. - KoaX

brant_bjork_tao_2.jpg

A következőkben beszélgessünk kicsit a stoner zenéről. Leereszkedünk a sivatag legporosabb útján a legnagyobb marhiuana ültetvényig, majd a cadillac-kel hazaszáguldunk, beverünk pár sört és fel rakjuk a lejátszóra Brant Bjork legújabb albumát, a Tao Of The Devil-t. Kezdjünk is bele.

Ha azt mondom, hogy Brant Bjork, mindenkinek elsőre a Kyuss ugrik be. Ki is gondolna másra, hiszen  a Palm Desert-i srácok kétségtelenül a stoner zene atyjai. Oké, most ne nézzük azt, hogy a Sabbath lerakta a doom/sludge/stoner alapjait. A mai értelemben vett stoner zenével kapcsolatban csak is a Kyuss lehet az Ősatya. Amit ez a pár suhanc leművelt a kilencvenes évek elején azt nehéz megismételni, ha egyáltalán meg lehet. A Blues For The Red Sun egy olyan elszállós alapkő az életünkben legalább, mint a Pantera-tól a Far Beyond Driven. A zenekarból a '93-as kiválása után sem maradt tétlen Mr. Bjork. Pár évig igaz nem hallottunk róla, de utána gitárt ragadott és elkezdte művelni azt, amire a sors szánta őt. Oké, a gitárjátéka soha nem lesz annyira jó, annyira kiemelkedő, mint a dobolása, de még így is hoz nekünk egy olyan kellemes ízt, mint amit a karácsonyi vacsora után érzel. 

brant_bjork_2016_1.jpg

Az előzetes The Gree Heen és a Stackt daloktól nagyon nem voltam elájulva. Sőt... Azt mondom, hogy nem is érdekelt miattuk az album. Aztán rávett a fene, hogy csak azért is meg kellene hallgatni, hogy mi is a pálya manapság az öreg sörivóval. Csalódtam, hatalmasat. Kellemesen. Az album egyben egy olyan egészet alkot amit manapság ritkán hallok. Nincs is értelme külön-külön hallgatni dalokat, mert nem fog úgy elkapni az a bizonyos érzés. Az abszolút kedvencem a lemez címadó dala. Ez az album végénél található, és egyszerűen úgy oda vág a trippednek, hogy az valami hihetetlen. Azt hiszem erre mondják, hogy tökéletes utazás. Brant hangja és gitárjátéka talán ebben jön át a legjobban. Nincs ugyan kiemelkedő hangja a srácnak, soha nem lesz egy John Garcia, de van egy olyan hangulata, egy olyan sajátos hangszíne, ami egy ilyen nyugisabb zenéhez tökéletesen passzol. 

Tetszik a Taoban az, hogy az album nincs túlpolírozva, mint annyi stoner cucc manapság. Marhára bejön, hogy a lábdob oda pakol, a pergőnek kicsit tompa hangja van, viszont ami abszolút felkeltette elsőre is a figyelmemet az az volt, hogy a cinek valami kegyetlen királyul szólnak. Van tér hagyva nekik, nincsenek szarrá triggerelve. Nem egy világot megváltó album ugyen ez sem, de arra tökéletes, hogy amikor tele van a tököd mindennel akkor kiragadjon a szürke hétköznapokból és egy rövid időre elvigyen egy olyan utazásra, ami megismételhetetlen. Ha ebbe az irányba fog haladni a zene, akkor teljesen nyugodtan ülhetek a seggemen, és élvezhetem jövőre is a jobbnál jobb albumokat. És amúgy hol van még az év vége... A következő pár hónapban még igazi csemegéket fogunk kapni!
5/5

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1311757705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenevadasz · zenevadaszat.blog.hu 2016.10.17. 07:40:38

A Yawning Man a stoner / desert rock ősatya, tőlük tanult a Kyuss is :) Amúgy tényleg jó, görcsmentes album lett ez!
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum