A modern progresszív metal szerelemeseinek ez az év több, mint maga a megtestesült Kánaán. Kaptunk már egy Hacktivist bulit, egy Animals As Leaders koncertet, ellátogatott hozzánk a Sumerian Alliance turné is, ráadásul jövő év elején érkezik a Devin Townsend / Between The Buried And Me / Leprous csomag, amely folytatja majd ezt a nagyon alapos, de egyben nagyon tömény kényeztetést. De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen hétfőn is kijutott az arra vállalkozóknak a jóságból, szóval lássuk, mit adott nekünk ez a hűvös október közepi este a hajó gyomrában.
Elsőként a hivatalosan szólóprojektként létező zenekar, nemes egyszerűséggel csak az alapító nevét viselő Sithu Aye lépett a deszkákra. Körülbelül úgy festettek, mintha csak a szomszéd srácok pattantak volna fel pengetni egy párat, ellentétben a zenével, amelyben magától értetődő módon a technika széles tárházát rakták elénk a britek. A szinte már elvárható samplerdús, néhol matekos, sokszor tekerős instrumentális prog zenét nem nagyon szakították meg fölösleges jópofizásokkal, sőt, igazából a basszert leszámítva, aki igencsak átélte a zenét, szinte legyökerezve, mindent a zenének alávetve tolták a srácok. A színpadról érkező energiát a közönség is érezte, volt, aki csak megfigyelte a technikás előadást, de volt, aki teljesen átszellemült a srácok zenéjétől, ami nem is csoda. A fények egész este jól működtek, itt még természetesen csak szerényebb mértékben vonták azt össze a zenével.
Utánuk, egy rövidke átszerelés a lengyel Modern Day Babylon lépett a deszkákra. A jóval súlyosabb zenével támadó trióra jobban beindult a közönség, na, persze láthatóan ismertebbek is voltak a nagyérdemű számára, mint Sithuék. A technikás zúzás közepette ők sem fecséreltek sok időt a kommunikációra, nagyon nem is volt szükség rá. Nekem kicsit jobban tetszett ez a fajta zene, valahogy a millióhangos technika – minden elismerésem és tiszteletem ellenére is – kevésbé tud lekötni, mint a nyersebb, de még mindig hihetetlen fifikás döngölés. Nagyobb név lévén, itt már a fények is jobban átadták a zene hangulatát, a hangosításra sem lehetett panasz egyáltalán. Szépen kijött minden apró finomság, ahogy elnéztem, a fiúk is nagyon élvezték a bulit. A hangszercserélgetés persze itt is befigyelt, ez már szinte elvárható ebben a műfajban. Így legalább a szebbnél szebb húrosokban is volt alkalom gyönyörködni. Summa summarum: Modern Day Babylonék egy príma bulit csaptak, öröm volt hallgatni.
Megint egy röpke átszerelés következett, majd színpadra lépett az est fénypontja, a Skyharbor. Az legyen az én hibám és hiányosságom, de eddig nem igazán vetettem bele magam az amcsi/indiai formáció munkásságába magam. A közelebbi barátkozást sajnos a hangosítás sem segítette, valahogy végig nagyon tompának éreztem az egészet, az ének valahogy nem akarta a helyét megtalálni az egészben, kicsit hangosnak hatott a többihez képest. Eric Emery énekes hangját sem tudtam megszokni, jó eséllyel még nagyon hamis is volt, de ilyen az élet, inkább figyeltem a hangszeres játékra. Ennek ellenére sem a fiúk, sem a közönség lelkesedésére nem lehetett panasz, mind a két fél kihozta a lehető legtöbbet az estéből, ahogy elnéztem, mindenki jól érezte magát. A zene maga az igazán hatásos volt, jó eséllyel legközelebb is meg fogom őket nézni, ha erre járnak.
A három fiatal, de annál igényesebb zenét játszó banda tehát egy nagyon jó estét csapott a valamivel több, mint félig telt hajó szakértő, jó hangulatú és nagyon hálás közönsége előtt. A hangulat, a zene és a közönség is pöpec volt, egymást erősítve forrtak össze egy hihetetlenül erős egésszé. Örülök, hogy ott lehettem, köszönjük A38!
Fotók: Somogyi Lajos, további képek ITT.
