RockStation

Hivatalos: Danny Worsnop visszatért az Asking Alexandriába!

2016. október 23. - theshattered

asking_alexandria_2014.jpgMegtörtént a régóta a levegőben lógó nagy összeborulás, visszatért az Asking Alexandriaba a zenekar előző énekese, Danny Worsnop. A sokak számára üdvözölt döntés értelmében az előző, The Black lemezt feldaloló Denis „Stoff” Shaforostov nyilván távozik az eléggé megosztó zenekar frontjáról, ennek okai viszont nem teljesen tisztázottak.

Worsnop még 2015 elején hagyta ott a zenekart, hogy a másik bandájára, a We Are Harlotra tudjon koncentrálni. Ekkor került a képbe az ukrán származású Denis Stoff, akivel a turné befejeztével a fent említett nagylemezt is elkészítették. Idén, habár Ben Bruce gitáros nem tartott velük a gyermeke születése miatt, az Asking Alexandria végigjárta Európát, érintve a Strand Fesztivált is Magyarországon, ezután viszont az énekes nem egészen részletezett okokból megszüntette a kommunikációt a zenekarral. Így került újra Worsnop a képbe, akinek visszatértével újra szeretet és béke honol a banda táján.

Danny persze a We Are The Harlotot sem fogja hanyagolni, sőt, még saját szólólemezen is dolgozik a filmszerepek mellett, szóval jó sűrű időszaknak néz elébe. Az Asking Alexandria március 13-án a Dürer Kertbe is ellátogat, a vendégzenekarok kiléte egyelőre még ismeretlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8011831385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum