RockStation

Jövő hét pénteken Budapesten játszik a Placebo

2016. november 02. - sunthatneversets

placebo_2016_1.jpg

A brit Placebo idén ünnepli első lemezük megjelenésének 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból egy válogatás lemezt, valamint egy vadonatúj EP-t is megjelentettek, mind a két anyag egyszerre, október 7-én került a boltokba.

A válogatást A Place For Us To Dream címre keresztelték, és a banda lenyűgöző karrierjének legfontosabb dalait tartalmazza, többek között a Bruise Pristine, Come Home, Teenage Angst, Nancy Boy, Every You Every Me, Pure Morning, The Bitter End, Meds, For What It’s Worth vagy a Too Many Friends is megtalálható az albumon.

Az új EP a Life’s What You Make It címet viseli és 8 dalt tartalmaz majd, amelyeket az az Adam Noble felügyelete mellett rögzítettek, aki a Red Hot Chili Peppers mellett a U2-val, a Muse-zal és Robbie Williams-szel is dolgozott már együtt.

A Placebo története 1996-ban indult, amikor debütáló albumukkal berobbantak az angol zenei életbe az aktuális britpop ellentéteként, bandák tucatjait ösztönözve arra, hogy merjenek eltérni a fősodortól és végigvinni a saját stílusukat. Azóta csak Angliában több mint 12 millió albumot adtak el, az egész világon ismertté vált a nevük, több mint 30 országban értek el platina státuszt lemezeikkel, és tucatnyi nemzetközi díjat zsebeltek be, többek között az MTV Award-ot, mint a Legjobb Alternatív Banda.

Október közepén indult jubileumi turnéjuk Dániában, nálunk november 11-én lesznek láthatóak a BudapestAréna színpadán. Jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7011923389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum