RockStation

November 20-án Budapesten is bemutatkozik az Arkhē

2016. november 10. - sunthatneversets

arkhe_band_1.jpg

Nagy András, a Sear Bliss frontembere zenekarának huszadik születésnapja után Arkhē néven kezdett szólóprojektbe, amelynek első albuma idén áprilisban Λ címmel látott napvilágot. A lemezt itthon és külföldön is lelkes kritikák fogadták, a projekt pedig időközben valódi zenekarrá érett, amely a zalaegerszegi élő debütálást követően november 20-án, vasárnap játssza első budapesti koncertjét a Gödör Klubban, egy különleges lemezmegjelenési buli keretében.

András a következőket mondta az estéről:
„Nagy izgalommal várjuk mi magunk is az Arkhē első budapesti koncertjét. A Sear Bliss-től mind zeneileg, mind hangulatilag nagyon eltérő produkció, egyfajta zenei kísérletezés várható, melyet igyekszünk megfelelő vizuális háttérrel is megtámogatni. Bár a bemutatkozó album szólólemezként készült, hamar világossá vált, hogy jó lenne felépíteni egy csapatot hozzá, és élőben is bemutatni a dalokat. A zeneanyag elég széles zenei spektrumot ölel át a dark rocktól az ambient zenén át a metalig. Úgy érzem, sikerült a lehető legjobb csapatot összehozni, élmény egy magamfajta zenei favágónak ilyen kvalitású zenészekkel együtt játszani. Izgalmas számomra az is, hogy ezúttal gitározni fogok, és az énektémák is sokkal változatosabbak. Az élő debütáláshoz Zalaegerszegre esett a választás, de a közeljövőben szeretnénk rendszeresen koncertezni az Arkhéval. Budapesten egy különleges lemezbemutató bulival várjuk a közönséget, erre az estére néhány további meglepetéssel is készülünk, de ezekről most nem árulnék el többet.”

Az Arkhē koncertfelállásában megtaláljuk a lemez producerét, a Sear Bliss korábbi gitárosaként is ismert Scheer "Max" Viktort, ezúttal szólógitárosi szerepkörben. A basszusgitárt élőben Viktor öccse, Scheer Milán szólaltatja majd meg, dobokon pedig a lemezen is közreműködő Ziskó Olivér játszik, aki korábban több poszton megfordult a szombathelyi black metal csapatban. András a frontemberi feladatok mellett a ritmusgitározást vállalta magára. A Fergeteg Hava című dalhoz készült videóklipben már ez a felállás volt látható. További infók a koncertről ITT.

Az időközben újra aktivizálódott Sear Bliss november 19-én az Ygfan, a Gylliath, és a Necroratory társaságában lép fel a második Under the Ashes minifesztiválon. Az előző esti koncert látogatói az Arkhē lemezmegjelenési bulijára kedvezményes jegyet válthatnak. A vasárnapi időpont miatt korai kezdés várható, a koncert előtt pedig lesz lehetőség egy kis közönségtalálkozóra is, érdemes tehát időben érkezni a Gödörbe!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1011946967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum