Amikor megtudtam, hogy Max és Iggor a Roots húsz éves jubileumi turnéjával hazánkba látogat, egy percig sem volt kérdéses, hogy ott lesz a helyem az első sorban. Hetek óta ezt a bulit vártam, és nem is volt kétséges, hogy a munka kemény vasökle sem lehet rám hatással. Itt ma este zúzni kell akkor is, ha kezem-lábam törik.
Az estét két zenekar nyitotta a The Southern Oracle és a Don Gatto. Be kell, hogy valljam a TSO zenéje még mindig nem jön be nekem. Ez nem a srácok hibája, mert maximálisan elismerem a tudásukat csak egyszerűen, amit tolnak az nem nekem lett kitalálva. Így inkább hátul söröztem és vártam Acélosékat.
Relatíve rövid átszerelés után a Don Gatto felszántotta a színpadot. A láncfűrész hardcore még mindig letépi a fejedet, és akaratod ellenére is arra késztet, hogy folyamatosan ütemre, azaz kettőnégyre mozgasd a fejedet. Bazsika, szar vicceit még mindig eszi a közönség ennyi év után is (Aki nem tudná már a fürgerókában is tolta már a baromságokat.) Szeretem a zenéjüket, mert egyszerű, paraszt és leviszi a fejemet. Akármennyire furcsa párosítás egy Roots album ünnepléssel, akkor is eléggé vevők voltak rájuk az emberek. De mondjuk ennyi évnyi rutinnal és minőségi zenével a hátuk mögött nem is csoda. A Don Gatto tipikusan az a magyar zenekar, akit lehet imádni vagy utálni, de csak úgy közömbösnek lenni vele NEM!
Egy hosszabb átszerelés után, viszont már az jött, amire mindenki várt. Max és Iggor Cavalera a Cavalera Conspiracy tagjaival ( Marc Rizzo és Johny Chow) eltolja nekünk a teljes húsz éves Roots albumot. Szerintem, bátran egyetértünk benne, hogy a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb metal zenekara a Sepultura volt. Így nem lehet kétséges, hogy ezt a bulit vétek kihagyni. Az sem okozott nagy meglepetést, hogy SOLD OUT lett a koncert, ugyanis Európa szerte, szinte mindenhol teltház előtt játszanak a srácok. Mit várhattunk egy ilyen estétől?
Tavaly az A38 színpadán letaglózott a Soulfly, és azt mondtam, hogy az volt életem egyik legjobb koncertje. Maxnek relatíve volt hangja, pengette is a gitárt rendesen, ahogy kell. Emiatt eléggé komoly elvárásokkal estem neki a bulinak, ami tíz óra előtt nem sokkal el is kezdődött. Két mondat ütötte meg a fülemet koncert előtt, amit egyszerűen nem tudtam hova rakni. A TBC-s vagyok, takarodj innen illetve, ha elém állsz szét b@szom a pofád mondatokkal nem igazán tudtam mit kezdeni, de így is maradtam a helyemen és dacoltam minden kockázattal, hogy közelről lássam azokat az embereket, akik megalapozták életem egy komoly részét.
Ezt az estét két féle szemszögből bírom nézni, vagy mondhatjuk úgyis, hogy a valóság VS. a gyermekkori emlékek, alias objektív és szubjektív látásmód. Első körben engedjük a szubjektívet érvényesülni. B@SZD MEG ott van a színpadon az IGAZI Sepultura. AZ a két ember, akik nélkül az egész sehol nem lenne, akik nélkül nem lenne jó formán brazíl metal. Ott áll előtted Max Cavalera és a háta mögött Iggor veri a dobokat. IGGOR basszus, IGGOR Cavalera, aki a világon az egyik legbetegebb módon állítja be a dobját. Aki a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb dobosa volt Vinnie Paul mellett. Játékát a mai napig irigylik sok százan, hanem több ezren a világ minden pontján. Ő az, aki iskolát teremtett, aki megmutatta, és még most is mutatja, hogy a dinamika mennyire fontos a jó metal dobolásban. Az élmény annyira magával ragadt, hogy csak annyit tudtam mondani a végén, hogy máris vége? Most kezdtük, még srácok, toljatok el bármit, csak játszatok még. Külön tetszett amikor a Black Sabbath Black Sabbath című dalát játszották majd a Celtic Frost feldolgozást. A Roots-ot természetesen egy az egyben végigtolták, mint állat, és van ember, aki ne hülyülne meg olyan dalokra, mint a Roots Bloody Roots, a Attitude vagy Ratamahatta, vagy esetleg a Ambush-ra? Metal történelmi eseménynek voltunk a tanúi, amit nagyon nagy hiba lett volna kihagyni. Ezt írná, egy teljesen elvakult Sepultura rajongó ....
.... és most lássuk, hogy mi volt a valóság. Iggor Cavalera egy stílusteremtő dobos, aki a mai napig a világ egyik legérdekesebb, legizgalmasabb dobosa. A mai napig tökéletesen visszatudja hozni azokat a témákat, amiket húsz évvel ezelőtt megalkotott. Teljesen képben van, nincs semmi maszatolás és olyan keményen csapja a bőröket, hogy azok majd beszakadnak, de hát a törzsi metalhoz, hogy is lehetne máshogy játszani? Marc Rizzo és Johny Chow olyan masszívan hozzák azokat a témákat, amit nem is ők írtak, hogy azt a kottából sem lehetne egy konzis hallgatónak jobban eljátszania.
Aztán jön Max. Akinek a teljesítménye egy nulla. Ne haragudjon meg rám senki, de amikor motyog és üresen pengeti a gitárt az közelében nincs annak, amit húsz éve alkotott. Szeretem a munkásságát, elismerem, de a mai teljesítménye a nullával azonos. Folyamatos sumákolás a gitáron, közönség énekeltetés azoknál a részeknél, amiknél van némi sejtése, hogy nem fog menni, de amiről azt hiszi, hogy fasza, az is katasztrofális. Hallottam olyan poénos megjegyzést, hogy ez egy nem is rossz Ektomorf tribute banda. Mindig Zotyáékat piszkálják, hogy innen meg onnan van ez meg az a riff. Lehet, hogy inspirálta őket ez meg az, de el kell mondani, hogy ők legalább megszólalnak élőben, nem pedig mismásolnak. Egyszerűen felháborító, hogy Max mit meg nem mer tenni azért mert Ő MAX. Nem is értettem azokat az embereket, akik széles mosollyal mentek haza a koncertről. Egyszerűen ez olyan volt, mintha veszel valami minőségi ruhát, de csak a kínai foszlányt kapod meg. Most majd megint szerzek pár ellenséget biztos, de ki kell mondani, hogy Maxnak ideje visszavonulni és letenni a lantot. Elhiszem, hogy Gloria tolja ezerrel, és máshogy nem is maradhatott volna fent bármelyik zenekara, de állítsuk már oda például Kirk Windstein mellé. Kirk négy évvel előrébb van, több metalkodás van a háta mögött, de még mindig kiénekli, amit ki kell, Még mindig játszik a gitáron, nem pedig vaktában penget és nyomkodja a wah pedált, mint egy megveszekedett.
Sajnos, nem ez volt életem legjobb bulija, sőt…. Az estém fénypontja, hogy végre kezemben tarthatom Max életrajzi könyvét, amiért ismét nagy puszi Dudich Ákosnak és Horváth Pityesznek. Talán máskor… De egy Arise albumos jubileumot tényleg nem kéne erőltetni. Ugyanis voltak ilyen pletykák, hogy azzal még visszatérnek hamarosan…..
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.
