RockStation

Új nagylemezt ad ki az Európa Kiadó

2016. november 24. - sunthatneversets

ek_2016.jpg

Három év után új albummal jelentkezik a magyar könnyűzene egyik kulcszenekara, az Európa Kiadó. A ...Valahol lenni... különleges album, mozaiklemez: a három évvel ezelőtt megjelent Annak is kell című lemezről ismerős dalok új változatait is hallhatjuk rajta és vadonatúj számokat is tartalmaz. Az albumot a zenekar december 2-án és 3-án dupla koncerten mutatja be az A38 Hajón, közben pedig országos turnéra is viszi azt.

A nyolcvanas évek elején alakult, Menyhárt Jenő gitáros-énekes-igazgató köré épülő Európa Kiadó története nem hagyományos zenekartörténet. Különféle korszakaiban más és más felállásokban működött, más és más narratívák mentén fogalmazta meg, fogalmazta újra magát. Az idők során úgy tudott újra és újra megújulni, hogy közben sosem lett a mainstream része, egyéni stílusát és működése független szellemiségét fennállása során végig következetesen megőrizte.

Bár az Európa Kiadó az elmúlt három és fél évtizedben többször is felfüggesztette tevékenységét - ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz, az együttes időnként "hibernálva volt" - az elmúlt években ismét nagyon is élő és vibráló, ahogy persze a zenekar mindig is kulcsfontosságúnak gondolta a nosztalgiamentes jelenidejűséget.

„Nem volt sok kazettám középiskolásként - másolgattunk, persze, meg gyűjtöttük a pénzt, hogy legyen műsorosra: igazira. És akkor azt ronggyá hallgattuk. Ennek a kazettának a borítóján egy lúd volt, meg az, hogy Európa Kiadó: Popzene. Szeretem, hogy van olyan múlt, ami máig is lehet jelen. Érvényes, és nem idétlen nosztalgiázás.” Beck Zoltán (30Y)

Bár többgenerációs közönsége kívülről fújja az olyan klasszikusokat, mint a Romolj meg, a Küldj egy jelet, vagy a Mocskos idők, az Európa Kiadó különféle korszakai során egyszer sem vált a saját tribute-zenekarává - képes volt megőrizni az „itt és most” érzést.

"Nagyon kedvesek számomra az Európa Kiadó dalai, a Tengerpartot az egyik legszebb számnak tartom a hazai könnyűzene történetében. Jenő szövegei és egyénisége nagy hatással volt rám, ahogyan a vele készült önéletrajzi könyv, az Amerika kiadó is. Nagyon várom az új albumot!" Marsalkó Dávid (Halott Pénz)

Az Európa Kiadó hosszú albumszünetet követően 2013-ban adott ki új lemezt, miután a bő tíz évig New Yorkban élő, időközben a Greenpeace munkatársaként is dolgozó Menyhárt Jenő újra Budapestre költözött és ismét magyar nyelvű dalokat írt. A most megjelenő lemez, a ...Valahol lenni... az Annak is kell című albummal indult folyamatnak egy következő stációja.

europa_kiado_4661_2000pxl_foto_pozsonyi_roland.jpg

Fotó: Pozsonyi Roland

„2013-ban hosszú alkotói szünet után megújult felállásban kezdtünk el dolgozni új dalainkon. A kezdeti lendület hevében akkor gyorsan készült egy CD. Aztán az egész anyag tovább alakult, újabb számok is születtek és mindez mostanra állt össze egy tartalmilag és formailag érettebb, koherensebb anyaggá. Ez hallható a …Valahol lenni… albumon.” – mondja az új lemezről Menyhárt Jenő

A zenekar az új nagylemez anyagát december 2-án és 3-án mutatja be Budapesten, az A38 Hajón, különleges módon. A két este programja teljes egészében különbözik egymástól, a kétszer két órás program az Európa Kiadó összes slágerét, fontos és emlékezetes számát, valamint az új lemez dalait is felvonultatja majd (és azt se felejtsük el, hogy 2-án Bérczesi Róbert, 3-án pedig Frenk lép fel egy szál gitárral az Európa Kiadó előtt).

„Most ezt játsszátok, most meg azt, és így tovább. Az állandó bekiabálásokból nem lehetett nem észrevenni, hogy az Európa Kiadó-koncertek programjának összeállításában a zenekar közönsége szeret rendszeresen aktív részt vállalni. Úgy gondoltam, hogy az A38-on egyszeri alkalommal, egy dupla, két felvonásos koncert keretében elhangozhat a zenekar jelenleg repertoáron tartott teljes anyaga, az újabb számok pedig ebben a kontextusban szólalnak majd meg. Ennyiben ez mindenkeppen egy rendhagyó lemezbemutató esemény lesz.” – vezeti fel az A38-as dupla lemezbemutatót Menyhárt.

A budapesti lemezbemutató mellett Menyhárt Jenőék az új dalokat az ország több más városába is elviszik. Az idei koncerteket 2017 tavaszán a turné folytatása követi.
A hátralévő idei dátumok:
December 9., Sopron // Hangár (+ Jónás Vera Experiment)
December 10., Győr // Under the Bridge

A ...Valahol lenni... című lemez fizikai változatát a hagyományos helyek - többek közt a Wave, a Musicland és a Lemezkuckó lemezboltok, valamint a Media Markt szaküzletek - mellett a Libri könyvesboltokban is megvásárolhatják majd, az album digitális formában pedig megtalálható lesz az összes fontosabb internetes felületen, többek közt az iTunes-on, a Deezeren, a Spotify-on, és a dalok.hu-n.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9511994480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum