RockStation

Standing Rock harcosainak dedikálta új videóját a Stick To Your Guns

2016. december 05. - csubeszshuriken

stick-to-your-guns_1.jpgAz utolsó kislemezük Better Ash Than Dust című dalához elkészült új videóját részben az Észak Dakota területén zajló negatív eseményekkel szemben kiállóknak dedikálta a Stick To Your Guns. A videó mellé ugyanis közleményt adott ki a zenekar, ahol kifejtik azt, hogy a dal üzenete hol állítható párhuzamba azokkal az éppen aktuális, felháborító eseményekkel, amelyek a dakotai indián rezervátum, vagyis Standing Rock környékén zajlanak.

Ahol - aki még nem tudja - épp egy olajtársaság szegne meg egy újabb megállapodást, amit az állam az indiánokkal kötött korábban, hogy egy lefektetendő vezeték kedvéért veszélyeztesse az őslakosok tulajdonában lévő földek és vizek egészségét, illetve feldúlja azok hagyományos temetkezési helyeit. Erről pedig az új videó kapcsán a kaliforniai zenekar úgy nyilatkozik, hogy ez pontosan az, amit a civilizáció fejlődésének nevezünk, miközben egy társadalom, illetve maga Amerika szégyene is az az igazságtalanság ami ott történik. Továbbá szurkol azoknak, akik hetek óta demonstrálnak és minden erejükkel próbálják megakadályozni a további munkálatokat. Illetve anyagi támogatásra szólít fel, hasonlóképpen magukhoz és kiadójukhoz, akik pénzzel támogatták a demonstráló erőket. Na meg ahogy írtuk, a következő videót is nekik dedikálták.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1212022865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum