RockStation

MTV Headbanger's Ball Tour: Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm, Unearth @ Budapest, Barba Negra, 2016.12.19.

Minden jó, ha a vége hó

2016. december 29. - viliricsi

mtv_h_4.jpg

Fura jószág az élet. Fura a kislányom betlehemes színdarabja után metal koncertre indulni. A díszes pulóver alatt haveri rockzenekar pólója lapul. Ezek már nem azok az idők, amikor leutazva a Csörge-tói rockfesztiválra az első nap elvertük összes pénzünket, mondván: majd csak lesz valahogy.

Ez a bevezető egy-két mondat azért született, hogy megmagyarázzam, miért késtem le az Unearth zenekar koncertjének elejét. Ráadásul ezúttal nem készültem fel a youtube-on az este általam nem ismert zenekaraiból. Olykor ezt így találom izgalmasnak: van valami feelingje annak, amikor a tetthelyen szembesül az ember sose hallott dalokkal.

mtv_h_1.jpg

Nos, legutóbb az Amaranthe előzenekaraival kellemesebb élménynek bizonyult ez a szembesülés. Az Unearth produkciójából - melynek 80 százalékát mégiscsak sikerült lecsekkolni - egyedül a színpadi intenzítást tudom kiemelni. Pont. És elnézést kérek azoktól, mert tudom, hogy vannak, akik direkt e banda miatt érkeztek.

A Kataklysm legénysége a másik végpontot képviselte a skálán. Mármint tálalás tekintetében. A dob előtt három ráérős rocker lépegetett ide-oda, mintha egy metal pub vendégei közül választották volna színpadra őket. Nem rosszallólag írom, mert emberileg éppen ettől váltak szimpatikussá: lám, így is lehet "metálozni". 

Viszont a színpadi nyugalom dacára elővezetett "hörgős thrash" nem annyira az én műfajom. Igaz, innen-onnan sikerült belegyömöszölni az életműbe néhány ismerős riffet. Egyszer például azt hittem, hogy a (Maiden-féle) Fear of the Dark hörgősített változata fog bekövetkezni, s csak a dalszövegből jöttem rá: ez nem az... Kicsit (nagyon) szubjektívvé kezd válni ez a beszámoló, de végülis ez egy blog, nem?! De! 

mtv_h_2.jpg

Folytatva ezt: a folk metal műfaja számomra viszonylag új - nehezen, és lassanként engedem magamhoz közel. Az Alestorm már beszivárgott, de az egyfajta paródia. A finn Ensiferumot mégis kíváncsian vártam. Nem csupán amiatt, mert náluk tolta a talpalávalót az est egyetlen hölgy résztvevője, Netta Skog. A "talpalávaló" kifejezés ezúttal szó szerint értendő, mert ő egy hatalmas "herrmonikával" jelent meg a színpadon. A többiek pedig tolták a metalt ezerrel, úgyhogy a show megvolt, kérem szépen!

Legalábbis mikor már az első pár számot kísérő őskáosz elcsendesedett. Perverz módon imádom, amikor a lábdob dübörgése egy-egy sorozatot a gyomromba öklöz, de amikor kizárólag azt érzékelem az előadásból, már nem frankó. Viszont nem tudtam még, hogy ez csupán súlyosabb problémák előképét - előhangját - jelenti csak.
Az Ensiferumot (miután egyre többet érzékeltem belőle) magamban a 2010-es évek Running Wildjának kereszteltem el. Természetesen Rock 'n' Rolf kalóz-metal bandája csak a tizedik sör után nevezhető folknak, de hasonló szaggatás után hasonlóan nyitott, szárnyaló refrénekben részesülhettem, mint a hamburgi csibészek produktumának magamévá tétele során. Gyanítom, hogy jó sok olvasó eljutott a kérdésig: ez a viliricsi valamelyik zenekart nem ismeri, valamelyiket pedig nem szereti - vajon mit keresett ott? Miért ő ment?

mtv_h_3.jpg

A válasz két angol szó: Iced Earth! A 2011-es Dystopia lemezzel nem csupán a világ élvonalába lavirozták vissza magukat, de az én lelkemben is beparkoltak a számomra unalmassá váló Iron Maiden helyére .(Az 1987-ben meggyulladt tűz számára nem bizonyult tápláló anyagnak az utolsó két album.) Mint tinikoromban az akkori bálványokat, olyan magas adrenalinszinttel ereimben vártam a floridai metálosok programjának kezdetét. De mintha csak némethonból származnának, oly pontosan csendült fel a hatásos intro 22:00-kor.

Szerencsére a szünetben kissé elalélt, addigra majdnem teltházat alkotó közönség megélénkült ekkorra; a bevonulást tapssal fogadták, a zenekar nevét skandálva. Elvileg minden adott volt egy jó hangulatú bulihoz. Egyelőre az se zavart, hogy az első tétel alatt egy hang nem sok, annyit sem hallottam Stu Block énekéből. Hány és hány koncerten van ez így, hogy az első egy-két dal feláldoztatik a beállás, beállítás oltárán.

mtv_h_5.jpg

A második Burning Times-szal is ez történt. Viszont ezután következett az újkori Iced két csodája, a Plagues of Babylon és a Dystopia lemezek címadó dalai. Ezek közül az utóbbi eléggé vokál-érzékeny dalocska, instrumentális változatban nem az igazi, mert hogy sem Stu énekéből, sem Jon Schaffer (ritmusgitáros-főnök) háttérvokáljából nem hallottam egy hangot sem.

Mázli, hogy az új nóták blokkját az I died for you követte, mely az Iced Earth általános szintjéhez képest lírainak mondható. Ezért a verzéknél sikerült is az éneknek a zenei világ fölé kerekednie. Majd sajnos visszaugrottunk a "megszokott" kerékvágásba.

Az első tíz sor viszonylatában próbáltam mozogni, de a hangzás élvezeti értékének mutatója nem kúszott felfelé. Később értesültem róla, hogy a keverőpult környékén minden oké volt. Ez így törvényszerű, hiszen a hangtechnikus magának kever, de azért a terem többi részébe is csurranhatna-cseppenhetne. Én magam nem kísérleteztem hátramenettel, mert éppen mögülem kezdték el a "hang-e-rőt, hang-e-rőt" skandálást.

A személyzet és a színpadi zúzók aligha értettek e szavakból, de a mutogatásokból - és Schaffer mester szúrós tekintetéből - az derült ki: ők is érzékelték a problémát. A rengeteg sok "fucking"-ból a hangosítás is kapott egyet mr. Block részéről.

Sajnáltam a közönséget, de a zenészeket is. Azt hiszem, lent és fent is nagyon becsületesen próbáltak túllépni a nehézségeken. Jó, hogy Stu kíváló színészi kvalitással bír, így aki netán először hallott (vagy inkább látott) Iced Earthöt szinte sejthette "pantomin-játékából", miről szólnak a dalszövegek. Egyébként is iszonyú energiákat mozgósított a banda a színpadon. Jellemző, hogy a dalok intróit több helyütt is jó kertész módjára lemetszették, hogy a szűkre szabott műsoridő minél pörgősebben teljék.

mtv_h_6.jpg

Azért a zenekar bemutatása nem maradhatott el. Mikor Stu a főnök Schafferhez érkezett, amaz egy öleléssel és fejtetőre adott "csókkal" honorálta a méltató szavakat. Aki szerint csupán a hatás kedvéért zajlott e jelenet, annak írom, hogy a backstage-be vonulás közben is lejátszódott ugyanez, rejtve már a közönség javarészének vigyázó szemei elől.

A tulajdonképpeni ráadás volt az egész éjszaka csúcspontja, mely három angol szóban foglalható össze: Watching over me! Itt már nem számított, mit hallunk s mit nem. Az eddigi szorgalmas, jobb híján önmagát szórakoztató kórusunk teli torokból üvöltötte, hogy "hóhányó, hóhányó" pedig kint nem is esett téli csapadék. (Nyilván viliricsi kollégánk sajátos humorával az "Oh, I know, oh, I know" kezdetű refrénre utal, abban a hitben, hogy valami fenomenálisan vicceset írt, elnézést - a szerk.)

Félre a tréfával: a rock zene történetének talán legragyogóbb kincsével zártuk az estét, hogy értelmet nyerjen a régi mondás: minden jó, ha a vége egyszerűen fantasztikus!

mtv_h_7.jpg

FOTÓK: BARBA NEGRA. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7912079451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum