RockStation

Megjelent a Gamma Baby debütáló EP-je

PREMIER!!!

2016. május 01. - sunthatneversets

img_2562_copy.jpg

Megjelent a fővárosi Gamma Baby zenekar debütáló EP-je. A formáció igen friss, eddig 3 koncert van a hátuk mögött. A zenekar dobosa, Kóbori Dávid és gitárosa, Kendy Attila a felvidéki Királyhelmecről, a banda énekes-basszusgitárosa, Lányi-Kovács Márton pedig Pécsről tették át székhelyüket Budapestre hogy a zenekart gőzerővel tudják pörgetni. A bemutatkozó anyagon 4 tétel található. Amolyan funkys, rockos, alteros, bluesos vonalon mozgó klasszikus rock dalokról van szó. Az EP szabadon letölthető a banda facebook oldalán keresztül, illetve meghallgatható a YouTube csatornájukon.

Tovább

Májusi megjelenések

new-release-report.JPG

Májussal beköszönt a fesztiválszezon és hála az égnek jópár célzott megjelenés is jut erre a hónapra. DevilDriver, Kvelertak, Hatebreed, Katatonia, Death Angel, Lacuna Coil, hogy csak pár nevet említsünk azok közül, akik új lemezt időzítettek május hónapra. Pirossal szokás szerint a recenzióra szánt korongók. Nem fogunk unatkozni, na!

Tovább

Szörföltél már 10 videóval nosztalgiahullámokon?

beavis-and-butthead.jpgAzon tény mellett, hogy a korai kilencvenes évek a mindent elsöprő zenei forradalmak ideje volt, amelyek egy nagy masszává olvadva telepedtek az akkori lánglelkű ifjúság arcára, ugye nem kell sokáig agitálni? Mert amíg a nagy amerikai rock and roll lázban egy zenei irányzat volt ami bozóttűzként terjedt elérve a fejeket, addig a kilencvenes évek eleje számos új műfajt hozott létre. Hibrideket. Jövőbe látókat. Üstökösöket. Hullócsillagokat. Metált, punkot és mindent mást játszottak úgy zenekarok, ahogy előtte azokat még nem játszotta senki. Nem beszélve az olyan, stílusukban behatárolhatatlan bandákról, mint Primus, a White Zombie, a Mudhoney, a Neurosis vagy akár az Infectious Grooves, akik szintén akkor robbantak a figyelem középpontjában.

Tovább

Szeptemberben Budapestre jön a Wovenhand

160918_wovenhand01.jpg

A 16 Horsepower egykori frontembere, David Eugene Edwards nem először tér vissza az A38 Hajóra. Legutóbb két éve, aktuális lemezének megjelenésekor adott szuperintenzív koncertet hajószakasztó telt ház előtt. Szeptember 18-án nyár végén megjelenő legújabb, Star Treatment című albumát mutatja be a kortárs folk-punk egyik legnagyobb alakja.

Tovább

Itt a grindmutti első lemeze

grindmother.jpg

Aki esetleg nem találkozott volna a grindcore pacsirta nagymama nevével a tavalyi év során, az minden bizonnyal nem a metalkerekség ezen fertályán tartózkodott. A 67 éves asszonyság mostanában nem a kalácssütéssel verte el a drága idejét, hanem a fia legújabb zenei projektjében mutatja meg: az öregek is tudnak legalább annyira kemények lenni, mint a pelyhes állú rockcsemeték. A Grindmother első lemeze Age of Destruction címmel jelent meg a héten, kemény 10 perc körüli hosszúsággal. Alább meg is hallgatható, hogy acsarkodik a mami.

Tovább

Augusztusban érkezik a Sabaton új lemeze

sabatonwithhannes2013_638.jpg

Biztos sokaknak hiányzott  már a svéd csatametál gépezet. Nos már nem is kell olyan sokáig várni a Sabaton új lemezére, hiszen az augusztus 19-én érkezik The Last Stand címmel. A produceri székben Peter Tägtgren ült a borítót pedig ismét Sallai Péter készítette. Alább a lemezborítót lehet megsasolni. Egy őszi hazai koncertre nagy tételben mernénk fogadni.

Tovább

TOP 10 rockdal anyák napjára

top10_mothersday.png

Május első vasárnapjáról már az ovi óta tudjuk, hogy ha törik, ha szakad, az az anyák napja. Ahelyett, hogy a kertből frissen learatott virágszálakkal feszegetnénk a jóízlés határait, a (részben) anyákról, vagy anyákhoz, de mindenképp a nőkhöz címzett dalokból szedtünk össze egy csokorravalót. Természetesen a lista nem teljes és nem is szentírás, szívesen látunk minden további javaslatot a kommentekben.

Tovább

For Evigt / The Bliss: új dal a Volbeattől

volbeat2016.jpg

Június 3-án meg is jelenik a Vertigo/Capital kiadásában a Volbeat új lemeze Seal The Deal & Let's Boogie címmel. Az első dalt, a korábban már koncerteken játszott The Devil's Bleeding Crown-t korábban már meg lehetett tekinteni egy szöveges videó kíséretében. Az új lemezről alább most meghallgatható egy új dal, a Johan Olsen vendégeskedésével rögzített For Evigt, amely azonban az amerikai kiadásra egy másik változatban, The Bliss címmel kerül fel. A zenekar mindkét változatot bemutatta, amit alább meg is lehet hallgatni. Közben meglett a zenekar új basszusgitárosa a zenekar hamarosan induló koncertjeire Kaspar Boye Larsen személyében, aki amolyan családtagnak számít, hiszen a zenekar első európai turnéján 2006-ban is ő basszusozott a zenekarban.

Tovább

Új Angel Du$t videó - Toxic Boombox

angel_du_t.jpgA tavaly áprilisban a Sick Of It All társaságában hazánkban is megfordult Angel Du$t új videóval jelentkezett. A Trapped Under Ice zenekar frontemberének új bandája egy friss nótához készített videót, ami a Rock the F**k On Forever album egyik dala is egyben, aminek megjelenése néhány hét múlva követi majd ezt a videót. Az animációs képi anyagot Dani David-Spickermann készítette és itt találod tovább kattintva lefelé.

Tovább

Abandon - Friss Fallujah videó

3540255104_photo.jpgA progresszív death metál avatott mesterei új videóval jelentkeztek, mely az Abandon című számhoz készült el és került megosztásra. Ez a szám pedig a Fallujah harmadik nagylemezén szerepel, ami ma, azaz április 29 - én jelenik meg Dreamless címmel a Nuclear Blast kiadónál. A dalhoz a videót Robert Graves készítette, aki korábban olyan bandákkal dolgozott együtt, mint például a The Black Dhalia Murder. A videót természetesen itt lejjebb tekinthetitek meg.

Tovább

Itt az első Saudade dal - Jön Chino Moreno, Cro-Mags és Bad Brains tagokkal

8b024e5d.jpgAmióta a rockszíntér szinte szarja a supergroup titulussal ellátott új felállásokat, folyamatosan kopik ennek a kifejezésnek a varázsa, hiszen szinte naponta jelenthetünk be újabb bandákat. Azonban, ha ez az egész kezd is olyan lenni, mint a Barátok Közt, ahol már mindenki volt mindenkivel, hát tartsák meg a zenészek ezt az újraszerveződő jó szokásukat, ha még olyan felállásokat jelenthetünk be, mint a következő Saudade név alatt futó...

Tovább

Hallgasd meg a The Wilding Incident első kislemezét

wilding-incident-band-2016.jpgNem rég adtuk hírül, hogy Lord Ezec a Crown Of Thornz és a Skarhead, de talán az egész New York Hardcore színtér emblematikus figurája egy teljesen új felállásban is mikrofon mögé állt. A The Wilding Incident nevű bandában azonban ott van még mellette egy - egy tag a Nausea, a Maximum Penalty és a White Mandingos soraiból is.

Tovább

Íme még egy új dal a hamarosan megjelenő Gruesome EP-ről

10943905_330168040517630_7741419894437627882_n.jpgAmit azt már hírül adtuk nemrég, az Exhumed, Possessed, Malevolent Creation és Derketa tagokból álló Gruesome nevezetű formáció május 20-án Dimensions Of Horror címmel új EP-vel jelentkezik. Az oldschool floridai death metal hőskorát idéző banda a tavaly megjelent Savage Land bemutatkozó anyagukkal gyorsan a figyelem középpontjává vált. Az új, hat tételt tartalmazó EP előzeteseként már bemutattuk a Forces Of Death című szerzeményt, most pedig itt a második nóta is, Raped By Darkness címmel.

Tovább

Szelíd motorosrock - The Trousers: Mother of Illusion (2015)

the_trousers_mother-of-illusion-_front-final-small1.jpg

Szeginy Trouserséket nem foglalkoztatja úgy agyon a popszakma, mint anno, sem úgy, mint kéne. Pedig ez az a zene, ami még be is előzhetne a Petőfi műsorsávjába, ami épp hogy nem apurokká cseperedett, és az egykori indies britpop-softrocktól eltalált a rock'n'roll (és nem a magyarosan kisstílű, megalkuvó 'rákenró') nyugati, borostásabb végéig. A borostája pedig hangosan serceg, de egyáltalán nem szúr: megcsinálták a kontinens talán legjobb motorosrock albumát idestova évekre.

Igen ám, csak tették ezt egy olyan térségben,
ahol a mocisbandák nem trúk, 
a rockkultuszunk meg nem jenki...

Tovább

„Ha akarnák, írhatnánk akár vasszüzekről is”

Interjú Dallas Toler-Wade-del, a Nile gitáros-énekesével

sam_5783.jpg

Idén tavasszal tovább folytatódott a brutális és technikás, közel-keleti motívumokkal is gazdagon színesített death metal amerikai mestereinek európai inváziója a tavaly megjelent nyolcadik, What Should Not Be Unearthed című albummal. A két szakaszban abszolvált koncertsorozat 2015 őszén Budapestet is érintette, mi viszont az idei pozsonyi buli előtt ültünk le beszélgetni egy kicsit a két őstag egyikével, Dallas Toler Wade-del.

Tovább

Grand Mexican Warlock - III (2016)

Ami szép, az szép

gmw.jpg

Ha a magyar rockzenei színtérről egy zenekart lehetne említeni, amelyik könnyedén megugorja a nemzetközi mércét, akkor az egyértelműen a Grand Mexican Warlock lenne. Ez a titulus pedig leginkább annak szól az esetükben, hogy teljesen egyedi, amit csinálnak. Az Aeons, majd a Hell Sweet Hell is lebilincselő, a zenei paletta rengeteg színét felhasználó, és azokat igényesen vegyítő anyagok voltak. A szimplán III-nak keresztelt legújabb lemez pedig szépen beillik a sorba.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum