RockStation

20+2 rock- és metaldal, ami nem éri el a két percet

2017. január 28. - theshattered

2perc2.jpgMielőtt még nekiállnánk a "mai rohanó világunkban..." közhelyeknek, hozzá kell tennünk, hogy nem kell egy dalnak elérnie a sablon három és fél percet ahhoz, hogy kiemelkedjen a mezőnyből. Igen, tudjuk, hogy sok király grindcore zenekar az egész diszkográfiát letudja akár egy perces dalokkal is (vagy még rövidebbekkel), de most tekintsünk el ettől, ha lehet. Nézzünk inkább egy olyan listát, melyben olyan bandák szerzeményei sorjáznak, akiknél nem feltétlen jellemző az ilyen rövidke dal. Természetesen ez a lista rengeteg szubjektív elemet tartalmaz (mi is átvettünk egy-két ötletet INNEN), így egyéni ízlés alapján szabadon bővíthető, cserélhető, variálható, várjuk is a tippeket, hogy ti miket hiányoltok lentről!

 

1. Blur - Song 2

Még pont a limiten belül! A pont kétperces Blur szerzemény, a Song 2 egy finoman szólva is kultikus dal, melynek főtémája millió és millió helyen megjelent már, mi sem tagadhatjuk, hogy van benne kraft.

2. System Of A Down - Bounce

A friss lemezre készülő örmény/amerikaiak az első három albumukon rendszeresen potyogtattak el veszettül húzós, de annál rövidebb agymenéseket, melynek csak az egyik példája az itt található Bounce. Van olyan, aki ezt ne ismerné?

3. Municipal Waste - You're Cut Off

A Municipal Waste sem épp a negyedórás balladáiról híres zenekar, de a You're Cut Off még az átlagos MW dalhosszt is alulmúlja. Természetesen ez minden, csak nem probléma, hiszen a dal húzásához illő, hentelős klippel megtámogatott You're Cut Off egy finoman szólva is energetikus szösszenet.

4. Life Of Agony- River Runs Red

A Mina (akkoriban még Keith) Caputo vezette brigád is épp, hogy alulról ütötte meg a kétperces limitet, viszont ezt ellentétben a lista nagyrészével, egy kvázi középtempós dallal tette meg. Meg is érdemli a figyelmet!

5. Nails - You Will Never Be One Of Us

A tavalyi év egyik legjobb tekerése is büszkén szerepel a listán, szép is lett volna, ha lehagyjuk. Kegyetlen, mázsás súlyú riffek, eszeveszett tempók, mindez kevesebb, mint másfél percben.

6. The Dillinger Escape Plan - Party Smasher

A hamarosan nálunk is elbúcsúzó The Dillinger Escape Plan sem volt híján az agyhalott ötleteknek soha, a lenti példa pedig kiválóan szemlélteti, hogy ha kell, akár két perc alatt is letekerik bárki arcát a helyéről.

7. Slayer - Necrophobic

A Reign In Blood alig félórás tekerésébe nem csoda, hogy beficcent egy-két szélvészgyors tekerés, meglepő módon mégis egyedül csak a Necrophobic nem éri el a kétperces "álomhatárt".

8. Sepultura - Biotech Is Godzilla

Gyors, pusztító, kegyetlen tekerés a Sepu klasszikus korszakából. Érdemes ezt egyáltalán tovább ecsetelni? Tudtak valamit a srácok!

9. Ignite - Strength

A lista talán legdallamosabb képviselője Téglás Zoliék 2006-os lemezéhez köthető. Hiába nincs olyan hosszú, mint egy átlagos Ignite dal, mégis egy kerek, igzalmas szerzeménnyel van dolgunk. Ráadásul az az énekdallam...!

10. Agnostic Front - Victim In Pain

Na, éppenséggel az Agnostic Front debütlemezéről szinte bármelyik dalt berakhattuk volna, mégis az egyik legrövidebb képviselőre, a nyitó és címadó Victim In Painre esett a választásunk. Miért? Ugye, ez nem lehet kérdés?

11. S.O.D - United Forces

Scott Ianben mindig lehetett bízni, ha egy kis tekerésről volt szó (nem, nem a biciklit), így a S.O.D. sem lehet kivétel ez alól. Ennek is klasszikus minden egyes hangja.

12. Motörhead - R.A.M.O.N.E.S.

Tisztelet a nagy öregektől a nagy öregek felé. Szerintünk nem kell megmagyarázni ennek a dalnak a bizonyítványát sem. Lemmy meg hát... "egyszerűen" LEMMY!

13. Napalm Death - From Enslavement to Obliteration

A You Suffert vártátok volna? Hát, akkor most reméljük, meglepődtetek picit! Napalméktól is lehet bőven válogatni, ha rövidke dalokról van szó, de most úgy alakult, a From Enslavement to Obliterationra esett a válsztás.

14. Bad Religion - Individual

A grindcore mellett minden kétséget kizáróan a punk lehet az, aminek képviselőinél lazán lehet bízni abban, hogy egy szélvészgyors, emiatt rövidke számmal álljanak elő. Az Ignitehoz haszonlóan az Individual is inkább a dallamos vonalra fekszik rá, de azért a tempóról sem sikerült elfeledkeznie a srácoknak.

15. Clutch - One Eye Dollar

A Neil Fallon vezette Clutch is hamar letudta a One Eye Dollart, de most őszintén: hiányzik, hogy hosszabb legyen? Egy így kerek, ahogy van!

16. Junkies - Hang a Fejemben

Egy szépséges pogó-pozitív, szinte már hardcore-punk szerzemény a nemrég friss albummal jelentkezett Junkies talán legjobb lemezéről. Kicsit elüt az általánosan megszokott Barbaró szerzeményektől, de pont ezért szeretjük!

17. Korn - Twist

Miért jó olyan dalt írni, aminek nincs konkrét szövege? Mert szabadon variálható! Nem mellesleg pont ezért ez az egyik legbetegebb téma az egész Korn életműből!

18. Emmure - Children of Cybertron

Ne érje szó a ház elejét, a modern metalt sem vetjük meg egyáltalán! Ráadásul Frankie Palmerivel egy intejrút is készítettünk a napokban, amit hamarosan olvashattok is itt, nálunk!

19. Tankcsapda - Baj van!!

Lehet a Tankcsapdát szeretni, vagy épp utálni, azért az tagadhatatlan tény, hogy Lukácsék korai lemezei ott vannak a magyar rockzene legnagyobb klasszikusai között.

20. Sentenced - Where The Water Fall Frozen

A Sentenced a beszédes című búcsúlemezén, a The Funeral Albumon szépen visszakacsintott a korai időkre is, ráadásul egy jó kis alig több, mint egy perces darával. Az azóta is megszűnt (és várhatóan úgy is maradó) banda annak idején egy hibátlan albummal zárta le a karrierjét, soha rosszabb búcsút!

+1. Type O'Negative - The Misinterpretation of Silence and its Disastrous Consequences

Hogy felidézzük a kedvenc sorunkat ebből az örökérvényűből: "..."

+2. Earache Records - The World's Shortest Album

...de mi van akkor, ha egy egész lemez figyel két perces összjátékidő alatt? Természetesen erre is tudunk példát, tessék csak élvezni ezt az epikus dalcsokrot (és itt már van You Suffer is)!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4412161039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum