RockStation

Nem elég metal a zoknikészleted? Tessék kicsit felfrissíteni!

2017. január 31. - theshattered

legendsofmetalsocks_638.jpgLassan (nagyon-nagyon lassan) már csak elérjük azt, hogy újra meleg legyen, úgyhogy érdemes arra is gondolni, hogy mi lesz, ha esetleg a rövidgatya alá nem akarunk pl. bokazoknit venni, vagy éppen csak szeretjük tiltásig húzni a lábfejtextilt. Ezt a variálást könnyíti meg a Stance nevű zoknigyár, akik többek között az NBA-s zoknik után most egy metalos kollekcióval álltak elő.

Az páronként 18 dollárba, azaz kb. 5400-5500 forintba kerülő ruhaneműk három mintában kaphatók, a Motörhead és az Iron Maiden önmagukról elnevezett lemezének borítóival, valamint a Slayer debüt Show No Mercy frontjával. "A Legends Of Metal kollekció a világ leginkább tisztelt zenekarainak, a Slayer, az Iron Maiden és a Motörhead az első lemezeinek állít emléket, melyek még abból az időkből származnak, amkor a kiszámíthatatlan és őszinte viselkedésüknek köszönhetően részesei lettek a metal történelmének. A Slayer az eredeti borítóval készült el, mely mindig is uralni fogja a metal világát." - írja a zoknigyár a sorozatról.

Ha tetszenek a lent látható lábszagfogók, ITT be is boltolhattok belőlük.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3812171282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddypicker 2017.02.02. 16:59:44

lábszagfogók :D qrva nagy duma :DDD
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum