"Ez egy megtisztulás. Az én személyes terápiám."

The Devil's trade interjú Makó Dáviddal

2017. február 10. - johndoesbasement

0thedevilstrade2016_25.jpg

Aki járt már The Devil's trade koncerten az tudja, hogy a banjo az a hangszer, amit minden szám előtt újra kell hangolni. Mint ahogy az is kiszokott derülni ezeken az estéken, hogy az öreg Tom Waits zenéje éppannyira lehet inspiráló, mint a mély érzésű magyar népdalok. Ezekről ugyanis Dávid szívesen beszél két dal között, miközben azt a bizonyos bűvös hangszert újrahangolja. S bár érezhetően nem csak zenéjében kap szerepet a személyes hangvétel, mindent mégsem mesélhet el a koncerteken, hiszen ott a daloké a főszerep. Viszont mostanában történt sok minden a The Devil's trade-del. Volt egy nagyobb Európa turné és lesz majd nemsokára egy következő. Ezekről az aktualitásokról beszélgettünk a Testkultúra műhely szőnyegén, ahol egyébként, mint edző is dolgozik, mikor éppen nem zenél.

Így kezdésnek elmesélnéd, hogy hogyan van az, hogy ülsz egy német erdő közepén egy magyar népdalt énekelve, miközben egy angol srác fafűrészt használva csellónak, téged kísér? Például honnan volt a fűrész?

Dávid: Életem egyik legszebb zenei élménye. Örökké hálás leszek érte, hogy a sors összehozott Justin-nal (Justin Greaves a Crippled Black Phoenix gitárosa). Az a fűrész amúgy mindig vele van, ha hosszabb turnéra indul. Gondolom valamilyen kabbala, amit amúgy neki készítettek, és eredetileg is hangszernek lett szánva. Tübingenben a klub egy erdő mellett volt, ahol tettem egy sétát, így akadtam egy kis patakra. Gyorsan visszamentem a banjomért, hogy felvegyek valamit ott a patak mellett, és mikor Justin meglátta mire készülök, jött velem. Leültünk egy farönkre, és ez a videó lett belőle. Egyetlen egyszer játszottuk el a dalt. Többször elhangzott utána a turné során, hogy fogunk mi még együtt zenélni valamit.

Ebből részben kiderült, hogy a múlt hónapban a Crippled Black Phoenix zenekar turnéjának vendégeként zenéltél te is szerte Európában. Milyen élményekkel tértél haza?

Dávid: Azt hiszem, hogy egy ilyen kvalitású szervezés, az a turnézás magas foka. Persze tudjuk, hogy efölött is vannak még szintek, de oda földi halandó ugye nem jut el. Az csak a zenészek egy nagyon kis százalékán szól. Profi Nightliner buszban való alvás. Running order. Minden napra meg kell jelölnöd, hogy mit szeretnél enni. Félig poénból azt is beírtam, hogy vegan vagyok, mert hogy Zoli is az. Aztán ezt pár nap múlva átértékeltem, mikor már folyamatosan csak fostam. Plusz ezek mellett volt egy nagyon megható része is ennek az egésznek. Az, ahogy ez a tizenhat ember tudott együtt lenni, dolgozni, lakni, utazni. Valami csodával határos módon végig szeretni tudtuk egymást. Nem voltak súrlódásaink. Ha valakinek valamilyen nehézsége volt, azonnal kapott segítséget valaki mástól. Mindenki tudta a dolgát. Mindenki segített pakolni. Soha senki nem késett egy percet sem sehonnan. Egyszerűen látszott, hogy a csapat tele van veretes figurákkal, mint Dave Witte a Publicist UK dobosa, vagy akár Justin a Crippled gitárosa, akik mögött komoly turné múlt van és teljesen profin kezelték ezt az egészet. Ebben is nagyon jó volt benne lenni, Ennek az együttműködésnek a részesévé válni. Szerencsére nagy szeretettel fogadtak a csapatba, hiszen a szimpátiának köszönhetően csatlakozhattam a turnéhoz és tudtam is jól alkalmazkodni.

0thedevilstrade2016_20.jpg

Akkor mondhatjuk, hogy ez a turné a személyes kapcsolatoknak is szólt és egyfajta barátság részeként jött létre. Ez a kapcsolat egyébként akkor kezdődött, mikor két évvel ezelőtt volt egy közös bulitok a Dürerben?

Dávid: Igen. Volt az a bizonyos beugrós koncert, ahol Today Is The Day és a Crippled Black Phoenix Jakab Zoli hirtelen ötletétől vezérelve együtt lépett fel és én játszhattam előttük. Az egész pedig már az elejétől nagyon szokatlan volt. Ugyanis hetekkel a buli előtt a Crippled megosztotta az oldalán, hogy a The Devil’s trade-el játszanak Budapesten, és már nagyon várják. Amin látszott, hogy ez nem egy sztenderd megosztás, mivel ilyen gesztust a külföldi zenészek nem nagyon szoktak megtenni egy bizonyos szint fölött. Hogy Justin esetében működnek ezek a dolgok az elsősorban azért van, mert ő az underground mélyéből jön. Aztán a sztori úgy volt tovább, hogy természetesen előbb érkeztem a bulira, mint ők. Ahol elkezdtem kipakolászni a pólóimat illetve a lemezeimet. Aztán amikor a Crippled megérkezett a helyszínre az első dolguk az volt, hogy odajöttek hozzám, körülnéztek az asztalomon és elkezdtek The Devil's trade cuccokat vásárolni. Amit én egyébként ingyen odaszerettem volna adni nekik. Ezt azonban egyből elutasították, mondták tudják, hogy mennyire fontos egy zenésznek az ebből jövő bevétel. Aztán abban is álltak színpadra. A zenekari fotózáson Justin abban állt a gép elé. Szóval ezeket már sima gesztusokként sem lehetett értelmezni, mert ez egyből látszott, hogy annál több. Egy kamuba senki nem fektet ennyi energiát. Majd a buli után azt mondták csomagoljak, menjek velük a turné többi állomására is. Később elmentünk őket megnézni Berlinbe, ahol a Converge előtt játszottak és akkor már úgy fogadtak minket, mintha ezer éve barátok lennénk, ott pedig megint megkérdezték, hogy lesz ez a turné, elmennék - e velük. Amire én ott igent mondtam. Aztán a Cippled turné közben hivatalossá vált a Nathan Gray turné is, és találkoztam a booking cég főnökével. Egy ilyen turné már nem arról szól, hogy rocksztárok akarunk lenni. Mindenhol profi módon kell megjelenni, időben odaérni, tudni a dolgod, és csak azzal foglalkozni. Ez lesz az ajánlóleveled egy esetleges következő turnénál.

Akkor igazából itt egyik esemény hozta a másikat maga után és lehet, hogy te közben nem is igazán gondolkodtál turnékban? Mennyiben volt más estéről estére előadni ezeket a dalokat? Hiszen eddig alkalomszerűen ültél ki egy székre és játszottál amikor úgy érezted, hogy játszani szeretnél.

Dávid: Lelki megközelítésből nagyon más. Aztán zeneileg is nagyon más. Sőt azt kell mondjam, hogy itt már használható az a kifejezés is, hogy szakmailag. Odaülni minden este és hozni amit kell. Hogy ez hogyan sikerült, arra pedig már a turné elején jött a visszacsatolás. Ugyanis harminc percre szerződtünk, ami a Crippled zenekar kezdeményezésére negyven lett. De hogy a kérdésed első felére is válaszoljak, én eddig a turnéig úgy voltam a The Devil’s trade-del, hogy ez is az életem egy része, de nem szeretnék teljesen azonosulni vele. Nem akartam azt, hogy Makó Dávid csak mint zenész létezzen a világban. Ettől valahogy mindig félek, csak zenésznek lenni túl pejoratív. A The Devil's trade számomra megtisztulás, vagy ha úgy tetszik terápia. Az értékét azonban nem tudtam jól elhelyezni magamban. Láttam, hogy van egy közeg ami ezt szívesen veszi, főleg mert még nem nagyon volt ilyen itthon. Viszont nem hittem el, hogy ezen túl ez az egész tényleg elég jó. Hogy megállja a helyét, mint nagybetűs önálló produkció. Aztán már az első koncertek egyikén, Manchesterben, ahol semmit nem tudott rólam a közönség, nagyon vigyáznom kellett, hogy ne uralkodjon el teljesen rajtam a színpadon az bizonyos érzés. Amit utána hagytam csak magamnak megélni, hogy ha lesz még két - három ennyire jó buli ezen a turnén, akkor innentől kezdve nincs mese, ezt sokkal komolyabban kell venni. Ez innentől akkor már nem csak az én személyes terápiám, hanem egy olyan produkció ami működik és amit ezért komolyan kell kezelni. Aki pedig engem ismer, vagy már beszélt velem, az tudja, hogy nekem ez egy nagyon nehéz határ. Én nehezen mondok ki magamról pozitív dolgokat, nekem nem kenyerem dicsérni magamat. Ilyen kimagasló koncertélmény viszont nem csak ez az egy volt, hanem az egész turné ilyen volt. Volt ahol telt háznak játszottam és nem láttam kifele menni az embereket, csak befelé jöttek. Az összes lemezemet eladtam, már letöltő kódokat osztogattunk Zoli meg én a pólók mellé, mert nem tudtam mit adni az embereknek. Miután hazajöttünk, két hétig kellett emésztgetnem ami történt. Hogy át tudjam adni magam valami olyasminek, amit tulajdonképpen már nem akartam. Mert hiszen már nem akartam zenész lenni.

0thedevilstrade2016_23.jpg

Itthon - ahogy te is kifejezted magad - a személyes terápiádhoz, úgy tűnik van egy réteg, aki hallgatóként nagyon jól tud kapcsolódni. Amiben azért a magyar nyelvű daloknak is jócskán lehet szerepe, hiszen azok az anyanyelv miatt egy másik szinten is meg tudnak minket szólítani. De hogy fogadta mondjuk az ismeretlen külföldi közönség ezeket a dalokat?

Dávid: Ez jó kérdés, mert bennem is felmerült, hogy egyáltalán kell-e ezeket a dalokat játszanom ezen a turnén. Aztán úgy voltam vele, hogy például, ha a black metal színtéren működik az, hogy egy adott banda az anyanyelvén közvetíti a dalait világszerte és ennek többlet értéke van. Aztán meg az is eszembe jutott a minap, hogy amit csinálok az tulajdonképpen világzene is. Akármennyire szerencsétlen az elnevezés vagy fázom tőle egy kicsit én magam is, de az. Az írott kritikákban, beszámolókban sok helyen azt olvastam, hogy ezek a dalok voltak szinte mindenhol a koncertek csúcspontjai. Mondjuk tény, hogy előtte mindig elmondtam, hogy miről lesz szó. Felkészítettem őket, hogy ne aggódjanak, ne fogják érteni amit énekelek, de hogy szerelemről és háborúról lesz szó, mert hogy a népzene mindig és mindenhol ezekről szól. Azt pedig én is éreztem, hogy ezek érdekes kapcsolatot teremtettek köztem és a közönség között. A döbbent csend az mindig nagyon hangos. Sokat elárul az emberek hangulatáról.

A metálba eresztett gyökerektől egyébként a te utad hogyan vezetett a népdalok felé? Régről hozod ezt, vagy az egyre érettebb személyiséged következménye és a közelebbi múlt hozadéka ez?

Dávid: Egy óriási kanyarral. Zenei iskolába jártam és ott azért nagyon hangsúlyos volt természetesen a népzene jelenléte. Abból a szempontból viszont hátrányos karakter vagyok, hogy ami kötelező, az előtt bezáródik minden érzékszervem és tudni sem akarok róla. Ezért természetesen az iskolaI dolgokkal is így voltam. A népzenéhez úgy kanyarodtam vissza, hogy megtaláltam a 16 Horsepower nevű zenekart, ami főleg az amerikai folklór hagyományokra építi a zenéjét és az ő Secret South című lemezükön volt egy szám, amihez oda volt írva, hogy traditional. Aminek a forrását, vagy az eredetijét még a lemezen sem jelölték meg, de volt egy rajongói oldaluk, ahol megtaláltam, hogy ez a Muzsikás nevű magyar zenekar egyik dala. Engem pedig teljesen ledöbbentett, hogy egy népdal ilyen is tud lenni. Mondjuk a Muzsikásról el kell mondani, hogy azért ők a korai lemezeiken AZ akkori korhű pop - rock hatásokat simán behozták a népzenébe. Sőt van olyan számuk, ami egy az egyben úgy indul, mint egy ismert Pink Floyd dal. Viszont van ez a daluk, amit a 16 Horsepower egy az egyben csinált meg irodalmi fordítással, ami egy betyárról szól, aki le akarja lőni a csendőröket, mert azok el akarják venni a lovát és működik a dolog. Pedig már Amerikában járunk. Ettől pedig nekem borsózott a hátam, hogy ilyen kapcsolatok vannak. Ez volt az, ami miatt újra hallgatni kezdtem a magyar népzenét. Mindent most sem tudok különben meghallgatni, de vannak dalok, és főleg ezek érdekelnek, amikben benne van azoknak az embereknek a lelke, a fájdalma akik éneklik. Például Sebestyén Mártánál kevés nagyobb énekest hordott ez a föld a hátán.

0thedevilstrade2016_03.jpg

Az új ötszámos The Devil's trade kiadványra egyébként már nem került fel magyar nyelvű dal. Lesz még később magyar népdal, amit el fogsz énekelni, vagy mondjuk ez a kettő volt amit a magadénak éreztél és nem biztos, hogy kell még több legyen?

Dávid: Szeretném, ha lenne, de görcsösen valóban nem ragaszkodom hozzá. Nem talált még meg az a dal, amit szívesen elénekelnék. Ha lesz ilyen, akkor el fogom játszani. Amennyiben, ha viszont mégsem jönne ilyen, azt sem fogom feltétlenül bajnak érezni. Én magyar nyelvű dalt nem fogok írni, tehát csak feldolgozásról lehet szó. A meglévő két dal nagyon természetesen jött és, ha lesz még, azt szeretném, hogy az is ilyen legyen. Olyat, amit mondjuk direktbe azért játszanék el, mert van felém egy elvárás nem szeretnék. Az egy nagyon negatív aspektusa a zenélésnek, amikor mi kezdjük el megmondani az általunk szeretett előadónak, hogy mi az amit csinálnia kellene. Az egyik buli után például odajött hozzám egy srác és azt mondta ígérjem meg, hogy mint The Devil's trade nem fogok más zenészekkel színpadra állni, mert akkor ő csalódna. Ami nekem nagyon fura volt, mert az én megközelítésem nem ez. Még ha fel is merülne bennem kívánság egy adott előadóval kapcsolatban, sosem tudnám azt mondani, hogy csináld ezt, mert én ezt szeretném. Ez pedig a perszonális kapcsolatainkra is igaz, ahol amikor az egyik változik és azt a másik nem tudja követni, akkor megcsalva érzi magát és ki akar lépni. Ilyen szempontból pedig a rajongó és a zenész kapcsolata nagyon betegessé tud válni és ezt például én nagyon nem tudom elfogadni ezen a területen sem. Én nem zeneszerző kisiparos vagyok, hanem az aki szenved néha, hogy meg tudjon írni egy dalt. Nekem az egy küzdelem és az én harcomba, ha úgy tetszik nem szólhat bele senki.

Egy korábbi beszélgetésben egyszer hallottalak arra utalni, hogy a fiatalabb évek rocksztár álmainak kergetése, azért bőven hagyott maga után negatív érzelmi lenyomatot is. Reggelek emlékét, amikor jött az a bizonyos kérdés, hogy mi a francot keresek ezen a szar helyen.. Ezeket is át tudja akkor írni az amit The Devil's trade néven most csinálsz? Ilyen szempontból is terápia ez? Vagy egyáltalán azokban az említett félelmekben, amik annak szólnak, hogy teljesen zenész akarj lenni, az nagy szerepet játszik, hogy azt nem akarod igazából ami akkor volt?

Dávid: A negatív élmények, csalódások szerintem addig vannak amíg először le nem jön a valóság ahhoz képest, amit elképzeltél. Aztán azután már úgy is jön az, hogy mi kell ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Látod, hogy milyen szintek vannak és mik a számodra elérhetőek ezek közül az underground rock zene világában. Aztán az lehet még nagy csalódás, ha látod, hogy egy adott dolog kell a továbblépéshez és mondjuk annak úgy érzed, hogy nem tudsz valamiért megfelelni. Mondjuk, ha a társaságod, a környezet, a zenekar olyan, hogy azt együtt tudjátok meglépni, az nagyon jó lehet, de én nem tudom az milyen, mert nekem ez eddig csak egyedül adatott meg. Viszont ilyen szempontból én könnyebb helyzetben vagyok most, mert nem kell senkihez igazítanom, hogy el tudjak menni áprilisban erre a turnéra például. Persze ennek vannak anyagi vonzatai, ahol kvázi egyedül is kell áldozatot hozni. Emellett azonban azt is látom, hogy egy ilyen turné anyagilag is, hogy tud rentábilissé válni. Ami nagyobb kockázat, hiszen, ha bukok annak minden terhét egyedül viselem. Ahogy viszont mondtam, ezen a turnén főleg, de látszott az, hogy ezt hogyan érdemes csinálni és, hogy ennek van értelme. Persze azt hozzá kell tennem, hogy mindezekben ott van mellettem Jakab Zoli barátom, aki nagyon jól ismeri a hogyanokat és ezekben a kérdésekben nagyon sokat tud segíteni. Mestere ennek, szóval ilyen szempontból nem vagyok egyedül. Csapatban viszont tényleg nem tudom elképzelni, hogy ez működne. Mert ebben a korosztályban, ha a zenekarnak csak egy olyan tagja van, ahol van már két gyerek, akiknek százszázalékos biztonságot csak fix munkával tud nyújtani, akkor ez döntési helyzet, mert már nincs harminc szabad napja egy turnéra. Olyan helyzetben én sem tudtam volna úgy dönteni, ahogy döntöttem, mikor hazajöttem és felmondtam az állásomat, hogy az áprilisi turnén ott tudjak lenni. Mondjuk itt van az edzősködés, ahol még mindig van döntési helyzet, hiszen az edzés is folyamatos, de sokkal könnyebb innen elrugaszkodni egy időre, mint egy sztenderd munkahelyről. Szóval ez egy szerencsés helyzet. Olyan élethelyzetben találtak rám ezek a lehetőségek a zenén keresztül, amikor éppen tudok is vele mit kezdeni. Például nyolc évvel ezelőtt, vagy korábban, ezek teljesen máshogy hatottak volna vissza az életemre. Ha ez akkor van, biztos nem ülnénk itt, mert már nem lennék zenész. Ez egészen biztos. Nem csak, mert kiégtem volna már, hanem, mert ez akkor egészen más helyzeteket teremtett volna.

0thedevilstrade2016_09.jpg

Említed a nyolc évet. Ugyebár azóta nem iszol egyáltalán. Ez nem állított döntés elé, ahol mondjuk megjelent az, hogy zenélés egyenlő klubélet, klubélet egyenlő nehezebb közeg annak, aki többé nem akar inni? Ami azért egy nagy változás, akár sok bizonytalan ponttal.

Dávid: Az új játékok, új játszóterek dologra gondolsz? Mert azóta már hallottam erről, de én akkoriban abszolút nem úgy gondoltam erre, hogy akkor van ez az addikció és nekem szükségem van valamilyen rendszerre a válaszhatóak közül, amin keresztül én tudom nézni és élni ezt az új felállást. Nem volt ez egy nagy szenvedéssel járó küzdelem nálam, mert az első perctől kezdve valójában boldoggá tudott tenni az, hogy nem iszom. Persze voltak küzdelmek, hogy ez az életemmé tudjon hosszútávon válni, de ez semmiképp sem valami szenvedéses dolog volt. Azzal, hogy én a rockzenész létezés alapjaival mentem szembe tulajdonképpen amikor már nem ittam, pont olyan lázadás volt, mint amikor a veganok elkezdtek szembemenni az alapvető étkezési szokásokkal és ez tudott adni lelkileg is. Ennek a fajta lázadásnak, ha úgy tetszik nagy identifikáló ereje volt és ez tudta mozgatni bennem ezt az egészet. Nagyon jó volt azt mondani, hogy nem iszom és éreztem, hogy jól is áll nekem ez a ruha. Sokat is beszéltem én erről, missziónak tartottam elmondani, hogy ezzel szembe lehet menni. Aminek például Édesanyám sem örült, mert hogy minek erről beszélni, meg hogy a problémáinkat nem visszük el mások elé. Én azonban fontosnak tartottam - és ez az életemben más dolgokkal is így van - hogy visszaadjak, mert például ettől a pozitív változástól is nagyon sokat kaptam és akkor azt valahol vissza is kell adni.

Jól megfér egymás mellett a komor dalok szerzője és az edző, aki a vitalitást, a küzdeni akarást és ezen keresztül a pozitív erőket képviseli mikor éppen nem zenész? Aki itt edz és töltődik nálad, majd este hazamegy, vagy elmegy valahova és meghallgatja a zenédet az két másik embert lát?

Dávid: Jó kérdés. Szerencsére nem egy olyan helyen vagyok edző, ahol dübörög a disco, szuper színes cuccokban ugrálunk a tükör előtt, mint egy reklámban. Én edzőként sem azt kommunikálom, hogy ez könnyű és szép, hanem azt, hogy ha erre az útra lépsz, az kemény lesz, szigorú és nagyon sokszor fogsz szenvedni közben, amikor egyáltalán nem leszel boldog. Viszont, ha végig csinálod és túl lépsz azokon a holtpontokon, amiket én állítok neked, akkor az valós fejlődést fog hozni. Itt, ha körbenézel nincsenek kockás hasú emberekről képek. Nincs protein turmix bár és egyebek. Itt tégla van, meg szőnyeg van és tükrök még, de mindig remélem, hogy azokkal történik valami és akkor nem lesznek. Egyszerűen itt maradt, mert ez egy táncstúdió volt, de ez a hely, ez nem a fitness ipar. Ez a nyers valóság. Ahova emberek hozzám szenvedni jönnek és a nehezebb utat választják. A zeném pedig ugyanerről szól.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT
The Devil's Trade Facebook

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8512243302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum