RockStation

Négynapos underground hipnózis a hollandoknál - Roadburn Festival 2017

2017. február 20. - csubeszshuriken

14708246_10154319091835141_67145401467016914_n.jpgNem kevés áhítattal számoltunk be tavaly is nektek az akkor lezajló Roadburn Festival eseményeiről. Amiket visszafogottan fogalmazva is nevezhetünk simán dúsnak, az underground zenék és az ott fellépő magasztos bandák világának tekintetében. Azonban ahelyett, hogy azonnal nosztalgiázni kezdenénk, inkább bemutatjuk nektek, hogy kik azok akik idén is öregbítik a már alsó hangon is kultikusnak nevezhető underground fesztivál hírnevét. Ami ebben az évben tizennyolcadszor kerül majd megrendezésre Hollandiában. Azon belül is Tilburg városában, április 20 - 23 között. Az igen értékes fellépők számát tekintve pedig arra gondoltunk, hogy napi lebontásban mutatnánk meg, kik is állnak majd színpadra ott. Például a fesztivál első napján korábbi cikkünkben ITT. Illetve a második napján, április 21 - én csütörtökön pedig emitt lejjebb.

Ez a bizonyos csütörtök pedig talán a négynapos fesztivál legváltozatosabb estélyét hozhatja. Többek között a nap egyik főszereplőjével, akik a Baroness lesznek. Akik az elmúlt tizennégy évben szépen átfolyatták a a háborgó sludge metál hullámait a csendesebb medrekbe, ahol kifinomult progresszív rock elemekkel ötvözött zenéjük méltán emelte őket a műfaj közkedveltjei közé.

Mellettük pedig ott lesz az este címzetes vendégeként még Chelsea Wolfe kisasszony is, aki dermesztően szomorú amerikai folklór vonalon mozgó zenéjével a metál rajongók által is favorizált előadó lett. Főleg provokatív Burzum feldolgozása után. Ő egyébként tavaly is megjárta a fesztivál deszkáit a Converge vendégeként a Blood Moon koncertsorozatban való szereplése apropóján. Idén viszont saját repertoárjával andalít majd.

Ezekhez az előadókhoz képest pedig elég nagy kontraszt lehet az Integrity neve. Akik az eltérő hangzású, sötét clevelandi hardcore alapjait tették le a kilencvenes évek hajnalán. Majd készítették el kimagaslóan jó lemezek garmadáját még azóta. Az egyik legerősebb nevet húzta be a színtéren belül idén a Roadburn velük. Ez tény.

Rajtuk kívül azonban ott lesz még a belga Oathbreaker. Akinek nem kell majd sokat utazniuk a dél holland városig. Tavalyi lemezük Rheia című lemezük most még nagyobb elismerést hozott, mint a korábbi Eros/Anteros album. Amivel az egyik legjelentősebb európai bandává váltak a post-black, post-hardcore vonalat illetően.

A szervezők idei másik nagy húzása és szerencséje pedig a Big Business. Akik épp egy turnén lesznek Európában a Whores társaságában, így mindkét banda fellép majd ezen az estén Tilburg városában. Az alternatív punk vonalon mozgó Big Business is az a banda, akik a nyolcvanas évek végén simán megcsinálták saját zenei forradalmukat a föld alatt. A termékeny időszak azonban még nem ért végett, tavalyi lemezüket ugyancsak mindenki szerette.

Ahogy pedig az első napon, úgy ezen az estén is hódolhatnak majd nem kevésbé erős bandáknak a black metal rajongói. A belga Emptiness hibátlan új lemezzel állt elő idén. Elektronikus eszközökkel megtámogatott metáljuk még kultikus jövő elé nézhet. Míg velük egy színpadon a színtér hagyományait közelebbről őrző Schammasch is játszik majd. Illetve ott lesz a Zeal & Ardor, akik szintén visszanyúltak a black metal gyökerekhez zeneileg, de azokat egy teljesen más zenei környezetbe csempészték bele zseniálisan.

A neveknek viszont még ezzel sem szakad vége. A teljesség igénye nélkül mindenképpen szükséges megemlíteni a Zhrine nevét még, akik kísérletező death metálja az egyik legérdekesebb tavalyi lemezt hozta Izland felől. Illetve a Fange nevű bandát, akik a Celtic Frost nyomán járnak és azt mély benyomást keltő sludge gitárokkal hergelik még. Ők szintén pöpec lemezt tettek le tavaly a francia underground asztalára. Mindezek mellett pedig még mindig tucatnyi banda közül válogathat, aki kimegy Tilburg-ba.

15894530_10154560918130141_7719033314154175850_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5512273309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum