RockStation

Itt vannak a 12. HANGSÚLY Zenei Díj nyertesei

2017. március 14. - sunthatneversets

hmalogo1.jpg

Nem múlhat el év HangSúly Zenei Díj nélkül, melynek továbbra is az a küldetése, hogy a magyar metalrajongókkal megismertesse azokat a lemezeket, előadókat, akik ismertségtől, népszerűségtől és rajongótáboroktól függetlenül a legjobb teljesítményt nyújtották adott évben. Idén 12. alkalommal került sor a HangSúly szavazásra, melynek keretében most pont 12 magyar online rockmagazin szerkesztőségének tagjai választották ki a nyerteseket. Díjazott lett a Thy Catafalque, Vörös Attila szólóprojektje a Strength Of Will, és a Köteles Leander a Leander Kills albumával.

Az év albuma

meta.jpg

Több zenekar is van a HangSúly Zenei Díj történetében, amely újabb lemezeivel rendszeresen kap jelölést az Év Albuma díjra. Kevesen vannak azok, akik ezt a jelölést díjra is tudták váltani. Kátai Tamás a 2010-es években már egymaga alkot a THY CATAFALQUE neve alatt, és a tavalyi tüskés Sgúrr album, illetve a már most a klasszikus magyar metalalbumok közé emelkedett 2011-es Rengeteg is megszerezte az Év Albuma címet. 2016-ban a Skóciában dolgozó Kátai Tamás ismét figyelemre méltó dalokat tárt a hallgatóság elé a Meta címre keresztelt avantgárd metal stílusú nagylemezzel, melyet a HangSúly Zenei Díj zsűrijét alkotó szerkesztők végül az Év Albumának választottak. Ezzel a Thy Catafalque lett az első zenekar, amelynek három lemeze is elnyerte ezt a díjat a HangSúly tizenkét éves történetében.

Az év debütáló albuma

voros_attila_strenght.jpg

Az Év Debütáló Albumát egy rutinos, világlátott zenész, Vörös Attila készítette el. A Leander Rising feloszlása után Attila első szólóalbumának dalain kezdett dolgozni, melyet végül STRENGTH OF WILL név alatt jelentetett meg a múlt év végén. A Blink of an Existence című albumon Attila mellett rengeteg neves vendég feltűnik, többek között Csihar Attila, Farkas Zotya, Siklósi Örs, Takács Jozzy, Chris Amott és Jeff Loomis is, hogy tovább emeljék az album kiváló dalainak rangját.

Az év koncertzenekara

dongatto.jpg

Igazán rutinos koncertzenekarnak számít a DON GATTO. A láncfűrész hardcore nagykövetei 2009 óta zúzzák a magyar és a nemzetközi színpadokat, a Wacken-fesztiválon is felléphettek. Szoros versenyben, gyakorlatilag szétlövéssel nyerték meg az Év Koncertzenekara címét a Watch My Dying és a Cadaveres előtt.

Legjobb stúdióprodukció

lktulelo.jpg

A technológia változásával már nem csak a hi-tech stúdiókban lehet élvezetes hangzású lemezeket készíteni, hanem egyre gyakrabban maguk a szerzők, előadók rögzítik dalaikat és csiszolgatják azok hangzását. Az idei szavazáson a jelölt produkciók több mint fele ezt a megoldást választott. A legtöbb jelölést a Legjobb Stúdióprodukció címre a többszörös HangSúly-díj nyertes Varga Zoltán (SongSong Production) hangmérnök/producer kapta, de a kategória díját végül Köteles Leander vitte el, aki a LEANDER KILLS bemutatkozó albumát, az elődzenekar sikereit tovább vivő Túlélőt, nem csak megírta, de a lemez producere és hangmérnöke is volt egyben.

Legjobb lemezborító

meta.jpg

A Legjobb Lemezborító kategóriában Mihályfi-Tóth Alex (Redart Illustrations) kapta a legtöbb jelölést a Noctis és a Mandara új anyagainak illusztrálásáért. A díjat azonban az Év Albumához készített grafikájával a bolgár származású Agnessa Kessiakova nyerte, akinek munkáját szinte minden lemezismertetőben lelkesen dicsérték, nem is véletlenül. A HangSúly Zenei Díj zsűrije is ezt az alkotást ítélte 2016 legjobbjának.

Minden díjazottnak gratulál a HangSúly Zenei Díj zsűrije:
Fémforgács – Hands Of Doom – Kronos Mortus – Passzio.hu – Rockbook.hu – Rockerek.hu –
RockStation – Rozsdagyár – Underground Magazin – Vaskarc – Viharock.hu – Zenevilag.net

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7112336557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum