RockStation

Grammy-díjas psychobilly zenekar az A38 Hajón

2017. március 22. - sunthatneversets

nekromantix.jpg

Áprilisban hiánypótló eseményen vehetnek részt a hazai psychobilly rajongók, hiszen végre Budapestre látogat a műfaj dán-amerikai alapzenekara, a több mint húszéves múltra visszatekintő, horrormanírokban gondosan konzervált Nekromantix, akik nemcsak meghódították Amerika – és persze a világ – élőhalott történeteire fogékony, táncoslábú zenehallgatóit, hanem mindmáig saját hatásukon túlmutatva határozzák meg a szubkultúra jelenét.

Kim Nekroman triója tizenöt éve alapjaiban adott új impulzust a műfajnak: a kilencvenes években egész Európát, valamint Japánt is többször bejárta az MTV-t is meghódító, Grammy-díjas zenekar, akik már ekkor kultstátuszba kerültek a tengerentúlon a nehezen beszerezhető importlemezek jóvoltából. Aztán 2001-ben a Rancid énekes-gitárosa, Tim Armstrong leigazolta a zenekart saját kiadójához, a Hellcathez, amely ennek köszönhetően újabb löketet adott a psychobilly-mozgalomnak. Többek között így emelkedhetett fel többek között a Tiger Army is: a psychobilly azóta a világ minden pontján él és virul, és ebben nagy szerepe van a Nekromantix önironikus, szórakoztató pokoljárásának, amivel csúfot űznek életből és halálból egyaránt. Persze a zenekar dalaiban a danse macabre is csak épp olyan elem, mint Kim mára legendássá vált koporsóbőgője: a Nekromantix a színpadon él a leginkább, és ezt végre áprilisban az A38 fedélzetén is megtapasztalja mindenki, aki szeretne szembenézni a saját végzetével.

Kevés magyar zenekar mondhatja el magáról, hogy végigturnézta Amerikát, és ezek után a fellegekből le tud ereszkedni a földre. A The Silver Shine világszerte több mint 33 országban turnézott már, Amerika mellett Brazíliában is, és majdnem az összes európai országban évente folyamatosan több, mint 100 koncertet adnak. Amit a zenekar színpadon nyújt, az nemcsak itthon, hanem külföldön is egyedülálló: a recept vintage punk rock'n'roll villámkezű női nagybőgőssel, olyan bandák hatásaival, mint a Social Distortion, Rancid vagy a legendás Motörhead. A 2004 óta aktív trió tizedik nagylemeze 2016-ban jelent meg, de három éve a The Rocketz oldalán is megjelentettek egy megosztott splitkiadványt. Vörös/fekete zebra mintás nagybőgő, extrém színpadi energia, klasszikus 50-es Elvis mikrofonok: senkivel nem lehet őket összekeverni!

 

További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1112360653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum