RockStation

Minden tekintetben szintet léptünk

Interjú Kovács Krisztiánnal a Fish! frontemberével

2017. március 22. - theshattered

fish_foto.jpg

Hazánk legjobb popmetal zenekara a Fish! tavaly az A38-on mutatta be diszkográfiája legfrissebb darabját, az Idő vant, amely már akkor minden várakozást felülmúlt. A lemez egy éves születésnapján szombaton ismét megtöltik a hajót, sőt másnap újráznak is. Ebből az alkalomból a zenekar frontemberével Kovács Krisztiánnal váltottunk pár mondatot.

Csapjunk bele egyből a lecsóba! Dupla koncertetek lesz a hétvégén az A38-on, ráadásul a meghirdetett második napra is szépen fogynak a jegyek. Jól tudom, hogy a teljes Idő Van! lemez fel fog csendülni?
Krisztián: Fel:) Olyan gyorsan elmentek a jegyek az első napra, hogy volt időnk gondolkodni, mi legyen másnap... már nem is tudom, ki dobta be, hogy 'halló, pont egy éve volt az Idő van lemezbemutatója", szintén vasárnap, szintén óraátállítás, úgyhogy ez megoldódott:) Egy éve nem toltuk el az egész lemezt, most viszont igen, így viszont elég rövid lenne a koncert, úgyhogy a buli második felében kinyit a slágergyár és jön egy alapos besztof program.

Lehet számítani bármilyen meglepetésre? (Nyilván akkor már nem lesz meglepetés, de csak úgy ízelítőben).
Krisztián: A buli első felében annyi lehet a meglepetés, hogy eddig sosem játszott dalok lesznek élőben, de amúgy lepörög a teljes lemez. A szombati napra pedig készülünk egy-két ritkasággal. Nekünk mindenképp meglepetés három hónap kihagyással ennyi dalt elpróbálni, szóval nem unatkozunk:)

kovacs_krisztian.jpg

Tegnap debütált az új klip, a Számolj Hármat. Mit kell tudni róla?
Krisztián: Gyakorlatilag másfél éve nem volt 'rendes', megírt klipünk. Még ennél is régebben dolgoztunk már Tokay Petivel a Nyomot hagy videóján, most ismét vele és a PixelFilm csapatával forgattunk, egy hirtelen jött ötletemből született a forgatókönyv és ebből lett egy ránk jellemzően lendületes, ugyanakkor sajátos humorral bíró szép filmecske, rengeteg apró utalással és poénnal, nagyon szeretjük! Terv szerint már novemberben ki kellett volna jönnünk egy klippel, de rengeteg koncertünk volt, januárban pedig volt egy lábműtétem, ami megakadályozta a forgatást.


Kicsit még korai, de netán egy új lemez, vagy új dal van már tervbe véve?

Krisztián: Még egy klipet érzünk nyár előtt az Idő van lemezről és ezzel ki is futja magát. A dalokat még nem unjuk, de nyárig pont megjöhet az igény bennünk némi újdonságra, úgyhogy a fesztiválszezonra nem kizárt egy, de talán több új dal is.

Hogyan értékelnétek a 2016-os évet Fish! szempontból?
Krisztián: Minden tekintetben a legkomolyabb évünk volt, teltházas bulik országszerte, szakmai díjak és egy nagyon fontos lemez, az első Dácival, úgyhogy minden tekintetben szintet léptünk.

Hogyan tovább a 2017-es évben?
Krisztián: Csináljuk, amit eddig, némileg összefogottabb tervekkel: most tavasszal leginkább egyetemi bulik lesznek, nyárra pedig alakul egy elég komoly fesztiváljárás, klubbulik ősszel lesznek csak, de akkor várható némi extra a turnépartnereinket illetően is!

További infók a koncertekről ITT és ITT.
Hivatalos / Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6312359589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum