RockStation

Szeptemberben indul a Hologram-Dio turné

2017. április 13. - theshattered

dio-hologram.jpgEmlékeztek még az általunk is bemutatott Ronnie James Dio hologram által vezényelt koncertfelvételekre? Ha nem, akkor ITT, ITT és ITT tudjátok pótolni az elmaradást. A sztori röviden: A Dio Disciples nevű Dio tribute banda, akik a legendás frontember zenésztársaiból és más neves vendégénekesekből áll, elhatározta, hogy hologram formájában idézik meg a lassan már hét éve elhunyt dalnokot. Ez eddig még oké is volt, egy-egy dal mit árthat, viszont az egész produkcióval turnéra is fognak indulni! Na, ez az, ami sokakat felháborított. De mégis, mit nyilatkozott az egyébként az ügy mellé álló özvegy, Wendy Dio a fejleményekkel kapcsolatban?

"Mostanában fogunk elkészülni vele. Egy új hologramot csinálunk, körülbelül nyolc dalban lesz benne. Dolgozunk rajta. Szeptember környékére fog elkészülni, reméljük, hogy akkor el is tudjuk kezdeni majd vele a turnézást.

Úgy hiszem, hogy Ronnie igazán újító volt a zenében, miért ne lehetne az a technológiában is? 1986-ban már megpróbált hologramot csinálni. Amikor a Sacred Heart turnét csináltuk, volt egy hatalmas kristálygömbünk, amiben Ronnie feje beszélt. Igaz, ez csak egy rávetített kép volt, de mindig is új és érdekes dolgokat próbáltunk csinálni. Valójában néhány hete beszéltem Ronnie személyes asszisztensével, aki ezt mondta: 'Hé, Wendy, most találtam egy régi interjút Ronnieval, amiben arról beszél, mik lennének a tervei, ha esetleg visszavonulna. Arra a kérdésre, hogy 'Mi lenne, ha egyszer visszavonulnál?', ezt válaszolta: 'Nem hiszem, hogy valaha is visszavonulnék. Valószínűleg a színpadon fogok meghalni. Vagy ha mégsem, biztos vagyok benne, hogy Wendy ki fog nekem találni valamit akkorra is.' (nevet) Úgy gondolom, ez elég vicces volt."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6212420653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum