RockStation

„Rengeteg svájci banda előbb válik ismertté a határokon túl, mint odahaza”

Vanadine-interjú

2017. május 08. - magnetic star

vanadine_band_2.jpg

A svájci Vanadine 2011 óta létezik, ám a nemzetközi színtéren csak az utóbbi években kezdett aktívan mozgolódni. Tavaly óta a SOTO vendégeiként nyílt alkalmuk a srácoknak a bemutatkozásra Európa-szerte, és a négyes erre alapozva építheti tovább a pályáját, miközben a 2014-ben megjelent bemutatkozó album (Liar) folytatására készül. Az alábbi beszélgetésre, a banda ¾-ének jelenlétében a budapesti buli előtt került sor a Backstage Pubban.

Hogy megy a SOTO-val közös turné második etapja, amellyel most új területeket jártok be?
Mitch M. Michel (ének): Egyszerűen tökéletes minden! Nincs más szavam erre. Olyanok vagyunk, mint egy család.
Andy Eugster (dob): Idén volt néhány bulink Angliában és Skóciában, ahol még sosem jártunk azelőtt. Magyarország vagy Szlovákia is új hely számunkra. A többi országban, amely most sorra kerül, már játszottunk korábban. Németországban sokszor koncerteztünk eddig, Hollandiában tavaly is voltunk…

Hogyan kezdődött a kapcsolatotok Jeffel? Egyértelmű volt, hogy a SOTO turné idei folytatásán is vele tartotok?
Mitch: Eleve egyértelmű volt. A Pretty Maids előtt léptünk fel Svájcban, és Babsy, a menedzserünk is ott volt azon a bulin. Utána ő szerevezett meg nekünk mindent, ő intézte a SOTO turnét. Tavaly az első kör is óriási volt, remekül kijöttünk egymással. Most meg már Jeffék szóltak nekünk, hogy tartsunk velük. Nem győzünk hálálkodni nekik emiatt.

Mostanra átrendeződött a felállásotok. Mi volt a váltás oka?
Remo Möckli (gitár): A srácok kerestek meg három hónapja. Meghallgattam a dalaikat, és nagyon megtetszett, amit csinálnak. Aztán emberileg is megismertem őket, és az első közös bulinkat már ezen a turnén nyomtuk.
Andy: És kurva jól bevált a gyerek!
Remo: Meg kell mondanom, nagyon paráztam az elején.
Andy: Viszont igencsak meglepett azzal, hogy már akkor úgy játszott, mintha mindig is velünk lett volna.
Ez az első profi turnéd, Remo?
Remo: Igen, az első.

Akkor érthető volt az idegesség… A mostani körben új dalt is nyomtok.
Andy: Kettőt is műsoron tartunk, de Pozsonyban csak egyet játszottunk el. Fogós kis nóta, jól passzol a programba, és a helyekhez is illik, ahol fellépünk.
Mitch: A másik új szám túl popos lett volna a közönségnek.
Andy: Ezeket még a tagcsere előtt írtuk, de azóta Remót is bevontuk a dalszerzésbe.

Mikorra várható az új album?
Andy: Talán idén ősszel fog megjelenni. Egyelőre még dolgozunk rajta.
Mitch: Három nótánk van készen, a többit még csiszolgatjuk.

Nem tisztán a hagyományos megközelítésből játsszátok a dallamos hard rock muzsikát. Mit mondanátok a zenei hatásaitokról?
Mitch: Annak idején 1994-ben az Ugly Kid Joe volt a fő hatásom, azon kívül Bon Jovit, Clawfingert, meg Faith No More-t hallgattam. Ha mindezt egybevegyíted, abból összeáll a dalaink megszólalása. Vannak mondjuk hip-hopos témáink, amelyekre az emberek nem számítanak, és már csak ezért is jó poén ilyesmit beépíteni a számokba.

Elég fémesen csengő nevet választottatok mindehhez…
Mitch: A vanádiumot az acél szilárdítására használják, ezért választottuk ezt a nevet.

A SOTO turné bizonyára segít ismertebbé tenni a bandát.
Andy: Reméljük, hogy így lesz. Ezért is csináljuk. Nem csupán azért, mert imádjuk a srácokat és nagyszerűen szórakozunk velük, hanem mert így építkezünk fokról fokra.

És mi lesz a következő lépés?
Mitch: Most az új lemez a legfontosabb, szeretnénk a lehető leghamarabb kihozni.

Általánosságban milyenek szerintetek egy svájci zenekar esélyei a nemzetközi színtéren?
Mitch: Svájcban különösen nehéz ismertségre szert tenni és megfogni a közönséget. Nem tudom, miért alakult így, de nekünk is több rajongónk van mondjuk Németországban, mint odahaza.
Andy: Így van, nehéz bekerülni a köztudatba. Svájcban a Gotthard, a Krokus, a Crystal Ball és a Shakra számít a „nagy négyesnek”, ők kapnak lehetőséget a nagy fesztiválokon, és ennyi. De nincs lehetetlen. Dolgozunk tovább töretlenül, és meglátjuk, mit sikerül elérnünk.
Mitch: Rengeteg svájci banda előbb válik ismertté a határokon túl, mint odahaza. Bármi megtörténhet.

http://www.vanadine.net
https://www.facebook.com/vanadineband

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4312488931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum