Mivel a Campaign for Musical Destruction Tour kihagyhatatlannak tűnt, de mégsem jutott el Budapestig, ezért aztán cókmók a kocsiba és uccu neki Brno city. Egészen pontosan múlt pénteken. Merthogy mikor az év elején beharangozták ezeket a bulikat, még az volt, hogy az Iron Reagan lesz a Napalm Death és a Brujeria vendége ebben a körben. Ami legyünk őszinték, már így is igazi tuskó taposásnak tűnt, de aztán a crossover minisztérium valamiért kiesett. Helyettük viszont pillanatok alatt felkerült az események plakátjára a Power Trip és a Lock Up neve. Három rideg tényt erősítve ezzel meg. Kevin Sharp egy Napalm Death turnén. Háromszor is Shane Embury. És dirr...mert végül minden jegy elkelt!
Legalábbis Brno központjában a Fléda klubban biztosan. Ide érkezett meg ugyanis péntek délután egy szép nagy piros busszal a turnén zenélő illusztris csapat. Mi pedig, akik szintén illusztrisnak számítunk szerintem, láttuk ezt a szép nagy piros buszt a szállásunk ablakából. Ami nem csak azért volt nagy öröm, mert erre az estére szinte grindcore szomszédságban élhettünk a turné nemzetközi válogatottjával, hanem azért is, mert így legalább nem kopogtatta sokáig a városnéző, cseh aranyeső azt a nagyon értelmes és nem kicsi fejünket miközben vakargattuk a bundánkat a buliba.
Ahol pontban hétkor be is kezdett a Lock Up. Nyilván azért előzve meg a texasi Power Trip játékidejét, hogy Shane azért tudjon valamennyit szusszanni. A korai kezdés tehát egyből nagyot harapott. A legendás Kevin Sharp nem most kezdett el sikítani egy darálóba, de tény, hogy ebben a felállásban a Demonization lemez megjelenése után, ez az első komolyabb élő megmozdulás a csapattal. Azután pedig, hogy láttam őt Nick Barker és Shane Embury mellett a színpadon, nem is tudom vesztettünk-e vagy nyertünk azon, hogy helyet cseréltek a fronton Tompa Lindberg úrral. Az egykori Brutal Truth énekese ugyanis mokány falat, ami a színpadi munkát illeti. A még Tompa által előadott régi és a vele felvett új számokkal is verte az állunkat felfele a show. A kezdésben tudniillik a Necropolis Transparent és a Feeding on the Opiate is elhangzott. A vége felé meg Slaughterous Ways és After Life in Purgatory. Mindezek közé beszurkálva viszont jöttek az új dalok is, mint Blood and Emptiness, Void, Demons Raging. A démonok pedig tényleg dühöngtek. Ahogy Kevin is mezítláb. Kalapban és Johnny Cash pólóban. Nem véletlenül, hogy hétkor már egy tele teremnek. Később is azzal az alázattal, amivel egész este maga árulta kint a pultban a zenekar cuccait.
Egy nagyon rövid és precíz átszerelés után pedig már jött is a texasi Power Trip. Akiknél nagyjából ugyanazt el lehet sütni, mint Thomas Lindberg és Kevin Sharp esetében. Ugyanis egyik szemükben halvány könnycsepp, hogy az Iron Reagan végül lemondta. A másik szemünkben viszont kaján vigyor, hogy egy masszív Power Trip partin taposhatunk. Ami ezen az estén ordenáré paraszt crossover orgazmusba torkollott ismét. Az év elején megjelent Nightmare Logic című lemezük rongyosra hallgatása után már csak ez a show hiányzott, hogy a banda sejtszinten is beépüljön nálam. Harcostársaimon, akikkel érkeztem viszont ugyanezt a blőd örömöt láttam. Ment is a tuskótaposás körbe, ahogy azt kell. A repertoár pedig az új album számira is épült főleg. A régiek közül a The Hammer of Doubt, a Manifest Decimation és a Divine Apprehension, ami biztos, hogy elhangzott. Bár én alig pár hónapja láttam őket itthon, fele ekkorát nem szóltak akkor. Arcról a bőrt simán húzták. Óriás formában voltak szerintem. A mosh nagyon kutya volt.
A legrövidebb átszerelés viszont a Brujeria színpadra lépését előzte meg. Mire mentünk két kört a helyen és kiszabadultunk a klub elé, ahol a majdnem friss levegő igazából kebab és némi betekert illatot árasztott, már tömött teremmel a hátunk mögött araszolhattunk visszafelé, hogy be tudjunk kavarni heringbe a lapjával álló kis brujo banditák közé. Akik már egy kicsit hosszabb szettben tolták le a fás kérget az agyakról. Kedvenc maszkos ceremóniamestereinket leszámítva, nagyjából Lock Up felállásban. Na, de hát kell a hellyel spórolni a buszban, meg hát a veteránok tulajdonsága az, hogy nincsenek sokan, mert a többiek mind elhullottak. Így nélkülük, de nekik is szólt a nyitó Brujerizmo. Ami az alapgimnasztikát mindjárt meghangolta az első sorokban. Talán az este legnagyobb mészárlását felvonultatva a taknyos férfitestek egymásba fonódó orkánjában. Ahol nagyjából új és régi dalok váltották egymást Juan Brujo és kis Brujo szinkronfrontemberkedésével a főszerepben. A tizenhét év után megjelent új album olyan számai, mint Angel de la Frontera, Satongo, vagy Viva Presidente Trump simán hozták azt a rezgést, amit a nagy klasszikusok. Amik közül minden el lett játszva. La Migra, Anti-Castro, Revolución, Matando Güeros, Marijuana. Mindez végig totálon. Az egyetlen szépséghibája csak az volt a bulinak, hogy a rendezők erőszakkal akarták megoldani a színpadmászás kérdését. Ami Csehországban érthető félelem. Az erőszak viszont nem valami jó válasz. Ha csak nem a Brujeria macsétalengető és szararclevágó metáljáról van szó, ami még mindig egy tizennyolc karátos tuskótálentum.
Mindezek után pedig még egy pontos kezdéssel jött a Napalm Death és Shane Embury harmadszor. Már kendő nélkül, de még mindig nagy totálban és továbbra is bombatölcsér séróval természetesen. Na meg iskolás fiú fizimiskával a dühös, de mindig kimért tanár úr. Avagy oxfordi angol és mocsok grindcore. Barney. Az utóbbi két évben már megszokott Apex Predator - Easy Meat belépővel és az elején néhány egyéb számmal az utolsó lemezről, mint Smash a Single Digit és Stubborn Stains, de közte olyan ékekkel, mint a Wolf I Feed és a On the Brink of Extinction, amik még szintén új számoknak mondhatóak. Ezek pedig tény, hogy nekem lassabban értek be, mint mondjuk a régiek, mégis kegyetlen daloknak tartom őket szintén és ma este is hibátlanul szólaltak meg a Napalm Death utolsó időszakából. Ettől függetlenül azonban tudom, hogy a lényeg az volt, hogy eljussunk odáig, hogy Scum. De persze ez is megvolt. Úgy a negyedik elegánsan, de nyersen megfogalmazott felkonferálás után Barney tanár úr kedvenc témakörében, ami mindig is az emberi szabadság volt és maradt. You Suffer, The Code is Red, Dear Slum Landlord, I Abstain. Hogy csak minden másodikat írjam le a nagyjából klasszikus repertoárból. Amik fantasztikus erővel szólaltak meg és megint meggyőztek arról, hogy a tavalyi fesztivál Napalm Death adag sehol sem volt ehhez a klubbulihoz képest.
Mindezeknél mégis a koncert harmadik harmada, azaz a vége volt a legérdekesebb. Amikor is két olyan feldolgozás is elhangzott, amiket én nem emlékszem, hogy korábban hallottam volna tőlük és elképesztően zsigeriek voltak. A Face Down in the Dirt című Offenders nóta, illetve a Hirax Hate, Fear and Power című száma. Aztán persze jött az anti-fasiszta himnusz, amit már ezerszer hallottál és azt hiszed csak a válladat rándítod majd, de igazából még mindig hatalmasat üt. Zárásképpen pedig szintén újítás történt, hiszen a Smear Camaign és a Persona Non Grata című dalok hangzottak el a kék lemezről, ami megint egy nagyon más hangulatú ND lemez. Én viszont nagyon rajongtam most ezekért is. Ahogy az egész este felejthetetlen marad, négy ennyire kiedzett és pompás formában lévő zenekar után. Egy olyan turnén, amit csak tíz évente láthatsz, vagy még akkor sem. Csehországban, amely a mosolygós csajok legnyugatibb, keleti bolygója. S bár a tényfeltáró fotó hajnalban nem készült el Juan Brujo énekessel maszk nélkül. Így sajnos Csiga kollégámmal nem derítettük ki még mindig, hogy valóban Danny Trejo fiáról van-e szó, de mindenesetre pompás hangulatban tértünk meg a szállásra. Úgy horkolni - főleg a Peti nevű span - hogy azt még a szomszédban parkoló turnébuszban is hallották. Tuti!
FOTÓK: www.ireport.cz. További képek ITT.
