Mastodon, Ørdøg @ Barba Negra Track, 2017.06.14.

Súlyos, pontos, tökéletes

2017. június 15. - RaczUr

0mastodon2017_08_eredmeny.jpg

2017 június 14-e, szerda, Budapest. Ritkán áll össze egy olyan konstelláció, mint ezen a napon. A Budapest Parkban Sum 41, az A38-on Danko Jones, egy fesztivál plakáton már ez is jól mutatna, de eltörpül amellett, hogy a Barba Negra Trackben meg a Mastodon zenél. Gyakorlatilag először, de már annak is tizennégy éve, hogy húsz embernek a High On Fire előtt melegítették elő a színpadot a Trafóban. Ez alatt a tizennégy év alatt a Mastodon három Grammy jelölésig jutott, és addig, hogy megkerülhetetlen névvé vált a rock/metál körökben.

Azt előre is sejteni lehetett, hogy igazi össznépi banzáj lesz ez a koncert. Sokan voltak, és kb. olyan hangulat volt a helyen, mintha egy közönségtalálkozóra – bármit is jelentsen ez a szó - esett volna be az ember. Régi, új ismerősök találkozási pontja volt a Negra kültérije, szerencsére ennek az apropója egy áll ledobós koncert volt.

Az Ørdøgnek jutott az a kicsit hálátlan, ám mégis hálás feladat, hogy megkezdje az estét. Mielőtt kiderült, hogy ők lesznek az elő zenekar tényleg nem tudtam volna mondani egy olyan bandát, akit el tudtam volna képzelni a Mastodon elé. Az Ørdøg valamennyire beillett oda, ha a Mastodon faktorból a széleskörűen elismert, és sokakhoz eljutó vonala felől közelítünk. Bevallom töredelmesen belehallgattam az első albumukba a 10 Fekete Dalba, de nem tudott megfogni.

Ezen nem változtatott ez a koncert sem, de ezt betudom annak, hogy az én ízlésemnek a Superbutt sem mindig talált be, ha mégis ezt megtette nagyon bemulatott állapotomban történt, többnyire fesztiválokon. A fesztivál hangulat megvolt, de aránylag korán kezdtek (fél nyolc körül már reszeltek), és az akkor tájt gyűlő ember tömeg sör-merch-parolázás nem feltétlen állt a zenekar mellett. Azért viszont minden elismerésem az Ørdøgé, hogy végig energikusan tolták, és egy elég komoly tömeget sikerült megmozgatniuk.

0mastodon2017_47_eredmeny.jpg

Aztán jött a Mastodon. A 2011-es Hegyaljás koncertjük volt az, ami a kezdő löketet adta, hogy jobban megismerjem őket. Elmondom, úgy emlékszem arra a koncertre, mintha a hamis hangok csimborasszója lett volna. Az ének általában kivehetetlen volt, az ütemek és a gitárok el-elcsúszkáltak, de mégis volt benne valami, ami nagyon egyedivé tette az összhatást. Onnantól kezdve viszont minden lemezükkel megvettek, és kétség nem fért hozzá, hogy az éppen aktuális Mastodonnak ott legyen a helye a mindenkori lejátszási listámon.

Volt bennem félsz, leginkább amiatt, hogy az elmúlt nyolc évben nem változott semmit az élő Mastodon. Elkellett telnie vagy három dalnak, hogy elhiggyem, hogy itt bizony most mind a három énekes (Troy, Brann, Brent) már-már stúdió minőségben szólalt meg, a gitárok, az dobok, a bekúsztatott effektek mind annyira egybe simultak, hogy olyan érzés volt, mintha egy jól kihangosított lemezt hallgatnék. A hangosítás tényleg mestermunka volt.

0mastodon2017_59_eredmeny.jpg

Nekem két féle Mastodon van. A határmezsgye a Crack The Skye, a pre-Crack The Skye időszakot kedvelem, a post-Crack The Skye-t szeretem a mértékegységnek szánt albumot meg imádom. A közönséget elnézve többen is hasonlóan voltak, gyakorlatilag minden számnál volt kisebb-nagyobb csoportoknál megőrülés, vagy épp kimért bólogatás, de maga a setlist olyan volt, hogy így is mindenkit meg tudtak szólítani, még úgy is, hogy a műsor nagy részét az idén kijött Emperor Of Sand adta. A nyitány például a Sultan’s Curse volt, utána felváltva szemezgettek a korábbi lemezeikből, a Blood Mountainről volt a The Wolf Is Loose, Crystal Skull, Bladecatcher, a The Hunterről a Black Tongue, vagy a Once More ’Round The Sunról az Ember City.

0mastodon2017_53_eredmeny.jpg

Az igazi hidegrázás élmény viszont nálam az Obliviontől kezdődött. Ekkorra már a nap is lement, és még odabaszósabb lett a vetítés is. Nagyon kemény összképe volt így a koncertnek. Jött még egy csokor az új albumból (Show Yourself, Precious Stones, Roots Remain, Steambreather), a végére meg olyan ínyencségek, mint a Mother Puncher, Circle Of Sysquatch, és a zárszónak a March Of The Fire Ants, meg egy össznépi boldog szülinapozás.

Elképesztően profi volt a Mastodon. Végig baromi erősen és pontosan játszottak, a kivetítő hozta azt a vizuális fílinget, amit a lemezeikről már megszokhattunk, és ez így együtt egy bivalyerős keverék volt. Nem fűztem olyan nagy reményeket ahhoz, hogy a Mastodon egy kiváló bulit fog majd összehozni, de sikerült nekik, mégpedig úgy hogy minden egyes ütemmel, és számmal még jobban beleszippantott a maga furán különc, de mégis könnyen megkapó világába. Nem hiszem, hogy bárki hiányérzettel, vagy rossz érzéssel tért volna haza, vagy ment volna tovább Danko Jonesra.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr812594349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum