Good Charlotte (USA), Pierce The Veil (USA), Sleeping With Sirens (USA), State Champs (USA) @ Budapest Park, 2017. június 17.

Pop punk hegyek, hova legyek?

2017. június 18. - theshattered

gcbp17.jpgNyár, buli, jó zene, jó társaság. Úgy voltam vele, hogy egy nappal a születésnapom előtt nem is lehetne jobb szórakozást találni, így kvázi megünnepelni az újbóli napkerülésemet, mint a Good Charlotte bulija. Nem, mielőtt még a nemi identitásomat megkérdőjeleznék páran, a szerteágazó stílusomba ugyanúgy belefér a vérhányós death, vagy a grindcore is, mint a pop punk, ráadásul a GC egy picit speckó helyen is van a kedvesebb emlékeim között.

Annak idején megkértem egy osztálytársamat, jó barátomat, hogy írjon már ki nekem egy CD-nyi rockzenét, hogy tudjam már egyáltalán, miről van szó (ez még ált.suli végén volt). Volt rajta egy rakat nu metal tétel (az dívott akkoriban), meg némi extra, pár klip képében. Ezek közül az első a Good Charlotte The Anthemje volt, utána némi kvázi kötelező nu dal, de ez most nem érdekes. A hét videó után éreztem, hogy beszippantott ez a világ, jó lesz ez, ráadásul a nyitány a Madden tesók himnusza volt, így tudtam, hogy most el kell mennem és meg kell kuksolnom őket a Budapest Parkban.

De nyilván nem magában jött a 'Charlotte, a délután szinte egy minifesztivállá duzzadt, annyi zenekar be lett iktatva a minél nagyobb hangulat érdekében. Úgy hozta az élet, hogy csak szinte pontosan hatra sikerült odaérnem a Parkba, így az Issuesról csont nélkül lecsúsztam, talán majd legközelebb.

Őket a State Champs követte, viszont őket már az első hangtól hallottam, lévén az átszerelés utolsó pillanataiban toppantam be a küzdőtérre. Gyors vallomás: az előzenekarok zenéjét, habár tudom, hogy ismert bandákról van szó, nem csekkoltam le. De ahogy már többször leírtam, az nem igazán számít, mivel ha jó az élő teljesítmény és a technika és melléjük áll, bárkit meg lehet szeretni - ha bejövős zenét játszanak. Nyilván tudtam, hogy stílusban nagyjából illő csapatok lettek leszerződtetve, így a State Champsesek dallamos punkja sem lepett meg, egy jó sörrel a kézben jó kis bemelegítés volt. A srácok jöttek-mentek a színpadon, fél óra alatt el is játszották, amit úgy gondoltak, hogy el kell, elől ment is rájuk a tombolás. Voltak jó pillanataik, de úgy igazán nem hatottak meg. De előzenekarként megállják a helyüket. Jó volt.

Utánuk a Sleeping With Sirens jött és sej, meglepődtem. Nem azon, hogy milyen zenét játszanak, hanem az énekesük hangján. Nem csoda, hogy a lányok már a színpadra lépés első hangjainál majd kiestek a hangszálaikon. Az este folyamán a két következő bandához még egyszer-egyszer beugró Kellin Quinn hangszíne ugyanis elsősorban a bugyinedvesítésre hivatott, viszont azért érthető okokból meg is tesz mindent! A magas vokálok alá ment a punkos, néhol metalcoreos, de végig dallamos, táncolható muzsika, bizony, nekem is beindult a nyakam. Így utólag hallgatva a hangosítás nem feltétlen állt a pártjukon (vagy a szél "fújta" volna el?), az is lehet, hogy ekkor még túlzottan hátul álltam. Ki tudja? De nem volt rossz a srácok felhozatala, ahogy mondtam, táncolható, igazi bulizenét tolnak, a csajrajongók hallhatóan minden pillanatát élvezték. A fiúk közül is páran.

Az utánuk következő Pierce The Veilről nem tudtam eldönteni, hogy láttam-e már őket korábban élőben, vagy nem. Az énekes igen ismerős volt, de lehet, hogy csak úgy éreztem, a fene tudja. Mindenesetre ekkor már mintegy készülve a Good Charlottera jóval előrébb kerültem, sajnos pont az egyetlen, ráadásul folyamatosan növekvő pogózóna közelébe. Még tapasztalt koncertjáróként is be tudom ezt nézni, szégyen. A Kornosan disszonáns intro alatt naivan gondoltam, valami húzós-zúzós nu metal lesz, ejj, tévedtem, de érdekes is lett volna ezen a napon. A csapat dallamos metalcore alapú, nyilván a punkot sem tagadó muzsikája sajnos kevésbé érintett meg, mint a Sleeping With Sirensé. Ez van, kikek a pap, kinek más pap. De a lényeg, hogy a hangulat azért érezhetően tovább fokozódott, nőtt is a tömeg, sajnos a felhők is. Szerencsére csak pár csepp mutatta meg magát parasztijesztőként, így igazán nem is lett nedves a ruházata senkinek. A csajokról már szóltam korábban, az más kaliber. De a hangulat egyáltalán nem ült le, a srácok is kitettek magukért, egyszerűen csak engem nem érintett meg a dolog. Mert a közönség az tombolt, mint az állat, sőt, többen a koncert minden egyes hangját magukba szívták, látni is lehetett a pólókon, hogy (nem kicsit) népes a hazai rajongótáboruk. Tőlük utólag is elnézést kérek, már írtam, hogy igazából a Good Charlotte volt nekem a lényeg.

Akik egy rövid átszerelést követően színpadra is léptek! A kor persze már látszik a srácokon, nem is várhatja el senki, hogy úgy nézzenek ki, mint 10-15 éve, a zene legyen olyan! Az meg olyan volt! Igazából ahogy éreztem, a bulinak kettős célja lehetett, egyrészt Young And The Hopeless album megjelenésének tizenöt éves évfordulójáról igyekeztek megemlékezni, valamint egy best of mellett az új albumot is megtornásztatták kicsit. A szerintem elég gyenge Cardiology kimaradt a a szórásból, nem is bánom. Príma, kerek kör! A tizennyolc dalos koncertprogramból egy dalt sem hagytam volna ki, néhányat hiányoltam viszont. Ilyen az, ha valakinek túl sok jó dala van, haha. De emiatt nem húzom a számat, abszolút rendben volt, kerek koncert, jó hangosítás, a fények is szépen voltak hangolva (színpadkép igazán nem volt, de ez nem is egy teátrális stílus), hiba nélkül, profin levezényelték a tesók blokkot. Talán kicsit túl profin is, de ennyi baj legyen.

A közönség persze tombolt, énekelt, táncolt, abszolút kitett magáért és ezt a zenekar is észrevette, még ha kicsit rutinszerűen is nyomták. De az olyan pop-punk klasszikusok mellett, mint a kezdő The Anthem (nálam ugye a fent írtak miatt abszolút megalapozta az egészet), a Riot Girl, a Hold On, a Predictable, a The River, vagy az újalbumos Life Changes, Makeshift Love ez ki a francot érdekel, most komolyan? Bő egy órában olyan témákat kaptunk sorban, amik sokak fiatalkorának fontos része volt, nekem is folyamatosan villantak be a régi emlékképek a hangok hallatán. A záró The Young and the Hopeless, The River, Dance Floor Anthem, I Just Wanna Live, Lifestyles of the Rich & Famous sor úgy volt tökéletes, ahogy csak lehetett, de ezek előtt is sorjáztak a nagyobbnál nagyobb dalok. Ráadás, visszataps nem volt, de a korábban belengetett 22:30-tól így is tovább nyomták, szóval nem is volt ezzel semmi baj. Amit talán én hiányoltam, a Chronicles Of Life And Death, meg a Keep Your Hands Off My Girl, de mondom, így is kerek történet volt, nagyon jól éreztem magam.

Ahogy nagyon jól érezhette magát mindenki, aki csak megjelent ezen a szombati napon a Budapest Parkban, mert a (nem szégyen) nagyöreg Good Charlotte előtt olyan feltörekvő és éppen csúcson lévő bandák sorakoztak fel, akiket talán érdemes egyszer az életben lecsekkolni. Ötcsillagos este volt egy ötcsillagos bulival. Akárki szervezte le így ezeket a bandákat, hatalmas respekt neki!

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1012603847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum