RockStation

Tool szellemben most kígyóval is operál - Új videójában a hazai Angertea

2017. június 20. - csubeszshuriken

angertea3.jpgAkik 1996 óta zenélnek együtt és a történet Szentesről indul. Ahol az Angertea olyan bandák hatására kezdett el bele zenei kísérleteibe, mint a Tool és az Alice In Chains. Később aztán a magát ebből kinövő szellemiségben öt nagylemez is elkészült. Melyek közül az utolsó előtti valahol öt évvel ezelőtt jelent meg. Ezt megelőzően viszont dolgoztak kislemezen Neil Kernon Grammy díjas producerrel, illetve szerepelt egyik dalukban közreműködőként Billy Gould, aki ugye a Faith No More tagja. Utolsó lemezüket, ami teljesen friss darabnak tekinthető mindezek után tavaly jelentették meg Snakes in Blossom címmel.

A trió pedig továbbra is úgy tartja, amit ezen az anyagon is játszanak az kísérletező grunge metál. A Gergő, Ottó és Miguel felállásban játszó Angertea a lemez egyik dalához egy videót is készített. Amiben Kis Violetta profi táncos, egy kígyó, a zenekar barátja és az arcán lévő skorpió, hozzá pluszban a remek zene kapták a főszerepet. Ezt tekinthetitek most meg itt. A bandától az említett lemez dalaihoz pedig várhatóak még videók az idén.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr512607743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum