Negyed évszázada volt a Dismember, Napalm Death, Obituary koncert a Pecsa szabadtéri színpadán. Cikkünk harmadik, egyben utolsó részéhez érkeztünk. Az első illetve a második részben, zenészek és rajongók emlékeztek meg 1992. június 29-ről. Nem volt egyszerű, de mindenkinek hálával tartozom, aki segített ennek a kis megemlékezésnek a létrejöttében! Most pedig következzen Somogyi "Manitou" Péter, a koncert főszervezője. Ne feledjétek; #avilaglegjobbzenekaraanapalmdeath!
Mesélnél arról az időszakról amit, a 90-es évek elejének mondunk, és állítólag sokkal könnyebb lett minden itthon, mint azelőtt. Gondolom már javában beszippantott a rock és a metal, amikor megszervezted ezt a koncertet. Mi volt az első koncert, amiben részt vettél, mint szervező és mikorra tehetjük ezt?
Mire a Pecsába (RIP) kerültem, már a hátam mögött volt a két TMC. Az első az újpesti, ahol Killan Gyuri felkérésére kezdtem koncertszervezőként ténykedni, erről a korszakról, illetve az Undertaking zenekarról alig két hónapja jelent meg egy vaskos könyv Dudich Ákos és Jakab Viktor tolmácsolásában. Ezután a The Bedlam-mel indítottuk újra a Thrash Mosh Clubot a csepeli Mahart Művelődési Házban, Nagy „Főnök” Zoltánnal, akivel később, 98-tól a Tilos Rádió Gorezone elnevezésű műsorát szerkesztettük nagy műgonddal. Mahartos ténykedésünket az Erőlködés Thrash Fesztivállal zártuk. Persze voltak az akkori mahartos rendezvényeken is, de annyian már nem, mint az azóta kultikussá vált első TMC-ben. Az elnevezés nem véletlenül lett ennyire ironikus, szervezgettük a koncerteket, de mindig volt valami olyan zavaró tényező, ami miatt egy ponton túl már erőlködésnek éreztem az egészet. Az underground már akkor is underground volt, az akkori Magyarországon már léteztek kiadók, de azokkal vagy semmilyen, vagy csak nagyon előnytelen megállapodásokat lehetett kötni. A fő ellenérv az angol vs magyar nyelv volt, persze hogy angolul énekelt akkoriban mindenki. Mindez még bőven a kazetta korszakban, a CD még kifizethetetlen kincs volt, ezeket csak azért írom le, hogy képben lehessen lenni az akkori viszonyokkal.
Rátérünk a keményebb zenékre, köztünk cikkünk lényegére is, a Napalmékra.
Napalm Death-t nem kezd csak úgy hallgatni az ember, ahhoz kell egy kis bemelegítés. Korai Metallica, Slayer, a Bay Area thrash, az európai thrash képviselői, az akkortájt megjelenő hc bandák, a black vonal, a metállal fúzionáló core zenekarok (érdekességképp megjegyzem, hogy Killan Gyuri is thrashcore-ként definiálta az Undertakinget közel harminc évvel később). Akkortájt még sokkal áttekinthetőbb volt a metál tagolódása, faltunk mindent, ami kellően kemény és gyors volt. Jött a Napalm Death és a Scum, leesett állal hallgattuk. Egyre keményebb, egyre gyorsabb, egyre progresszívebb.... ennyi volt a zenei filozófia, a Napalm Death pedig abszolút beleillett ebbe a sorba.
Előtte esetleg volt szerencséd ezekhez a bandákhoz élőben?
Nehezet kérdezel...még akár az is lehet, hogy igen, de inkább nem :).
Arra is nagyon kíváncsi voltam, hogy honnan jött maga az ötlet, hogy létrejöjjön a budapesti koncert.
A nyolcvanas évek végén már vad csavargásban voltunk egy pár haverommal. Egy alkalommal sok zenekaros lengyel metálfesztiválon kötöttünk ki valahol Katowice környékén, ekkor ismerkedtem meg egy lengyel szervezővel, Tomas-szal. A TMC korszak után a Pecsában kötöttem ki, Lőrinczi Attilának köszönhettem ezt a megtiszteltetést. Vele, és Szaládi Károllyal (aki később a Crossholder énekeseként lett ismert ) dolgoztunk együtt külsős koncertszervezőként. Nagy Ákos "Fater" volt a közvetlen főnökünk.
Egy hideg januári napon a Pecsában ücsörögtünk, és épp azon kattogtunk, hogy milyen bulit is kéne szervezni. Ekkor eszembe jutott Tomas, és felhívtam telefonon. Felvette a telefont, majd a kölcsönös üdvözlés után rögtön rákérdezett, hogy nem-e akarunk egy
Napalm Death-Obituary-Dismember koncertet szervezni Budapesten. Lefagytam, felállt a szőr a kezemen, és üvöltve közöltem a nagy hírt a többiekkel. A neheze csak ezután következett, meg kellett győznöm a Pecsa akkori vezérkarát, hogy ez a koncert nagyot fog szólni. Aztán megjött faxon a plakátterv, "Campaign for the musical destruction", na még ezt is ki kellett valahogy magyaráznom, de végül összeállt minden.
Kitértünk a részletekre is. Próbáltam pár kulisszatitkot is kicsempészni Manitou-ból :)
Miután összeállt a szerződés minden apró részlete, elkészültek az A0-ás plakátok, telenyomtuk a hirdetőoszlopokat, körbehordtuk a város akkori menő lemezboltjaiba a jegyeket. Az elővétel nem volt túl fényes, de emiatt nem izgultam túlságosan. Tudtam, hogy a koncert napján lesz komoly jegyeladás, így is lett. Aznap folyamatos volt a sorban állás a Pecsa pénztáránál, délután öt óra magasságában már egyenesben volt a koncert pénzügyi része is. A turnébusz dél körül érkezett, semmi extra történés nem volt. Napalm-ék irgalmatlan akcentusával mondjuk voltak bajaim, tökéletes nyelvleckét kaptam azon a délután mind a birminghami, mind a floridai metál szubkultúrából. Mindenki jó fej volt, de életfogytig tartó barátság egy sem született. A catering viszonylag egyszerű volt, zökkenőmentesen haladt a beállás, időben kezdődött a koncert.
Próbáltam a konferálást az est hangulatához igazítani, a legnagyobb elismerést a Napalm tagjaitól kaptam, amihez Tomas még annyit tett hozzá vigyorogva,hogy neked is a színpadon a helyed :).
Gondoltam, hátha lesz valami vicces sztori is a buliról.
Tényleg semmi ilyen extrém dologra nem emlékszem. Nagy spanoskodás nem volt, igazából egymástól is külön voltak, mármint zenekaronként. Mindenki tette a dolgát, láthattam hogy működik az egész a színtér ezen a szinten. Aki nagyon jó arc volt, az Obituary menedzsere ( tudom, gáz, de már nem emlékszem a nevére ), akiről elsőre azt gondoltam, hogy valamelyik floridai arc anyukája. Később találkoztunk az egyik Dynamo fesztiválon is.
A koncert hangulatára a mai napig emlékszem, a koncert után meg jó érzés volt látni, hogy mindenkinek fülig ér a szája. Zenésznek, rajongónak, szervezőknek, egyéb bennfenteseknek egyaránt. A számomra legviccesebb sztorit pedig az előző bekezdés végén leírtam.
Akivel beszéltem, mindenki nagyon szívesen emlékezik vissza erre a napra. Számítottál rá, hogy ekkora siker lesz?
Akkortájt nagyon a műfajjal éltünk, az élet tényleg és kizárólag a metálról szólt. Plusz koncertszervezőként is volt némi rálátásom a színtér dolgaira. Az első hazai Napalm Death-Obituary-Dismember bulival nem lehetett hibázni.
25 évvel ezelőtt történt és még a mai napig is szóba kerül. Ez azért nem semmi. A bandáktól jött valami visszajelzés a koncerttel kapcsolatban?
Semmi. Tomas-sal még egy darabig tartottam a kapcsolatot.....ennyi.
Maradt fent valami ereklyéd az utókor számára erről az 92-es eseményről? Sokan féltve őrzik a koncertjegyüket, pár szerencsés embernek még a plakát is megvan. Neked?
Van valahol egy A4-es fekete fehér fénymásolatom, amiről a végső plakátot nagyítottuk, meg talán még ennek az eredetije, amit még faxon küldött Tomas. Volt rajta mit retusálni.
Gondoltad volna, hogy ekkora visszhangja lesz évekkel később ennek a rendezvénynek?
Sosem gondolkoztam ilyesmin. Amikor két éve Jakab Viktorék megkerestek az UTG könyv megírásának ötletével,bár nagyon tetszett az ötlet, kíváncsi is voltam, hogy ez vajon hány embert fog érdekelni.Idén áprilisban megjelent a könyv, és időutazásszerű találkozásokon vagyunk túl. Az a dolog, ami késő kölyökkorunkban összeláncolt minket, még mindig működik. Az akkori Napalm Death-Obituary-Dismember koncert ugyanez a történet. Azt gondolom, hogy ezekkel az írásokkal emlékeket állítunk annak a zseniális korszaknak.
