RockStation

Dave Mustaine újra szerénységi rohamot kapott

2017. július 05. - theshattered

2016-band.jpgDave Mustaine ugye sosem arról volt híres, hogy éppen a szerénységét reklámozta volna, ezt most sem változtatta meg. A vörös hajú énekes-gitárost a nemrégiben három témában kérdezték meg, az egyik a lemezre kerülő dalok és témák kiválasztása, a másik kettő pedig a Megadeth Grammy-díja, valamint a Rock And Roll Hall Of Fame beiktatás. Mr. Mustaine ezúttal is mondott érdekeseket.

Mégpedig olyanokat, hogy a csapat új témái közül a barátság megtartása érdekében mindig a menedzsment és a kiadó választja ki a jobbakat. Miért is? Mert hogy túl sok jó a téma és emiatt nem akarják megtörni a zenekari egységet.

Tovább folytatva a jóságokat, Mustaine szerint a Grammyt igazából nem is a zenekarnak, hanem a neki kellett volna kapni, lévén ő a zenekar frontembere, arca, egyetlen állandó tagja. És a Rock And Roll Hall Of Fame? Mustaine úgy van vele, hogy a Metallica révén már úgyis bent van, pedig Hetfieldék kisemmizték onnan, viszont saját jogon is szívesen bekerülne oda - végülis elmondása szerint ő volt a thrash szülőapja.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4412643263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum