RockStation

Guns N’ Roses @ Prága, Letnany Airport, 2017.07.04.

Semmi dráma, semmi allűr, csak egy kiváló Guns N' Roses

2017. július 08. - Frogfoot

gnr_live_1.jpg

Nem én vagyok a legnagyobb Guns N’ Roses rajongó, de egy Guns koncert olyan esemény amit látni kell. '92-ben is az volt és most is. '92-ben ott voltam a Népstadionban és most 25 évvel később megint úgy éreztem, hogy ezt most látni kell! Az Axl-féle haknizenekar fellépését szívfájdalom nélkül kihagytam, mert az közelebb állt a paródiához, mint a hitelességhez, de ez most a (majdnem) eredeti Guns!

Ma már szinte elképzelhetetlen milyen őrület volt a 90-es évek elején a GNR körül. A Use Your Illusion I-II megjelenése után a csúcson levő GNR, "a legveszélyesebb zenekar a világon" mindent maga alá gyűrt, a csapból is ők folytak. Akkor még i.e. (internet előtt) élet-halál ura volt az MTV, ami az elsődleges hírforrásnak számított és még számítottak a nyomtatott újságok is és hatalmas dolog volt, hogy Magyarországra érkezik egy sztárzenekar és nem évekkel később a karrierjének leszálló ágában jut el hozzánk. 1992. május 22. generációs élmény volt. '94 után minden lecsendesedett a zenekar körül és csak a pereskedésről érkeztek hírek, majd Axl újra összehozott egy zenekart, de azt inkább próbáljuk meg elfelejteni.

Amikor megérkeztek az első pletykák, hogy megtörtént a nagy kibékülés, aztán jött az első reunion-koncert. Tényleg megtörtént! Azóta már bejárták a fél világot a Not In This Lifetime turnéval és most éppen Európában töltenek meg stadionokat. Mindenre felkészültem: a hatalmas csalódásra, haknira, az "ideje visszavonulni" érzésre és túlzott elvárások nélkül indultam útnak, de leginkább szerettem volna jól szórakozni a koncerten.

gnr_live_3.jpg

A zenekar minden felhajtás és késés nélkül lépett színpadra és a show két Appetite kedvenccel indult: It’s So Easy és Mr. Brownstone. Rengeteg okom volt, hogy szkeptikus legyek a GNR reunion turnéval kapcsolatban de amikor Slash előlépett az első szólójához, az még most is libabőrös érzés. Az első három dalig a hangzás is beállt, már csak Axl hangja maradt kérdés, de ő is magára talált, ráadásul higgadt frontembernek bizonyult (nincsenek észosztások), úgy tűnik, az AC/DC-ben újrakondicionáltak a rock'n'roll számára. Rose elengedte magát, semmi dráma, semmi allűr, csak jó zene, úgy nézett ki, hogy a GNR élvezi a játékot!

gnr_live_4.jpg

Érdekes volt nézni, hogy Slash és Duff hogyan kezelték a Chinese Democracy anyagait-ezek kicsit megzavarták a műsor kezdetétől megteremtett lendületet, de természetesen a régi számokon volt a hangsúly, így Axl kérdése: "Tudod hol vagy?!" csak egyet jelenthetett a Welcome to the Jungle-t, melyet Slash ikonikus intro riffje nyit és el is döntötte a kérdést, hogy létezik-e még a szenvedély a színpadon. A következő volt a Double Talkin 'Jive, amit jó volt hallani pedig nem tartozik a nagy sikerek közé. A három óriási videó-képernyő és ismétlődő pirotechnika mellett Rose fáradhatatlanul dolgozott, hogy játsszon az egész közönségnek, egész este szinte megállás nélkül járta-rohangálta körbe a színpadot, de a színpadi show legnagyobb kelléke Slash volt, aki nem meglepő módon gitárhőshöz méltóan játszott a hangszerén, függetlenül attól, hogy a dupla nyakú elektromos gitáron játszik, vagy a feje mögött (igen, a feje mögött) vagy a The Godfather témájának lenyűgöző interpretációját adta elő, és csodálatos volt látni a Slash-Richard Fortus gitárduettet a Pink Floyd Wish You Were Here-ben, amit a November Rain követett, amelyben Axl zongorázott és elégedetten mosolygott. A képet Duff McKagan egészítette ki, aki Lemmys pólójában könnyed rock'n'roll karizmát sugározott az egész buli alatt. A klasszikusok közül számos kiemelt helyen állt - a Civil War a szenvedéllyel emelkedett ki, a Nightrain vad energiával, míg a Knocking on Heaven's Door hatalmas énekléssé vált. A koncert komolyabb pillanata volt amikor a Black Hole Sunt eljátszották Chris Cornell tiszteletére (1992-ben a Soundgarden volt az egyik előzenekar a Népstadionban!)

gnr_live_6.jpg
A ráadásban a zenekar átengedte magát az örömzenélésnek: AC/DC, az akusztikus Patience és az elmaradhatatlan Paradise City. Három órás monstre koncert volt üresjárat és felesleges sallangok nélkül. A turné sikere a klasszikus dalok időtlen erejét mutatja és azt az egyedülálló kémiát, ami akkor jön létre ha Axl, Slash és Duff osztozik a színpadon, amivel a zenekar az arénákat és a stadionokat felrobbantotta a '80 -as évek végén, a '90 -es évek elején, akárcsak most.

Senki nem hozza vissza már azt, amilyen a zenekar 1987-ben volt, de Axl, Slash és Duff, Richard Fortus gitáros, Dizzy Reed és Melissa Reese billentyűsök, valamint Frank Ferrer dobos közel állnak hozzá.

gnr_live_5.jpg

Ezt játszották:

It's So Easy
Mr. Brownstone
Chinese Democracy
Welcome to the Jungle
Double Talkin' Jive
Better
Estranged
Live and Let Die (Wings cover)
Rocket Queen
You Could Be Mine
Attitude (Misfits cover)
This I Love
Civil War
Yesterdays
Coma (Slash Guitar Solo)
Speak Softly Love (Love Theme From The Godfather-Nino Rota cover)
Sweet Child O' Mine
Used to Love Her
My Michelle
Wish You Were Here (Pink Floyd cover-Slash & Richard Fortus guitar duet)
November Rain
Black Hole Sun (Soundgarden cover)
Knockin' on Heaven's Door (Bob Dylan cover)
Nightrain

Ráadás:
Sorry
Patience (acoustic jam)
Whole Lotta Rosie (AC/DC cover)
Don't Cry
The Seeker (The Who cover)
Paradise City
You Know My Name (Chris Cornell song)

/A képek a nyitókép kivételével nem a helyszínen készültek és a zenekar Facebook oldaláról származnak/

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4612648641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_-_-_ 2017.07.11. 11:32:36

Szerintem meg nem olyan esemény amit látni kell.

GrandeChino20 2017.07.11. 15:48:20

@_-_-_: Ezer szerencse, hogy nem kötelező senkivel egyetérteni. :)
Én ott voltam, jó volt, egy élmény volt.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum