RockStation

Klubkoncerttel tér vissza a Dürer Kertbe az Anti-Flag

2017. július 25. - sunthatneversets

anti_flag_1.jpg

A legendás punk banda augusztus 22-én tér vissza Budapestre, hogy No Gods, No Masters turnéjukon felforgassák a Dürer Kertet.

A pittsburghi banda 1993-ban lépett ki az amerikai punk-rock színtérre, azóta írják őszinte, zúzós és elgondolkodtató dalaikat. A négyes ugyanis a kezdetek óta kiáll és felszólal a rasszizmus, a szexizmus és a homofóbia ellen is, legutóbbi lemezükön pedig a két évvel ezelőtti American Springen minden eddiginél erősebben szólnak társadalomkritikus dalaik. Elnökválasztás, osztályharcok, drón támadás és háborúellenes számok szólalnak meg a tőlük megszokott kreatív és okos neo-punk „ritmusban.” A 10. lemez méltó utódja a For Blood and Empire, a The Terror State és az áttörést jelentő, Underground Network lemezeknek, erőteljes üzenetükkel pedig egyre szélesebb, nemzetközi közönséghez is eljutnak az évek során.

A feszes iramot diktáló, lendületes csapat azonban nemcsak dalaikon keresztül igyekszik tenni egy szebb világért, de nevük a két évtizedes pályafutásuk során olyan társadalmi mozgalmakkal fonódott össze, mint a Greenpeace, a PETA, vagy az Amnesty International.

Az American Spring lemezzel hazánkat is megjárták már, most azonban a közönség igazán közel kerülhet a zenekarhoz, a fesztivál helyszínek helyett ugyanis ezúttal klubkoncertre várjuk őket vissza a Dürer Kertbe. További infók ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6312686241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum