RockStation

A név magáért beszél - 16 év után jön az új Butthole Surfers lemez

2017. július 31. - csubeszshuriken

butthole-surfers-506572095ef0d.jpgEgészen biztos, hogy tizenhat év után lesz új Butthole Surfers lemez. A texasi zenekar pedig már stúdióba is vonult ez ügyben. Amiről Stuart Sullivan producer említett először egy interjúban, de röviddel ezután a zenekar alapítótagja Paul Leary is ráerősített az információra. Aki 1981 óta tagja a csapatnak, csakúgy mint Gibby Haynes is. Dobosuk King Coffey pedig két évvel később érkezett, de szintén máig tagja a több, mint három évtizede kitartó felállásnak. Abban a bandában, ami nyugodtan mondhatjuk, hogy kiforgatta a józan eszének utolsó maradékából is a rockzenét. Saját neurózisának mozaikkockáival képviselve ezt a korához is hűtlen eklektikus zenei izét. Aminek utolsó fejezete a Weird Revolution című nyolcas számú nagylemez volt. A kilencedik részhez kedvcsinálónak pedig leporoltuk a banda három klasszikus videóját. Mert úgy éreztük, hogy a hosszú idő elteltével, talán újabb komoly konzekvenciák vonhatóak le belőlük.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1512701615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum