Augusztus első napjai a hőség ellenére nagyszerű időszak volt a sötét zenék rajongóinak, hiszen pár napon belül több nehezen kihagyható koncert is összejött. A Wrekmeister Harmonies Robotos fellépése után – sajnos ugyanazon a napon – a hajón járt a Wolves In The Throne Room, akiknél kurrensebb black metal nem nagyon van manapság, és többek között a kultikus Possessed, akik a Dürerben szakítottak egyet. (A teljesség kedvéért meg kell említeni Brant Björk kiváló buliját a kettő között, mert aki nem játta Sean Wheelert vonatozni a Dave's War alatt, az egy életreszóló élménnyel lett szegényebb.) Mivel a Desertfesten sikerült lemaradni a WITTR-ről, így nem kis örömmel vettük be magunkat az A38 gyomrába, és az, hogy a mindig tuti Cough (és a Sinister Haze) is jött egy csomagban, csak hab volt a tortán.
A kora esti időpont a Sinister Haze kezdésén meg is látszott, hiszen alig néhány tucatnyian látták, hogy ők tulajdonképpen a Cough háromnegyede, mindössze a basszus helyén van váltás. (Parker Chandlernek meg ugye ott a Windhand.) A négyes az este legbékésebb fél óráját nyújtotta a színpadon, hipnotikus hatású, hegedűs-sampleres, elektro-akusztikus zenéjüket valahol a Swans környékén kell elképzelni. A dobbal támogatott részekben előjött az anyazenekar hatása is, de kategóriákkal más végeredménnyel, ami hamarosan világossá is vált az addigra lassan félházas hajó közönsége számára.
A Cough tavalyi Düreres bulija alapján nem volt kétségünk a pusztításról, de a nagyjából ötven perces akció minden képzeletet felülmúlt. Az első percekben a basszuserősítő gondjain volt a figyelem, de ahogy az megoldódott, a gyomorba vágó mélyeket csak a zsibbasztó hangerő múlta felül. Persze aki egy sludge zenekaron ezt kéri számon, az nagyon el van tévedve, ilyenkor inkább a hangzás szokott gond lenni, de érdekes módon ezzel sem volt gond. A Cough híres / hírhedt életigenlő, pozitív üzeneteket közvetítő dalairól („...time for ritual sacrifice, time for ritual suicide...”, „sometimes suicide is the only way out”), és ismét bebizonyították, hogy a blackes, doomos sludge egyik legmegbízhatóbb zenekarát alkotják.
A Wolves In The Throne Room kezdésekor az tűnt fel, hogy talán valamivel kevesebben vannak a teremben, mint a Coughon, amit rövid gondolkodás után a Possessed bulinak tudtunk be. A korábbi, természetközeli black hozzáállás a színpadképen is jól átjött, de az csak a kezdéskor tűnt fel, hogy a dob és a sampler mellett háromgitáros a felállás, és a mélyekről nem basszus gondoskodik. A hangszer elkötelezett híveként ez nekem annyira nem jön be, de ez legyen az én bajom, hiszen a WITTR-t körülvevő hype nem azt mutatja, hogy valami gond lenne a koncepcióval. A füstölők, a fények, a manírok mind-mind ezt az atmoszférát támogatták, ugyanakkor a nagyjából fél óra után az is kiderült, hogy e mellé nem mindig társulnak megjegyezhető dalok. A srácok (és a samplereket kezelő lány) nagy hozzáértéssel hozzák a poszt-black kötelező elemeit, a lassú, cipőbámulós részeket, a blastbeateket, de a könnyen felidézhető, emblematikus dalokkal egyelőre még adósak. A szeptemberben megjelenő új album (Thrine Woven) ezen lehet, hogy változtatni fog, de ezen az estén a lassulás-darálás kombó egy idő után inkább volt fárasztó, mint szórakoztató. A hangzás viszont kiemelésre érdemes, és reméljük, hogy az áprilisi Mayhem bulit tönkrevágó hangmérnök is megkapta a keverő beállításait.
Mivel én csak ezen a bulin voltam az este folyamán, nem tudom összehasonlítani a Düreres minifeszttel, de lehet, hogy nem is érdemes. Minden kritika ellenére a WITTR bizonyította, hogy miért tartják őket az amerikai black metal egyik zászlóshajójának, a Cough pedig lassan a blackened sludge egyik alapzenekara lesz. Még több ilyen koncertet!
(A képeket Somay Márk (A38 Hajó) készítette)