Számunkra már a nyolcvanas évek derekán a Shogun című sorozatból kiderült, hogy a japán kultúra ezer rejtély megválaszolása után is tartogat még kérdéseket az európai kíváncsiság számára. Az egyforma hajak és a mélységes tisztelet uniformizált világában ugyanis hasonlóan erőteljes társadalmi jelenségek vannak, mint bárhol máshol a világban, csak azok ziher, hogy bárhogyan máshogyan és soha nem ugyanúgy. Japán egy sziget. Ami azt jelenti, hogy a többi résztől határozottan távolabb van elfele. Ez történik ott minden speciálisba megfele.

Például a punk zenén belül is a japán underground egy külön világ. Ami némiképp hasonlóan hatott a metál zenére, mint bárhol máshol a világon. Mint egy gyeplőt húzta meg a fémzenészek haját hátrafelé, amitől meglehetősen gyorsabb és feszesebb lett a tempó. Náluk viszont azokat a hajakat lehetetlenül meghúzta felfele is. Természetesen egyformán. Hogy az egység és a tisztelet köre meg ne törjön. Jelenlétük a térben pedig évszázadok hagyománya után is pont olyan rettentő döbbenetet váltson ki, mint egy indokolatlanul valahol ott lévő ninja vészjósló sziluettje. Ehhez viszont, ahogy walkman gyártás ügyben is mindig nagyok voltak, hibátlan zenét rendeltek. A japán thrash bandák aprítása előtt jár a tiszteletteljes főhajtás. Még ha a glam bandákat lealázó külső jegyek groteszké is teszik a következő videók szereplőit. Akik a túltolt sérók után néhol még a névválasztásban is biztosra mentek, hogy nem tudjuk őket hova tenni. De ez egy ilyen bassz oda banzáj. Öt bandával belőve. A nyolcvanasoktól a kilencvenesekig. Totál sérósba!