RockStation

Hamarosan készül az új album, nagyobb hajóval támad az Amon Amarth

2017. augusztus 22. - theshattered

0amonamarth2016_09_eredmeny.jpgA nyári turnékanyar befejeztével nekilát az új lemezének a svéd vikingmetalos Amon Amarth. Az alsó hangon is remekmű Jomsviking utódjáról még egyelőre természetesen semmit nem tudni, annyi biztos, hogy az északiak egy új színpadi szettel fognak támadni, melynek első lépéseként nyugdíjba vonultatták az eddig használt hajójukat is.

"A nyár után befejezzük az album (Jomsviking) turnéját. Ekkor fogunk nekilátni a következő lemeznek." - nyilatkozta Johan Söderberg gitáros nemrégiben, aki elhintette, hogy ezúttal a turné alatt is felvettek néhány ötletet - "Még sohasem írtunk útközben semmit ezelőtt. De ebben a nyári kanyarban már volt rá lehetőség, vettünk egy kis számítógépet, egy hangkártyát, amivel ténylegesen tudunk írni a turné alatt, ha úgy tartja kedvünk. De igazából még nem kezdtünk el semmit."

Az északiak, ahogy említettük is, az új albumhoz új, nagyobb, jobb hajóval készülnek. Az eddig használtat a forgalomból kivonás után a jó viking szokásnak ellentmondva viszont nem égették el, hanem a zenekar tagjainak szobraival együtt kiállították.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4012771268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum