Alakul a Decapitated-sztori: már csoportos nemi erőszak a vád

2017. szeptember 12. - theshattered

decapitated_2015.jpgAhogy a hétvégén olvashattátok, a Decapitatednek most nem igazán úgy megy a szekér, ahogy kellene - mivel nem az új albumukkal van szó velük kapcsolatban az utóbbi napokban. Vasárnap jött a hír, hogy rács mögött van a lengyel death metal kvartett, akkor még "csak" emberrablás volt a vád, most viszont már súlyosbodott a sztori: a nemi erőszak vádja is bekerült a képbe.

A történet továbbra is a - már korábban is szereplő - két hölggyel folytatódik, akik egy buszos afterpartyra mentek fel a zenekarral, akik egy idő után kihasználván a lehetőséget zaklatni kezdték őket. Állításuk szerint egyiküket mind a négy zenekari tag megerőszakolta a busz mellékhelyiségében, melynek következtében külsérelmi nyomok is keletkeztek a nő a karján, öklén.

A zenekari tagok csak ügyvéd tolmács jelenlétében voltak hajlandóak nyilatkozni a hivatalos törzseknek, viszont a négy elbeszélés négyféle változatot tartalmaz, így egyre jobban ássa bele magát a kvartett a dolgokba, ráadásul a vallomások igencsak ellentmondásosak. 

A dokumentumok szerint Michal Lysejko dobos csak annyit mondott, hogy nem ismeri a feljelentést tevő nőket. Waclaw Kieltyka gitáros ezzel szemben azt, hogy látta Rafal Piotrowski énekest és Hubert Wiecek basszusgitárost közösülni az egyik lánnyal a turnébusz vécéjében. Piotrowski csak annyit ismert el, hogy buliztak a buszon, és a szóban forgó hölgyek tényleg velük voltak. Wiecek szerint pedig mindössze annyi történt, hogy a két nő ott ült a buszon, de ő maga nem látta, mi zajlik és nem is emlékszik tisztán a történtekre. A négy zenész közül Wiecek és Piotrowski megtagadta, hogy DNS-mintát vegyenek tőle, Kieltyka ellenben alávetette magát a vizsgálatnak.  vizsgálat elé.

A csapat január 26-án a Kreator és a Dagoba társaságában Magyarországra is ellátogatna, remélhetőleg addig rendeződni fog a történet.

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5912823652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum