Brutal Assault 2017 fesztivál, 2. nap @ Jaromĕř, Jozefov erőd, 2017.08.10.

A tűzoltók is segítettek

2017. szeptember 14. - rockstation

brutal_assault_2017_ii.jpg

Elmondhatjuk, nem döntöttünk rosszul, amikor előző este Overkill után visszavonulót fúvattunk, mert csütörtökön sokkal több feladat várt ránk, és már a délelőtti órákban akadt érdekes látni-és hallanivaló. Aki az Exorcizphobia név láttán black metalra asszociál, nyugodtan felejtse el, a közeli Trutnov városából (a Krakonoš sör és az Obscene Extreme fesztivál otthona) származó srácok ugyanis a thrash-crossover irányzatra esküsznek. Ď.Ř.Í. / Municipalná Wasteová, nyilván, az egyik gitáros ráadásul kiköpött hasonmása a fiatal Dan Lilkernek, de valódi hittel és lelkesedéssel nyomták. Szóval rokonszenv első hallásra. Az egybegyűltek – vélhetően túlnyomórészt honfitársaik – közül néhányan a moshpitet is beindították.

A Nervosa aztán tovább gerjesztette a folyamatot. 2015-ben a zenekar hatalmas sikert aratott ugyanitt, akkor a közönség alig akarta leengedni őket a színpadról. Azt nem mondanám, hogy nem érdemelték meg a zajos sikert, de akkor az egész produkciót a lelkesedés és a lendület vitte, és azért a „cukiság faktor” is közrejátszott. (De azért ez véletlenül sem BabyMetal féle kavaii-t jelent!) Most viszont bebizonyították a csajok, hogy nem érdemtelenül jutottak el idáig Brazíliából indulva. Amikor a színpadra léptek, brutális volt, nem okoztak csalódást.

Szembetűnő, hogy mennyivel rutinosabb a zenekar és sokkal inkább „együtt vannak”, mint 2015-ben! Ez már egy profi banda és idővel talán kinövik a másod- / harmadvonalat. Közben már megjelent a második lemezük is, és a zene ugyanaz maradt: a dalok többnyire 3-4 perces thrash számok, amelyeket a régi iskolás szellem vezet (Slayer, Kreator / Destruction). Még nem ír kiemelkedő dalokat a csapat, de a faék egyszerűségű számok élőben igazán ütöttek. A lehengerlő őszinte vadság, ami a zenekart koncerten jellemzi a többségben férfiakból álló közönséget is azonnal meggyőzi – köztük minket is. Fernanda Lira kihasználta dübörgő basszusgitárját és dühös színpadi megjelenését, amely az egész koncert hangulatát meghatározta. Mellette Prika Amaral olyan riffeket tolt, amelyek úgy hangzottak, mintha két gitárostól erednének, a zenekar új dobosa, Luana Dametto pedig, ha lehet, még precízebb és vadabb volt, mint elődje.

brutal_assault_2017_nervosa.jpg

A helyi tűzoltók kedves közjátékkal dobták fel a következő fellépőre való várakozás perceit, amikor is vízágyúval igyekeztek elviselhetővé tenni számunkra a rekkenő hőséget. A nagyérdemű alaposan meg is éljenezte őket ezért. Persze a beugró vokalistával kiálló, technikás death metalban kimagasló Fallujah bulija se fulladt érdektelenségbe… Monte Barnard (Kennedy Veil) derekasan helytállt, voltaképp a jelenkori amerikai extrém metal frontember prototípusának lehet őt tekinteni. Folyamatos kontaktust tartott a közönséggel, heves kézmozdulatokkal „vezényelt” és a jobbára egy helyben állva döngölő húros szekció helyett is bemozogta a deszkákat. A magam részéről nem tiltakoznék, ha idővel véglegesítenék. Mondom ezt úgy, hogy láttam a kaliforniai srácokat Alex Hofmannel is. Megszólalásuk tiszta és arányos volt, élvezettel hallgattam a Dreamless korongra épülő műsort. Technikás játékban az olasz Hour Of Penance sem marad el tőlük (már régóta fentem rájuk a fogamat), ők azonban a tömény, brutális oldaláról közelítik meg a death metalt. A kompetens hangosításnak hála, nem lett a zenéjükből sűrű, kivehetetlen massza és jóllehet egy Suffocation még mindig lekörözi a rómaiakat, mind fazon, mind szívvel-lélekkel teli élő előadás tekintetében – akár most, Kevin Mullerrel is –, azért ők sem akármilyen magas szintű gyalulást vittek ám véghez!

Akárcsak a Nervosa, a Havok is remekül bizonyítja, hogy a thrash metal él és jól van. Sok retro-thrash csapattal ellentétben a Havok erős, saját karakterrel bír és remek dalszerzői valamint a magas fokú hangszeres tudásuk a thrash reneszánsz egyik kulcsszereplőjévé teszi őket. A kevés új amerikai thrash banda közül a Havok az egyik, amelynek megvan az a képessége, hogy a stílus legjobb elemeit tükrözze és megtestesítik a tipikus metal zenekar megjelenést. Szorosan ott vannak a legjobb zenekarok nyomában, energiával teli koncertjükről sütött, hogy nagyon szeretnek élőben játszani. Ezúttal szerencsére elmaradtak David Sanchez hosszas észosztásai, ezeket gyorsan lezavarta és inkább a legújabb albumuk, a Conformicide számaival ostorozta az amerikai politikát, ami a Havok eddigi legjobb munkájának tűnik. A srácok hihetetlenül jók voltak: szupergyors thrash, amihez Pete Webber dobos óramű pontossága és Nick Schendzielos lenyűgöző basszusgitározása biztosítja az alapot, Sanchez pedig klasszikus thrash-torok és igazi gondolatokat visz a dalszövegeibe. Bár a csapat nem a leglátványosabb a színpadon, a közönség lelkesen reagált a Conformicide néhány számára is. A Hang ’Em High klasszikus Havok, kísérteties riffekkel, az Ingsoc dinamikus és egy közvetlen irodalmi hivatkozás George Orwell disztópikus regényére. Mindezt a vastag hangzás tette még élvezetesebbé.

A második napra is jutottak hardcore zenekarok, nem is akármilyenek! A Terror ígéretéhez híven a tavaly elmaradt koncertet pótolta be. A csapat csatlakozott a hősök soraihoz, alapvető hardcore zenekarként tartják számon, és mint tapasztaltam a zenészkollégák között is komoly az elismertségük. Igazából a klubokban van elemében a Terror, bár a nagyszínpadtól sem jöttek zavarba, de Scott Vogel énekest zavarta, hogy messzire van a közönségtől, ráadásul egy kordon választja el tőlünk. Meg is jegyezte, hogy egy tökéletes világban az a kordon nem lenne ott. Szerencsére a hangulatnak ez nem ment rovására és a közönség nem zavartatta magát holmi kordonok miatt, a hangulat pontosan olyan volt amilyennek egy hardcore koncerten lennie kell! A Terror élő show-ja agresszív energiától feszült, intenzív volt az elejétől a végéig. Olyan hardcore himnuszok követték egymást, mint a Stick Tight, a One With The Underdogs és az Always The Hard Way, miközben Scott Vogel fáradhatatlan Duracell-nyusziként rótta a köröket a színpadon, a tömeg pedig nagyon fogékony volt rájuk, a kordonok nem számítottak, hamisítatlan Terror koncert volt így is!

brutal_assault_2017_hatebrred.jpg

Szinte alig voltunk túl a Terror buliján nem sokkal később már hallhattuk a Hatebreed műsorának első hangjait, és mi a legjobb módja annak, hogy elkezdjék a show-t, mint az A.D. és a Looking Down The Barrel Of Today című darabok az utolsó lemezről! Jamey Jasta és csapata ezekkel megadja az alaphangot az egész koncertnek, bár ők sem fogják újra feltalálni a kereket, jó újra látni a Hatebreedet élőben! Minden egyes dal úgy hangzik, mint egy himnusz, és nincs más dolgunk, csak jól érezni magunkat miközben nézzük őket! A debütálás óta eltelt 20 év alatt a Hatebreed jogosan szerzett hardcore legenda státuszt, Jamey Jasta elemében volt és ismét bemutatta miért a modern amerikai HC egyik legerősebb frontembere. De a zenekar tagjai is folyamatosan tartották vele a lépést és fáradhatatlanul táplálták a tömeg energiáját egy végtelenül dühös Hatebreed szettel. A zenéjük intenzitása tízszeresére emelkedik az élő előadásokon! A hangzásra nem lehetett panasz, ezzel is képtelenek voltak hibázni. A gitárok energiabombaként robbantak, Frank Novinec és Wayne Lozinak lehengerlő erejű gitársounddal hozták a riffeket. Mindig öröm látni, ha egy zenekar jól érzi magát a színpadon, De ami lenyűgözőbb volt, mint a zenéjük, az a légkör, amelyet létrehoznak: a valódi közösségi érzés és a zenekar kapcsolata erős a rajongókkal. Ha csak két ember lenne, ott akkor is mindent ki tudnának hozni a színpadon! A műsor a zenekar diszkográfiájának nagy részét átfogta, de a koncertet gyorsan haladt és túl gyorsan jött el a pillanat, amikor azt kiáltotta Jasta, hogy "Akartok még egy kicsit?", mielőtt a Destroy Everything indult, emlékeztetve az embereket, hogy nincs ráadás a show a végéhez közeledik. A tömeg hangosan reagált, a közönség nagyobb része a refrén minden szavát üvöltötte. De miért éreztük magunkat ennyire jól? Egyszerűen fogalmazva, van valami hihetetlenül katartikus a Hatebreed show-ban. A szupergyors dalokkal, a kántáló kórusokkal és a hurrikán erejű hangszerekkel a Hatebreed 50 perc alatt több energiát dobott fel, mint a legtöbb zenekar két órán belül.

Ahogyan egyre nagyobb teret kapnak a hardcore zenekarok, úgy a metalon túlra is egyre többet tekint ki a Brutal Assault. A jó fogadtatásnak köszönhetően most már minden évben fellépnek olyan zenekarok is, mint a Die Krupps, a Combichrist és most a Swans, illetve a KMFDM. Már az előbbi előadása is letaglózott. A szarkasztikus humorát fel-felvillantó őstag, Michael Gira énekes-gitáros ördögvillázva lépett színre és kijelentette, életében először vetemedett ilyesmire, majd „ellentételezésül” gyorsan a középső ujját is felmutatta nekünk, arcán széles vigyorral… Stílusos belépő olyan (kísérletezősnek aposztrofált) muzsikához, amely idestova több mint három évtizede páratlanul valósághűen tükrözi a modern emberi lét minden abszurditását, és amelyet a maga lassan hömpölygő monotóniájában is sok extra hangszer, illetve effekt színesít. Nem véletlenül gyakorolt mérhetetlenül nagy hatást a formáció az ipari, a noise vagy a poszt-rock irányzatokra, és mondjuk egy Jarboe nevét ugyancsak a Swans hozta be a köztudatba annak idején.

brutal_assault_2017_swans.jpg

Az 1984-ben alakult KMFDM (Kein Mehrheit Für Die Mitleid) Sascha Konietzko zenekara, aki az egyik vezető volt az indusztriális zenei színtér kiépítésében a 80-as években (bár ő inkább az „Ultra-Heavy Beat” megnevezést szereti). Az elmúlt három évtizedben folyamatos turnézással és 18 stúdióalbummal megalkuvás nélkül kitartottak, a KMFDM alapötlete soha nem változott. Ami a zenét illeti, őszintén szólva nem ismerem eléggé a lemezeiket ahhoz, hogy belemenjek a részletekbe, de azt biztosan tudják, hogyan tegyék izgalmassá a koncertet zenéjük nagyszerű élő előadásával! Nem pazarolták az időt beszélgetéssel, csak a zenére koncentráltak. Bár azt vártam, hogy akárcsak a Krupps vagy a Combihrist kicsit „metalosabbra” veszik a hangzást a gitárok előretolásával, de igazából a dobok vezetik a KMFDM zenéjét, és úgy gondolom, hogy az élő dobos (nem pedig előre rögzített vagy dobgép, mint sok más elektronikus zenekarnál) olyan alapot és érzést ad, amely igazán jól működik. A KMFDM néha úgy hangzik, mint egy tipikus metal zenekar szintetizátorokkal, és az egyes dalokhoz tartozó alapminták hasonlóak lehetnek, de a zenekar ötvözi és könnyedén összeköti a metalt, a punk elemeket, a techno és az ipari ritmusokat. Jules Hodgson és Steve White sem okozott csalódást technikai szempontból, a zenekar egy jól olajozott gép, amely remek teljesítményt nyújtott élőben. A zenekar dinamikus a színpadon, akár egységesen, akár egyéni teljesítményükben: diva ének, ropogó gitár és lüktető szintetizátor. Sascha meglehetősen visszafogott a színpadon játszott szerepében, ideje nagy részét a dobogóján tölti, miközben Lucia Cifarelli csak bizonyos dalokban lép be és sok energiát, karaktert és egy kis szexisséget hozott a műsorba. A közönség is gyorsan ráhangolódott a zenére és vicces volt látni, hogy a circle pitek helyett a metalosok úgy táncoltak a zenére mintha diszkóban lennének... Mindenképpen érdemes őket megnézni legalább egyszer, ha még soha nem láttad őket, mivel egyedi koncertélményt nyújtanak!

brutal_assault_2017_emperor.jpg

Az előbb méltatott két formáció műsora között egy másik, a maga stílusában meghatározó – sőt, a stílus mai arculatát döntően meghatározó – név uralta a pódiumot. Az Emperor a kereken húsz évvel ezelőtt megalkotott Anthems To The Welkin At Dusk mesterművét vitte színre, az eredeti számsorrendhez is ragaszkodva, a ráadásban a Curse You All Men! - I Am The Black Wizards - Inno a Satana hármassal megtoldva ezt. Stílszerűen alkonyatkor kezdtek a norvégok. A nagy black metal alapnóták bombasztjához képest a színpadképpel és a látványelemekkel mértéktartóan bántak, némi füst meg piró oszt’ annyi, így viszont annál jobban érvényesült maga a zene. A három törzstag mellett a Myrkskog dobos, Secthdamon kezelte a basszust és Ihsahn session muzsikusaként is közreműködő Einar Solberg (Leprous) billentyűzött. Napjainkban az Emperor időszakosan aktív, koncertfronton csak a korai klasszikusok kerek évfordulója alkalmából mozdul meg, miközben 2009 óta élő felvételei jelennek meg és idén a teljes diszkográfiájuk is újból kijött egybe dobozolva. Éppen ezért ha valaki a hőskorban nem láthatta őket, most itt volt a kitűnő lehetőség a pótlásra. Nem véletlen, hogy Ihsahnék ott voltak az idei Brutal Assault első hivatalosan bejelentett fellépői között, és hogy ők produkálták 2017 egyik legnézettebb koncertjét Jaromĕřben. Ahogy minden bizonnyal a többi fesztiválon is.

Beszámoló: Frogfoot & Magnetic Star
Fotók: Brutal Assault - Jelena Jakovljevic

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6212827640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum