RockStation

Magyar-japán barátság; októberben újra Budapesten a Melt Banana!

Különleges zajorgazmus a Desszert Feszten!

2017. október 02. - csigaur

melt_banana.jpg

Japánban számtalan jó zenekar létezett vagy létezik. A  Melt Banana az utóbbihoz tartozik, de ők se számítanak már mainak, hiszen 1991-ben alapította Yasuko Onuki (ének) és Ichirou Agata (gitár), akkor még Mizu néven a bandát. Majd egy évvel később már Melt Banana néven próbáltak érvényesülni.

Zenéjüket egy szóval lehet meghatározni-ami egyébként találó is, ha meghallod- ez pedig a noise/zaj. Sok dallamot itt nem kell keresni, de azért nem is brutal death metal-ra kell gondolni, ami mondjuk egysíkú és unalmas. Elég sokáig működtek rendes zenekarként, de az utóbbi időben már csak a két alapító tag van a zenekarban. De ez nem okoz nagy gondot, meglepően jók ebben a felállásban is.

Albumok szempontjából lehet mondani, hogy termékeny a banda. Átlagban 2-3 évenként jelentetnek meg sorlemezeket, de rendelkeznek három hivatalos koncertfelvétellel is. Az első a Speak Squeak Creak lemez 1994-ben jelent meg, aminek a producere KK Null volt. Legutóbbi pedig a Fetch, ami már négy éves.  Aki rendszeres olvasója oldalunknak, az nem fog meglepődni azon, hogy ha megemlítjük a Napalm Death nevét… J Nos, mivel #avilaglegjobbzenekaraanapalmdeath természetesen nekik is van egy split kislemezük a Melt Bananaval. Ezt csak így plusz infóként közöljük.

2010-ben végre eljutottak Magyarországra is, akkor még négytagú zenekarként. Most viszont, ahogy fentebb említettük már csak ketten vannak, viszont októberben ismét Budapesten fognak majd koncertezni, ezúttal a belvárosi Robotban.

A Cudi Purci Booking-nak köszönhetően jönnek hozzánk, a Desszert Feszt keretein belül. Minden információt megtalálsz az eseményben, de a jegyvásárlással ne nagyon habozd, ha nem szeretnéd kihagyni ezt a nem mindennapi zajorgiát!

 Addig pedig itt van pár kedvcsináló videó tőlük, köztük az első magyarországi koncertjükről, az A38 Hajóról:

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1612914119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum