Black Sabbath – The End Of The End (2017)

Ha ilyen lesz a vég, én vállalom

2017. október 05. - theshattered

rs-the-end-of-the-end.jpg

A Black Sabbath feloszlása egy korszakot zárt le a rockzene életében. Pont azét, amit ők indítottak el. Hiszen Tony Iommi és mindenkori társai nem kis szerepet játszottak abban, hogy a rock és metalzene világa úgy nézzen ki, ahogy. Egy egész sor stílus közvetlenül, vagy közvetve nekik köszönhető, alig van olyan gitárzenét szerető ember, aki ne ismerné a csapatot, annak dalait. Ennek a legendának az utolsó koncertjét és körülményeit volt hivatott megörökíteni a The End Of The End koncertfilm, amiről előzetesben is el lehet mondani: méltó lezárása lett a majd’ negyven éves karriernek. (a képek - a nyitókép kivételével - a budapesti koncerten készültek)

A Black Sabbath nem árult zsákbamacskát, amikor bejelentette: búcsúturnéra indul. Ennek mi is részesei lehettünk, sőt, pont Budapesten indult el a grandiózus kanyar európai szelete, mely utána még mindenfelé elkalandozva végül a csapat szülővárosában, Birminghamben ért véget 2017. február 4-én. A csapat jobb helyszínt nem is választhatott volna a búcsúzásra, ahogy ők is elmondták, ott akarták befejezni, ahol az egész elkezdődött, így az egésznek egy plusz érzelmi löketet is adott az „otthoni levegő”.

Nyilván egy kisebb kicseszés lett volna a rajongókkal szemben, ha csak a koncertet jól megvágva dobták volna ki, szerencsére nem is volt erről szó. Meg hát be kell ismerni: a Black Sabbath nem egy látványos, teátrális zenekar, itt úgyis a zenén van a hangsúly. A filmben nagyon sok háttérjelenet, interjú, személyes felvétel található a koncert környékéről, ezáltal személyessé téve a két órás monstrumot. Lehet, hogy valakit zavart, hogy a dalok közben is be lettek vágva beszélgetések, hasonlók, de aki harminc-negyven év alatt nem szokta meg, ismerte ki ezeket az örökérvényűeket, az így járt – egyébként valószínűleg a DVD kiadáson el lesz különítve a két tartalom, de ha rám hallgattok, így élvezetesebb az egész.

06.jpg

De mit lehet elmondani magáról a koncertről? Ahogy várható volt, egy best of bulit kapott a nagyközönség, így a moziba látogatók is, csakis a klasszikus, első hat lemezt átölelő Ozzy érából. Itt most lehetne fintorogni, hogy van ott még kihagyott anyag bőven, meg hogy ott a 13 album is, de erre a bulira csakis ezeket a dalokat tervezték leszállítani, ráadásul nem is hinném, hogy Ozzy papa egyáltalán valaha el akarta volna énekelni a mások által szalagra vett tételek valamelyikét. A Dios érának amúgy is ott volt a Heaven And Hell lemez és turné, a többi korszakot meg sajnos méltatlanul mellőzi mind a rajongótábor, mind maga a zenekar is. Sebaj. Ez most nem erről szólt.

Egyébként ki-ki a maga módján hozta a formáját, a hangzás az bikára lett keverve (habár az Uránia nem igazán „bírta” a hangerőt, sokszor elég tompácskán nyögte csak ki a hangrendszer a rá szabott feladatot), a vágás és a ritmus nagyon jól el lett találva, tökéletes búcsúról van szó. A moziban feliratozva is volt, amit érdemes, persze több helyen jól is jött, nem kertelek: itt elsősorban Ozzyról van szó. A közönség nem egyszer felkacagott az öregen, de ő már csak ilyen, felemésztette a rock and roll, félelmetes majdhogynem közellenségből egy barátságos papóvá alakult az évek során, akit szerintem mindenki kirakna a vitrinbe. Jön-megy-totyog, beszél (kis koncentrációval azért lehet érteni), szóval abszolút szerethető, de semmi váratlan fordulat, az is csoda, hogy él. Tony és Geezer sokkal jobban tartják magukat, persze tudjuk, hogy Iommi mesternél azért ott volt az onkológiai kezelés is. Jó hallgatni, ahogy visszaemlékeznek a régi időkre, az előkészületekre, sőt, még jeleneket kapunk a koncert utáni első találkozásról is, ahol eljátszanak még pár, a nagy eseményen el nem hangzott tételt, így csak kiragadott példaként a Wizardot és a Changest is. Nyilván Bill Warddal lett volna teljes a kép, de ebbe most ne menjünk bele, Tommy Clufetos remekül hozza a rá szabott feladatot.

01.jpg

A történelmi pillanatok után jött a végefőcím, viszont aki ilyenkor esetleg elhagyta a mozitermet, nagyon rosszul járt: kimaradt jelenetek hegye várta a türelmesebbeket, szó szerint fél órányi extrát kapott a nagyközönség, így a koncertről kivágott dalokat, további interjúrészleteket és a már említett utolsó utáni zenélgetésből is némi extra adagot. Mi kell még több? Most komolyan.

Szóval a Black Sabbath ezzel a filmmel egy méltó lezárását hozta el ennek a hosszú, eredményes, legendás dalokkal, lemezekkel, koncertekkel telített pályafutásnak. Ezt a filmet minden önmagát rockzenét szerető embernek valló személynek illik legalább egyszer megnéznie. Ha majd kijön DVD-n is, senki sem szabadkozhat, hogy nem ért rá, nem kapott jegyet, szült a hörcsöge, stb. A három öreg adott annyit a zenei világnak (nem csak a rocknak, hanem úgy általában), hogy illik megnézni ezt a filmet, egyfajta virtuális búcsút inteni ennek a hosszú pályafutásnak. Ők nagyon príma módon köszöntek el tőlünk. Soha rosszabb koncertfilmet!

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5412928761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum