Marilyn Manson - Heaven Upside Down (Loma Vista Recordings, 2017)

Manson! Tényleg te vagy az?

2017. október 05. - KoaX

hud.jpgVannak, illetve voltak is olyan zenekarok, akik egyszerűen nem tudtak szar lemezt csinálni. Számomra mindig is ilyen volt például a Tool, még akkor is, ha húsz évet fogunk az új anyagra várni. A Pantera, Kyuss, még a Ghost is jelen pillanatban ebbe a rétegbe esik, noha, ami megy a banda körül az nem érdekel, nem tetszik. De mi kell a tökéletességhez? Mi kell ahhoz, hogy azt mond egy lemezre, ez most....

Manson nem egy ilyen arc. Vitathatatlan, hogy 2007-ig, amíg nem jött ki az Eat Me, Drink Me album, addig a csillaga csak felfelé tartott, de onnan hatalmas mélyrepülésbe kezdett az öreg Antikrisztus. Ez a mélyrepülés majdnem tíz évig tartott, ami alatt olyan albumok jelentek meg, mint a Born Villian és a The High And Of Low a már említett 2007-es album mellett. Aztán valami történt Manson gatyájában vagy a lelkében, fejében, franc se tudja, de új erőre kapott és megpróbálta a Pale Emperor albummal visszahozni a régi hangulatot.

Talán Twiggy újbóli csatlakozása tette ezt lehetővé, de tény, hogy visszatértek egy középtempós, erős anyaggal a köztudatba. Mi történt a két év alatt? A császár nem fakult tovább, sokkal inkább elkezdett egyre kontrasztosabbá válni. Volt szerencsém az utolsó pillanatban jegyet szerezni a budapesti koncertre is, amihez úgy álltunk hozzá, hogy majd csak lesz valami... Bevallom töredelmesen, három szám erejéig újra tizenhat voltam és tomboltam, ugráltam. Amikor Manson már csak Szikora Robit tudja sokkolni, akkor meglep egy ilyen mozdulattal és megmutatja, hogy van még benne valami, még ott bujkál a kisördög. 

marilyn_manson_2017_tour_1000-920x603.jpg

Ezek után alap, hogy vártuk az új dalokat, amikből párat hallottunk és élőben. Igaz, akkor még nem igazán tudtuk őket hova rakni. Valahogy az előzetes két dal a We Know Where You Fucking Live és a Kill4Me sem mozgatott meg bennem semmit. Fasza... ennyi volt az öreg le is tehetünk róla. Aztán megkaparintottam a Heaven Upside Downt teljes egészében. Egy csütörtök kora reggeli órán döntöttem úgy, hogy meg kell nyomnom a lejátszás gombot és már az első hallgatásnál azt mondtam, hogy... Szóhoz sem jutottam. A szebb napokat megélt shockrocker visszahozta azokat a közép tempós dalokat, mint a Pale Emperorral megismerhettünk, sőt tovább is gyúrta őket. A lemez eleje kicsit nehezen indul be, de a negyedik hallgatás után már magával ragad. Az egyik abszolút kedvencem a Say10 című szerzemény. Egyszerűen annyira megfogott ez a dal, hogy az utána következő Kill4me még jobban magába bolondít. A Say10 egy lassan beinduló, de tipikusan együtt ordítós, fejletépő dallá alakul. A refrén egyszerűségéből kifolyólag lesz zseniális az egész. Ez az a Manson, akit én eddig hiányoltam! Aki nem akarja újra szarni a spanyolviaszt, hanem egyszerűen építkezik a múltból, de nem ugyanazt akarja létrehozni, amit már egyszer felépített.

Ha a csávó kihoz még egy ehhez hasonló lemezt, akkor még talán az a három borzasztó album is jóváírható lesz neki az évek múlásával. Ahogy említettem a lemez eleje nekem kicsit nehezen indult, ez annak is köszönhető, hogy az első három dalban sokkal több az elektronika, mint amihez a fülem hozzá van szokva, de ettől független ezek a dalok sem gyengék, csak első hallgatásra nem azt mondod, hogy a Revelation #12-t akarom újra hallgatni egyből. Aztán valahogy mégis rá áll a füle az embernek. Hiába, tud valamit az öreg még mindig! A másik hatalmas kedvencem a Jesus Crisis. Visszahozza a szenvedős vonalat, és teli torokból bírnád ordítani te is a koncerten együtt a refrén Mansonnal. Valami történik az öreggel, lehet megvolt a kapuzárási pánik, de nagyon összekapta magát és, ha ez még nem lenne elég, akkor kapunk a képünkbe. A Blood Honey és a Heaven Upside Down az előző dal vonalát viszik tovább és a lemez végére marad is ez a kicsit szenvedősebb vonal, de olyan szenvedős, amiben eszméletlen húzások vannak. Az előző albumnál is lehetett érezni, hogy egyben van a zenekar, de most csak ódákat tudok zengeni erről a lemezről. Nem hittem, hogy idén lesz még album, ami a Mastodont megcsípheti, de most eléggé elbizonytalanodtam.

Mi van most? Összeszedjük az állainkat a padlóról és megnézzük, hogy mikor jár újra a közelünkben a zenekar, mert ezt látni kell élőben megint! A kérdés az, hogy majd a következő lemezzel sikerül-e tartani a szintet, vagy esetleg még feljebb lépni. Az tuti, hogy nem lesz könnyű dolguk nekik. Addig viszont élvezzük teljes hangerőn a Heaven Upside Down-t
5/5

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr812909846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum