A kezdeti, viszonylag sikeres hétéves szakasz és pár sikertelen újjáélesztési kísérlet után végül ismét összeállt a Josh Christian gitáros vezette Toxik, amely a speed / thrash metal technikás ágának New York-i székhelyű képviselője. A csapat az idei Dynamo Metal Fest bemelegítő partiján, illetve magán a fesztiválon is fellépett, nekünk pedig előbbi esemény alkalmával nyílt lehetőségünk a rendkívül bőbeszédű és intelligens Josh-sal interjúzni. Az eredmény az alábbiakban olvasható, felettébb terjedelmes és gondolatébresztő beszélgetés lett.
2013 óta aktív ismét a Toxik, ha jól tudom. Mi ösztönzött arra, hogy ismét belevágj?
Josh: Mint rengeteg korunkbeli banda, mi is befejeztük a zenélést. A színtér átrendeződött, a 90-es években már nagyon megváltozott minden, én pedig családot alapítottam. 2007-ben megkeresett bennünket egy olyan filmes cég, amely az Államokban a Discovery Channelnek dolgozik. Valami olyasmi jellegű dokumentumfilmet akartak készíteni, mint az Anvilről szóló film. Akkoriban az volt a nagy durranás, ők pedig meg akarták lovagolni ezt. Akkor döbbentem rá először, micsoda visszhangja van ma is a Toxik munkáinak. Fogalmam sem volt erről, hiszen a 90-es évek elején még nem volt Internetünk, úgyhogy hozzávetőlegesen tíz éven át gőzöm sem volt róla, hogy a Toxik az egész világon megmaradt a köztudatban. Mit sem tudtam erről. Persze amikor először kerestek meg minket a film kapcsán, megtisztelve és izgatottan éreztük magunkat, de innentől kezdve, mondhatni, egyik dologból következett a másik. Ezt csak azért mesélem most el, mert ekkor kezdtünk el azon agyalni, hogy újra összeállunk. Nem ez volt azonban a megfelelő pillanat, főleg azért nem, mert egy dokumentumfilm készítése ürügyén alakultunk volna újjá, márpedig egy zenekar nem ilyen okból jön létre. Az ember nem alakít zenekart úgy, hogy „Hé, valaki itt dokumentumfilmet akar csinálni, alakítsunk már zenekart!” Ez egy nagy marhaság. Amikor aztán Brian Bonini bőgőssel és Mike Sandersszel belevágtunk, az összhang hiányzott. Kisegítő dobost kellett találnunk, mert Tad Leger nem tudta vállalni és akkoriban amúgy sem volt rendben az egészsége. Egy Lou Caldarola nevű arc szállt be, de őszintén szólva nem volt valami erős közöttünk az összhang. Adtuk egy esélyt magunknak és megpróbáltuk, mert jó lehetőség volt, de mint mondtam, nem volt elég jó ok arra, hogy elinduljon a zenekar. Elengedtük a témát, illetve néhány évre függőben hagytuk. Elkezdtem gitárokat készíteni, ténylegesen gitárgyártással kezdtem foglalkozni, és egyszer elhintettem egy Facebook bejegyzésben, hogy esetleg újjáéleszthetem a Toxikot, hogy támogassam a Nexx Guitars márkát. Ezt az eredeti énekesem, Mike Sanders is látta, és azt szűrte le magának, hogy a Toxik visszatér.
Ilyen az, amikor a közösségi média működésbe lép...
Josh: Mire föleszméltem, Mike már világgá is kürtölte a nagy hírt a Facebook oldalán: „A TOXIK VISSZATÉRT!” Amin persze meg is lepődtem rendesen, hiszen csak annyit mondtam, hogy talán csinálok valamit a Toxikkal, hogy megtámogassam a gitármárkámat, új lemez készítéséről szó sem volt! Szóval 2013-ban Mike beharangozta, hogy „A Toxik újra itt van, új anyagra is számítani lehet!”, miközben egy hangot sem írtam és egyáltalán nem is álltam készen arra, hogy összeboronáljam a csapatot. Mondhatni, fejest ugrottunk ebbe az egészbe a fentiek miatt. Ezúttal viszont valamivel jobban sült el a dolog, mert Brian, az eredeti basszusgitáros nem akart ebben részt venni és visszalépett. A 2007-ben történteket kudarcként élte meg és nem akarta folytatni, ezért nemet mondott. Tad ezúttal is távol maradt, így Tad és Brian helyére bevettem Jason Bittnert a Shadows Fallból, és egy Bill Bodily nevű arcot a Freya zenekarból, aki ugyanott élt, ahol én, Upstate New York közelében. Rögtön bele is vetettem magam a dalírásba rendesen, és rövid idő leforgása alatt, fél éven belül, már vagy tizenöt nótánk volt. Igen technikásra és sűrűre sikeredtek, első nekifutásra inkább progresszív számok születtek, mint thrash dalok, de nekem ez bejött, igazán kedveltem azokat a nótákat. A banda is nagyszerű volt, Jason óriási dobos és Bill is jó bőgős, de ez már nem a régi Toxik volt, hanem egy új Toxik. Ez persze érthető, sok év után nem is várható el, hogy az ember pontosan azt csinálja, mint azelőtt. Szóval ezzel a lendülettel 2013 végén elkezdtük az In Humanity felvételeit. 2014-ben az a szerencse ért, hogy kaptunk néhány felkérést, így azonban megszakadtak a felvételek, hiszen fel kellett készülnünk a turnézásra és stúdiózenekarból koncertzenekarrá kellett átképeznünk magunkat. A kettő nagyon nem ugyanaz! Az energiánkat tehát az élő szereplésre fordítottuk, koncertzenekarrá váltunk és nyomtuk egymás után a bulikat. Eljutottunk ide, meg néhány olyan fesztiválra is, mint az Alcatraz és a Keep It True, ami fantasztikus lehetőség volt. Elmentünk egészen Latin-Amerikáig, Európában pedig kétszer is megfordultunk.
Egy magatok fajta csapat esetében azért mindig ott a kérdés, hogyan válnak be élőben az új számok…
Josh: Az új anyag nem igazán működött. Bejött a keményvonalas Toxik rajongóknak és az olyan bandák híveink, mint a Watchtower, úgyhogy megvetettük a lábunkat a progresszív zenei színtéren. A hagyományos Toxik rajongói közül viszont sokaknak nem tetszett, kaptam is jó néhány elégedetlen e-mail üzenetet, amelyekben a srácok azt firtatták, talán elfelejtettük a World Circust, meg a Heart Attacket, és hova lett a korai lemezek lendülete. Volt, akinek bejött a progresszív csapásirány, de hát mégiscsak thrash banda vagyunk, és valamelyest kiveszett belőlünk a thrashes él. A latin-amerikai turné után hazajöttünk és elérkezett az idő a felvételek folytatására, Mike, az énekes azonban úgy döntött, nem akarja tovább csinálni. Mindenkitől megkapom a kérdést, hogy mi lett az In Humanityvel. Hát ez lett vele. Félig megcsináltuk, aztán Mike, az énekes úgy határozott, hogy inkább kiszáll. Két út állt előttem: vagy egy másik vokalistával énekeltetek fel megint mindent, vagy újrakezdem. Végül az újrakezdés mellett döntöttem, mert pár évnyi turnézás után rájöttem, hogy a technikás dolgaink élőben nem működtek. Ismét a nulláról kezdtem tehát mindent, írtam néhány új dalt, újból felvettem a kapcsolatot Charlie-val, aki a Think This lemezen énekelt és egyből munkához is láttunk vele. Hát, itt tartunk most, 2017 nyarán. EP megjelenése előtt állunk, egy három számos EP-t fogunk kiadni, aztán 2018 februárjában jön majd a teljes album is. Lényegében ennyi a történet: 2007-ben egy dokumentumfilm apropóján álltunk össze ismét, de nem jártunk sikerrel, aztán 2013-ban egy Facebook bejegyzés nyomán megint összejöttünk, ami megint csak nem a legjobb ürügy az újbóli összeállásra, arra viszont elég jó volt, hogy megint koncertezhessünk, és ezáltal zenekarként összekovácsolódjunk. Most, hogy ezt véghezvittük, és láttam a srácokat zúzni, azért akarok zenét írni, hogy megmozduljanak rá az emberek.
Nos, jó néhány kérdésemre sikerült máris választ adnod. Ami az In Humanity-t illeti, átmentettél-e bármit is az arra szánt dalok közül?
Josh: Egy dalt tartottam meg abból az időszakból, mégpedig az új EP-nk címadóját, a Breaking Classt.
Még 2007-ben megjelent egy, éppen itt a Dynamo klubban rögzített video felvétel az 1988-as fellépésetekről. Ma is jól emlékszel még arra a koncertre?
Josh: Ó igen, hatalmas buli volt a 88-as Dynamo! Különleges időket éltünk akkor! A Laaz Rockittal, az Exodusszal, a Candlemasszel és a Sabbattal játszottunk, szóval pazar volt az összeállítás. Szerencsések vagyunk, mert bár nem voltunk sikeresek, a nevünk mégis fennmaradt és szerintem ebben óriási szerepe van a 88-as Dynamónak. Itt otthon érezzük magunkat és mindig örülök, ha itt lehetek. Mindig!
Annak idején Európa volt az elsődleges célterület számotokra? Van-e még olyan tája a világnak, ahol különösen népszerű a Toxik?
Josh: Egyértelmű, hogy mindig is Európában futott a legjobban a banda szekere. Dél-Amerikában és egyes ázsiai térségekben sem állunk éppen rosszul. Japánban az emberek kedvelik a technikás zenét, ahogy itt is. Úgy gondolom, mindenütt erősek vagyunk, ahol rajongói vannak a technikás és energikus metalnak. Mindenütt, kivéve az Egyesült Államokat, hogy őszinte legyek.
Mi a gáz az Egyesült Államokkal?
Josh: Megválasztottuk Donald Trumpot, talán elég is ennyit mondanom…
Igaz, hogy az utóbbi időben az USA-ban betiltásra kerültek bizonyos koncertek vagy turnék?
Josh: Úgy veszem észre, az új tilalom miatt egyes zenészek be-és kiutazása nehézségekbe ütközik. Hat muzulmán ország is tiltólistára került, amit azért volt óriási ostobaság meglépni, mert nem csak muzulmánok jönnek Afrikából. Hatalmas baromság az egész. Csak a ki-és beutazni igyekvő zenekarok dolgát nehezítik meg ezzel. Nem ismerek senkit, akit személyesen érintene a dolog, csak ugyanazok a pletykák jutnak el hozzám, mint bárki máshoz. Magam sem voltam még kitéve ilyesminek, a kormány közlekedésbiztonsági ügynökségétől sem kaptam értesítést egyelőre, úgyhogy feltehetően nincs baj velem. Meglátjuk, mi lesz a hazaút végén… Valójában nem tudok sokat erről. New York City környékén élek, ahova szinte mindenki eljut, rengeteg koncert van a környékünkön.
Van egy másik hivatalos video-kiadványotok is a múltból, a Think Again, egy teljes buli anyagával.
Josh: A Think Again felvétele egy otthoni koncerten készült a korai időkben, talán még a World Circus megjelenése előtt. Nyomtunk egy bulit odahaza, mielőtt elindultunk volna Európába, és ennek a bulinak a felvételéről van szó, bár más anyag is felkerült rá. Igazából Tad Leger, az akkori dobosunk rakta össze az egészet, vagyis az ő kiadványáról beszélünk. Sok közöm nem volt hozzá azon kívül, hogy látható vagyok a felvételeken, Tad munkája van benne.
Mit gondolsz, melyik a rajongók kedvence a két Toxik album közül?
Josh: Szerintem a World Circus. Elcsíptük vele az ifjonti energiánkat és emiatt gondolom, hogy ez a népszerűbbik lemezünk. Ismétlem azonban, hogy a progresszív zenék rajongóinak a köreiben valószínűleg a Think This a kedveltebb. Szóval attól függ, kit kérdezel. Mindkettő egészen szépen is fogyott. Ha viszont arra vagy kíváncsi, melyik az én kedvencem, akkor azt kell válaszolnom, hogy mindkettő. Nagyon nehéz volna összemérnem ezeket, mert olyanok, mint az agyam két oldala: az egyik a bal agyfélteke, a másik meg a jobb. Az egyik az ifjonti adrenalin-tesztoszteron elegy volt, a másik pedig agyasabb, kicsit érettebb és kicsit átgondoltabb. Akkor már a karrieremnek éltem, és ennek megfelelően is írtam.
Mindezt figyelembe véve milyen lesz szerinted az új Toxik album? Hogyan fog szólni? Az első két lemez egyfajta ötvözete várható?
Josh: Nos, abban reménykedem, hogy valami hasonlót produkáltunk. Szerintem az új anyag mindkét lemez visszatükröződése. Most, hogy Charlie visszatért és agresszívebb stílusú zenei alapokra énekel, ezzel voltaképp a World Circus energiája ötvöződik a Think This énekesével és dallamaival. Úgyhogy ilyesmit csináltunk. Persze már olvastam néhány ismertetőt. Egyesek a Youtube-on fejtegetik, hogy nehezen barátkoznak a kompresszálással és a produkcióval. Iszonyú nehéz ügy ez, szerintem az emberek még csak nem is értik, mennyire bonyolult és költséges dolog visszakanyarodni 1987-ig és azt a hangzást reprodukálni!
Igaz, hogy a feloszlásotokkal részint a kiadótól akartatok megszabadulni és az öt lemezre szóló szerződésből kibújni?
Josh: Igen. Borzasztóan elkeserített, mennyire nem támogatott minket a lemezcég. King Diamond amerikai turnéján közvetlenül előtte játszottunk, de az akkori kiadónk úgy döntött, nem akar több pénzt beleölni a Toxikba, és hagyta, hogy szinte minden támogatás nélkül keljünk útra. Lényegében magunk finanszíroztuk az egészet, ami azért vicces, mert előre jelezte a jövőt. Manapság ugyanis mindenki így csinálja. Akkoriban persze szokatlannak számított, hogy egy kiadó a sorsára hagyja a bandáját, hiszen elvárható volt, hogy fizessék a klipet, turné-költségvetést készítsenek, és bizonyos előleget is elkülönítsenek a merch cuccokra, mi viszont semmit nem kaptunk meg ebből! Így aztán a turné végére már torkig voltunk a lemezcéggel, ráadásul, mint mondtam, 1990-91-ra a színtér drasztikusan átalakult és kiadói háttér nélkül minden más lett. Akkoriban egyetlen kiadó sem kajtatott thrash bandák után, mert a thrash addigra eljutott a plafonig. Később persze visszatért és visszavágott, de akkor éppen a szűk esztendőit élte. Szóval megpróbáltuk, nem arattunk komoly sikert, és utána más irányt vett az életünk. A tulajdonképpeni fő cél azonban az volt, hogy jól jöjjünk ki az egész helyzetből.
Habár az 1980-as évek vége és a 90-es évek eleje volt a thrash, majd a death metal csúcskorszaka, azok közül a bandák közül sokan panaszkodtak arra, hogy nem kapták meg az akkori kiadójuktól a szükséges támogatást.
Josh: Tőlem is megvonták a nyilvános lejátszások után járó összegek 100%-át, és a szerzői jogdíjak 100%-át is. Persze senkit nem akarok most megköpködni, hiszen a Roadrunner is megszűnt, a Roadracer is a múltba veszett, és még csak szóvá sem tudnám tenni ezeket a dolgokat senkinek. Sőt, igen közeli barátaim is voltak azok között, akikkel együttműködésben álltam. Ilyen az a Monte Conner, aki ma a Nuclear Blastnél dolgozik, vagy Holly Lane. Szóval nem szeretném, ha rajtuk csattanna az ostor azáltal, amit most elmondtam, mert nem ők tehetnek róla. A Roadracer menedzsmentje, mint minden más vállalat, megszabta az alkalmazottaknak, mit tehetnek és mit nem, úgyhogy egyiküket sem teszem felelőssé a történtekért. Egyértelműen a kiadó hozott olyan döntéseket, amelyek nem a zenekarunk érdekeit szolgálták. Így aztán kimanővereztük magunkat és lehúztuk a rolót. Utána tanulni akartam. Klasszikus zenét írni és szakítani a metallal. Filmzenéket akartam írni és klasszikus zenével foglalkozni, ezért beültem az iskolapadba, hogy elsajátítsam a komponálás mikéntjét.
Ami a szövegeidet illeti, ezekből egyértelműen kiderül, hogy tisztán láttad, mi zajlott az akkori világban – mi több, a napjainkban folyó események közül jó néhányat meg is jövendöltél!
Josh: Köszönöm!
Honnan ered a politika iránti érdeklődésed?
Josh: Akár Marx reinkarnációja is lehetnék. Jó, ez csak vicc volt, nem gondolnám, hogy én volnék az újjászületett Marx. Talán csak arról van szó, hogy ösztönösen vonzódom a kapitalizmustól eltérő, sőt antikapitalista irányvonalhoz. Magyarként nyilván megérted ezt. A II. Világháború után úgy tűnt, összekaptuk magunkat és az egész bolygó kikupálódott. A technológia ugrásszerű fejlődésnek indult, feltört a középosztály, és még a világ legszegényebb és legelmaradottabb tájaira is eljutott az igazságszolgáltatás és a haladás. De aztán az 50-es évek végén és a 60-as évek folyamán az egész a visszájára fordult, majd a 80-as évek elejére Reagan került hatalomra. Mindig is rengeteget olvastam és általánosságban mindig is vonzódtam a politikához, érdekelnek a gazdaságtudományok, lenyűgöz, amit az emberek csinálnak, tetszik az antropológia, érdekelnek a folyamatok ciklikus ismétlődése és az emberiség fejlődése. A 80-as évek közepén tisztában voltam azzal, hogy fajként hatalmas horderejű változásokon megyünk keresztül. Tisztán láttam ezt. Mint ahogy azt is, amint a vezetőink, az általunk megválasztottak korrumpálódtak. Ezt a rendszert már nem lehetett megmenteni. Bárki bármit csinál, a politikusok egyszerűen bohócok. Csak nagyritkán találni köztük bárkit, aki valóban a néphez szól. És a következő lemezen is tisztán láttam, mi történik. A korrupció a kormányzás de facto eszközévé vált, ezzel egyidejűleg pedig a nagyvállalatok rátették a kezüket a médiára és elkezdték átformálni az emberek agyát. Ez adta a Think This borítójának az ötletét is: egy kisfiú van rajta, na meg az apja, akit már beszippantott a rendszer. A kissrác ott áll középen, fejhallgatóval a fülén, és csak lesi, hogy mi zajlik körülötte. Pontosan ez történt. Nem akarom fényezni magam, igyekszem szerénynek megmaradni, de őszinte leszek, szerintem igenis jól láttam, mi áll előttünk. A World Circus borítóján látható bohóc maga Donald Trump. Ha kiveszed a kezéből a gombot és adsz neki egy telefont, amelyen belépett a Twitter fiókjába, tényleg nem mást kapsz, mint magát Donald Trumpot!
Ezzel együtt meg tudnál nevezni legalább néhány mai politikust, akire lehetne hagyatkozni? Vannak kedvenc politikai elemzőid, íróid stb.?
Josh: Vegyük Bernie Sanderst, aki a demokratikus szocializmus szószólója volt. A demokratikus szocializmus, ha a legjobb formájában működtetik, a kapitalizmusnak egy visszafogott, mértéktartó, korlátok közé szorított változata. Nincs más tényleges programja, mint a kommunák támogatása és a létezésének alapvető célja az üzleti élet felkarolása. Az üzleti élet segítése a társadalom feladata és ez a neoliberalizmus lényege. Csak igen kevesen vállalják fel ezt és beszélnek róla: Noam Chomsky, Thom Hartmann, Naomi Klein. Azon gondolkodók közül, akikkel azonosulni tudok, az amerikaiakat ismerem a legjobban, mert tőlük olvasok a legtöbbet és kortársak is vagyunk. Naomi Klein munkáin nőttem fel, igen fiatal korom óta követem a dolgait, Én heavy metalt játszom, ő meg könyveket ír, de ugyanúgy gondolkodunk! Ha pedig Adam Smitht olvasok, megvan a szál, amelynek mentén el lehet jutni Adam Smith írásaitól mondjuk a Rockefellerek vagyonáig. Az akkori elitig, amely belőlük állt… Egész álló nap beszélhetnénk erről, de a lényeg, hogy Marx is látta, merre tart a világ, és nem ezt akarta volna. Lenin és Sztálin már túlságosan messzire ment ezzel és ő tényleg nem ezt akarta, iszonyatos volt az egész.
Akkor térjünk is vissza a zenéhez! Ismered a jelenleg futó bandákat, illetve a műfaj aktuális irányzatait?
Josh: Úgy-ahogy. Ha a Toxik stílusát nézzük, kedvelem a Havokot és a Revocationt. Elég technikásak ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődésemet, de húzósan játszanak, és a groove-ok is megvannak bennük. A visszatérő anyagok között szintén van, ami bejön, például az Exodus fut jó szériát szerintem. Imádom tőlük a Shovel Headed Kill Machine-t, sőt talán az eddigi legjobb munkájuknak tartom, ami azért vicces, mert inkább csak Dukes és Gary van mögötte, mint a teljes zenekar, de ettől még ez a kedvencem tőlük. A Testament újabb albumai közül szintén tetszik ez-az, ők is formában vannak.
Az idei DMF fellépői között pedig ők ketten is ott vannak a Toxik mellett!..
Josh: Így van. Mindkét bandával voltak közös koncertjeink, és így alighanem könnyebb is kedvelnem őket. De sokféle zenét szeretek. Amikor pedig csak úgy hallgatom a zenét, akkor fúziós jazz muzsika szól nálam minden mennyiségben. Gitárosként rendszeresen hallgatok gitárzenét is, olyan művészek anyagait, mint Allan Holdsworth és Greg Howe. Nem arra törekszem, hogy Allan Holdsworthöt koppintsam, de szeretem a hangját és a munkáit. Yngwie is egyértelmű hatása volt a korombeli arcoknak. Kicsit én magam is próbálkoztam a neoklasszikus dolgokkal, főleg a World Circus lemezen. Napjainkban léteik a gitározásnak egy újfajta, nagyon-nagyon technikás stílusa, amelyet olyan csapatok művelnek, mint a The Faceless és az Animals As Leaders. Nekem tetszik, igen klassznak tartom, bár bizonyára öregszem, mert annyira mélyen azért nem érint meg, mint a régi zenék. Hiányolom belőle a groove-okat, és olykor a technikázással is túllőnek benne a célon.
Mondanál néhány szót a Nexx gitármárkádról?
Josh: Különböző dolgok kombinációjáról szól a történet. Egy gitár a fától fog jól szólni, amelyet a gyártó felhasznál hozzá. Én különösen a mahagóni gitártestet, illetve a juharfából készült fejet és nyakat szeretem, bár az utóbbi időben a rózsafát is kezdem megkedvelni. Amikor a gitárjaimat készítem, a 80-as évek közepének Ibanez hangszereit veszem alapul, mert sokszor játszottam azokon, úgyhogy a nyakak is az Ibanez-féle Wizard modelléhez hasonlóak. A két humbuckeres konstrukciót részesítem előnyben és van egy önállóan kifejlesztett effektsorom is, amelyből elég sokfajta különböző hangzást lehet kihozni. Nem könnyű dolog egy ezer éves hangszert fejleszteni, de nekem legalább megvan hozzá a saját ízlésem.
Mennyire markánsan van jelen a piacon a Nexx Guitars, mint márka?
Josh: A gitárgyártás éppúgy padlóra került, mint bármelyik másik iparág, amikor 2008-09-ben beütött a gazdasági válság. Pont sikerült sínre raknom a szerelvényt, amikor hirtelen kiszaladt alóla a vágány, úgyhogy le is álltam a gitárkészítéssel, amíg a világ talpra állt. 2012-13-ban vágtam bele ismét, amikor a Toxik is újjáalakult. Akkor olvasta Mike azt a bizonyos Facebook-os bejegyzésemet és harsogta tele a világot a Toxik visszatérésével. Megépítettem néhány gitárt és el is adtam belőlük párat, azonban a fő gyártóm, egy Jersey-beli srác, kiszállt. Együtt egy csapat voltunk, az üzlet viszont nem fejlődött olyan gyorsan, hogy tudja rendezni a számláit, így elváltak útjaink. Többen kínáltak ugyan endorser szerződést, de most még nem tudom, elfogadok-e bármit ezek közül, mert igazából a Nexx márkát szeretném visszahozni a köztudatba. Még az sem kizárt, hogy a Toxik sikereire is tudok majd alapozni valamilyen mértékben, ha egyszer megjelenik az új lemezünk: folytatnám a gitárgyártást és esetleg valamelyik, már létező céget is megkeresném azzal, hogy vegyék át a dizájnt és külön márkaként forgalmazzák. Mondjuk egy magáncéget, amilyen, teszem azt, a Dean…
Melyik a kedvenc gitárod a saját kifejlesztésűek közül?
Josh: Rengeteg kedvencem van, stílustól függően. Az egyik ezek közül az első Nexx prototípus. Számtalan kép készült rólam az utóbbi években, amelyen az a hangszer is látható. Egy barna gitárról van szó, juharfa-nyakkal és megfordított hangoló-fejjel. Imádom, mára az életem részévé vált. A semmiből építettem fel, szóval igazán a sajátomnak érzem. Viszont a turnézás és a néhány száz lejátszott buli rendesen leharcolta, úgyhogy most otthon lóg a falon. Jelenleg egy Ibanez modellt használok. Ez volt a huszadik évfordulóra kihozott RG550, csak módosítottam rajta ezt-azt. Saját elektronikát és saját hangszedőket szereltem be, így most már mindig számíthatok rá. Ha úton vagyunk, megbízható és jól megszólaló hangszerre van szükségem, így jelenleg ez az első számú gitárom.
Interjúfotók: Dr. Narcisse
http://www.toxikmetal.com
https://www.facebook.com/TOXIKMETAL
„Donald Trump is the clown on the front of World Circus” – interview with Josh Christian (guitars) of Toxik
After an initial (and relatively successful) seven year run and a couple of failed attempts to revitalize the band, New York based technical speed / thrash metal legend Toxik, led by guitarist Josh Christian, is finally back. The band has played both the Dynamo Metal Fest 2017 pre-party and the festival itself. On this exceptional occasion, we’ve had the opportunity to speak with the very talkative and very intelligent Josh prior to the former event and as a result, we’ve got this extensive and thought provoking interview.
Toxik has been active again since 2013, is that correct? What has motivated you to start it all over again?
Josh: Like a lot of bands from our era, we stopped playing music. The scene had changed, the 90s was a big difference, and I had a family. Back in 2007, we were approached by a production company that works for the Discovery Channel in the US. They wanted to do a documentary, sort of like the Anvil documentary. At that point, it was very hot so they were looking to piggyback on that. That was the first time I realized what the buzz was still for Toxik. I had no idea, we didn’t have the Internet in the early 90s so there was a ten year span of time, or just about, where I had no idea that Toxik was bubbling around the planet. I didn’t know. When he first approached us about doing it, we were obviously excited and flattered but that sort of led one thing to another. The only reason I bring that up is because that was the start of us thinking about getting back together. It wasn’t the right time and the main reason it wasn’t the right time is because we would have been reassembling around the making of a documentary and that’s not what bands form for. You don’t start a band to go: “Hey, somebody wants to make a documentary, let’s start a band.” That’s a really silly thing to do. And when we got together, bass player Brian Bonini, Mike Sanders and myself, the chemistry was not there. We had a filling drummer to find. Tad Leger wasn’t able to make it and he actually wasn’t feeling well at the time. A guy named Lou Caldarola filled in and we didn’t have a lot of chemistry, frankly. We really tried, we gave it a go because it was a good opportunity but, again, it just wasn’t a reason enough to start a band. So we let it go and it kind of floated around for a couple of years. I started building guitars, I started actually manufacturing guitars and I had said randomly in a Facebook post that I thought I might resurrect Toxik to support Nexx Guitars. My original singer Mike Sanders saw this and assumed that Toxik was coming back.
The social media doing its work...
Josh: Next thing I know, Mike has made a big post on his Facebook saying “TOXIK IS BACK!” Now, of course, this was news to me because I was saying maybe I’ll do something with Toxik to support the guitars, I had never said “let’s do an album”. So, in 2013, Mike says “Toxik is back, expect new material” and I didn’t have anything written, I wasn’t ready to put it together at all. Once again, we’ve kind of got thrown into the fire because of that. But this time around, it was a little better, only because Brian, the original bass player basically excused himself, he didn’t want to be part of that. He took 2007 as a fiasco and he didn’t want to do it again so he said no. Tad, once again, was a no-show so I replaced Tad and Brian with Jason Bittner from Shadows Fall and a guy who lived up where I live, close to Upstate New York, Bill Bodily who’s been in a band called Freya. I began writing right away, I jumped into it and within a very short period of time, less than six months, we had about fifteen songs. They were quite technical, very busy, actually much more prog than thrash the first time around, but it was cool, I really liked the songs. And the band was great, Jason is a great drummer, Bill is a good bass player. But it wasn’t the old Toxik, it was new Toxik which is acceptable, many years later you don’t expect to do exactly the same thing. So we took in on the road, we began recording In Humanity in the end of 2013. In 2014, we were lucky enough to be invited to a few shows but that disrupted the recording process because then you have to get ready to tour and you go from being a studio band to being a live band. Big difference. So we dedicated our energies to the live shows, we turned ourselves into a live band, we went out and performed. We played here, we played a few festivals like Alcatraz and Keep It True which were fantastic opportunities. We went to Latin America, we’ve been to Europe twice.
In the case of a band like you, there’s always the question whether the new stuff goes over well…
Josh: The new material didn’t go over that well. Hardcore Toxik fans seemed to appreciate it and so did fans of bands like Watchtower, we seemed to be making it in the world of prog. But a lot of traditional Toxik fans didn’t like it, I got a lot of dissatisfied mail like “What happened to World Circus, what happened to Heart Attack, to the drive of those early records?” People liked our progressive edge but we were a thrash band and we lost the thrash edge a little bit. After the Latin America tour, we came back and Mike Sanders, the singer decided he no longer wanted to record cause it was time to go back to the record. He didn’t want to do it, he said no. Everyone asks me what happened to In Humanity. That’s what happened to In Humanity. That record got halfway done and then Mike, the singer decided he didn’t want to do it anymore. So I was faced with changing singers and re-recording everything or sort of starting over. And I opted with the start over because after touring for a couple of years, I realized that our really techy stuff was not going over live. So I went back to the drawing board, I wrote a bunch of new songs, I got back in touch with Charlie, the singer from Think This and we got right to work. And now here we are, summer 2017, we’re releasing an EP, we’ve got a three song EP coming out, and we got a full album coming out in February. That’s basically it, we got back together in 2007 for a documentary, it didn’t work, we got back together again in 2013 based on a Facebook post, also not a great reason to get together, but reason enough to get us out on the road and being on the road solidified the band. Having done that and watching kids kick around, I want to write music to get people going.
Well, you just answered a lot of my questions. As for In Humanity, did you keep any of the songs you originally wrote for that material?
Josh: I kept one song from that era, Breaking Class, which is the title track from our new EP.
A video recording of your Dynamo performance of 1988 came out in 2007. Do you still remember that show well?
Josh: Oh yeah, that was a great show, man, Dynamo 88. That was a special time. We played with Laaz Rockit, Exodus, Candlemass and Sabbat, it was a really great line-up. We’ve been lucky because we never really had any success per se and yet the name still lives on and I think Dynamo 88 has a lot to do with that. And it feels like home, I’m always happy to be here. Always.Was Europe your main focus back then? Are there any other places in the world where Toxik has been particularly popular?
Josh: Europe has always been our strongest point definitely. South America and parts of Asia seem to be quite good as well. They like technical music in Japan and here too. Anywhere they like technical and energetic metal, we seem to be strong. Anywhere but the United States, frankly.
What’s wrong with the United States?
Josh: We voted for Donald Trump, what else do I need to say?
Is it true that some shows or tours get banned in the USA lately?
Josh: I noticed there is a problem for some musicians coming and going with the new travel ban. They banned six Muslim countries and the problem with doing something that stupid is that not everyone coming from Africa is a Muslim. That’s so stupid. Bands trying to come and go are running into problems. I don’t know anyone personally, I’ve heard the same rumors that everyone else has, I haven’t experienced it myself yet, they didn’t inform me at the security line at the TSA so I guess I’m okay, I’ll see what happens when I go back... But I don’t really know much. I live in the New York City area and it seems everyone is coming through, there’s been a lot of shows.
You’ve got another official video released, Think Again, which is a full show.
Josh: Think Again was actually from a hometown gig that we had early on, before the World Circus album had come out, I think. We did a hometown gig before we started going to Europe and that was the recording of that show. And there was some other footage. Actually, drummer Tad Leger packaged that up and put that out, that was a Tad release. I didn’t have that much to with it other than being the subject of the video, it was really Tad’s production.
Which one of the two Toxik albums do you think is the favorite of the fans?
Josh: I think it’s World Circus. It captured a youthful energy and because of that it seems that that is the record that is more popular, I think. Although, again, with people who are more progressive, Think This seems to be the more popular. So it depends who you ask. I think they both sold pretty well. If you were to ask me what my favorite is, I would have to say both. It’s very hard for me to just put them up, they’re like the two sides of my brain: one is my left brain, one is my right brain. One was my youthful, adrenaline-testosterone mixture and the other was more cerebral, a little more mature and a little more intentional. At that point, I had a career and I was writing for that.
Bearing all this in mind, what do you think the new Toxik album will sound like? Is it going to be sort of like the combination of the first two records?
Josh: Well, I would like to think that we kind of done that. I think the new material is a reflection of both records. Having Charlie come back and singing over a more aggressive style of music is basically like combining the energy of World Circus with the vocalist and the melodies of Think This. So, in essence, we have done that. Of course, I have already seen some of the reviews. People are talking on Youtube that they don’t like the brick wall, the compression and the production. It is so hard, I don’t think people understand how difficult and expensive it is to go back and duplicate that 1987 sound.
Is it true that one of the reasons for the band’s break-up was to get rid of the then record label and to get released from the contract you had signed for five records?
Josh: Yes, we were very unhappy with the support that we weren’t getting. We did direct support for King Diamond on a US tour and the label of the time has decided that they didn’t want to invest in Toxik anymore. They let us go out on the road with almost no support at all, we basically had to pay for it ourselves which was funny because it was a harbinger of things to come. Now everyone does that. But at the time, it was uncommon of a label not to take care of you. You were expected to have a video budget, a tour budget and certain advances for your merchandise. We got none of that. So by the end of that tour, we were pretty fed up with the label. And, again, it was the time in 1990-91 when the scene was really changing, man, things were different with no label behind us. No labels at that time were looking to sign thrash bands, thrash has really hit its wall at that point. Of course it came back, it rebounded, but there was a dry period at that time. So we tried, we didn’t have much success and we moved on with our lives. But the main impetus, I would say, way to get away with murder.
Although the mid and late 1980s as well as the early 1990s were the peak of thrash metal and then death metal, a lot of those bands complained about not getting the much needed support from their record labels.
Josh: They were taking 100% of my publishing and 100% of our return royalties. But I don’t want to be offensive because the fact is that Roadrunner’s gone now, Roadracer is history and there’s no-one to talk to about that anyway. And the people that I worked with, Monte Conner who’s now with Nuclear Blast or Holly Lane, were really, really good friends of mine so I don’t want what I’m saying to reflect on them because it wasn’t their fault. The management of Roadracer, like any business, dictates what their employees will do and not do. So I don’t really hold anyone of them responsible. It was obviously a label decision that was not in our band’s best interest. And so we pulled out, that was it. And then, of course, I wanted to go to school. I wanted to write classical music, I didn’t want to do metal anymore. I wanted to do film score, I wanted to write classical so I went to school to learn how to compose, which I did.
As for your lyrics, you obviously had a very clear vision of what was going on in the world back then – and you even predicted a lot of things that are happening right now.
Josh: Thank you.
Where does your fascination with politics come from?
Josh: I think I may be Karl Marx reincarnate. I’m just kidding, I don’t think I’m Karl Marx reborn. I just seem to have this natural affinity to non-capitalism or anti-capitalism. You’re from Hungary so you get it. After World War II, it seemed we got our shit together and the whole planet came up. Our technology boomed, the middle class came up, justice and development was happening, even the poorest, most underdeveloped regions of the world. Then in the late 50s and in the 60s or so, it started to backfire and by the early 80s, Reagan had taken over. I’ve always read a lot, I’ve always been fascinated by politics in general, I like economics, I’m fascinated by what people do, I like anthropology, I’m interested in cycles and human development. In the mid 80s, I was aware that we were going through a significant change as a species. I could see it. And I could see that our leadership, the people that we had put in charge, has become corrupt. There was no way to correct the system, the politicians are clowns no matter what you do. Very rarely do you find someone who speaks to the people. And on the next record, again I could see what was going on. You have this corruption that was becoming the de facto method of governance. At the same time, the corporations were setting themselves to media ownership and shaping minds. Thus the cover of Think This: a small child with his father who’s already been absorbed. And Junior’s in the middle, with his headphones on, watching all this imagery. That’s exactly what happened. I don’t want to pat myself on the back, I try to be humble, but I’ve got to be honest with you, I think I saw it coming, I really did, man, I could see what was coming. Donald Trump is the clown on the front of World Circus. Get rid of the button and put a cell phone in his hand with a Twitter account – it’s Donald Trump.
Still, could you name any politician people can rely on nowadays? Do you have any favorite political analysts, writers etc.?
Josh: Bernie Sanders was pushing democratic socialism. Democratic socialism at its best is a modest, moderate or restrained form of capitalism. All that it really is seeking to do is make sure that the communes are in place and it’s basically there to support business. Society to support business, that’s the essence of neo-liberalism. I find very few people actually cutting through and talking about that: Noam Chomsky, Thom Hartmann, Naomi Klein. I’m familiar mostly with my American counterparts because I read them the most and we’re also contemporaries. I grew up with Naomi Klein, I watched her from a very young age. I make heavy metal and she writes books but we’re thinking the same thing. And if I read Adam Smith, I find a strand in the Adam Smith writings that you can trace directly to the Rockefeller fortune as an example. The elite as they were… We can talk about this all day but Marx saw what was going on and it was not what he intended. Lenin and Stalin took it way off and that was not what he wanted, it was horrendous.
Back to the music: are you familiar with the current bands and musical directions of the genre?
Josh: Some and some. In terms of Toxik’s genre, I like Havok and Revocation. They’re technical enough to keep me interested but they got drive and they got the grooves. I like a lot of the comebacks, I think Exodus has been on the roll. I love Shovel Headed Kill Machine, I thought that was maybe their best record ever. And it’s funny because it’s really just Dukes and Gary and not really the band but that’s my favorite one. I like some of the new Testament, I think Testament’s been on the roll.
And Toxik is there on the DMF 2017 bill together with both of these bands…
Josh: Yeah, I played with both of these bands so it’s easy for me to like them, I guess. I like a lot of things, man. And honestly, when I’m just listening, I listen to a lot of jazz fusion. I’m a guitar guy so I listen to a lot of guitar music, to people like Allan Holdsworth and Greg Howe and artists like that. I don’t aspire to duplicate Allan Holdsworth but I like his voice and I like what he did. Yngwie was an obvious influence on everyone of my age. I was a little bit neoclassical, especially on World Circus. There’s a new style of guitar playing now, it’s very, very technical, bands like The Faceless and Animals As Leaders. I like it, I think it’s really, really good. I’m maybe getting old cause it doesn’t reach me really in the way some of the old stuff does, I miss the groove, I think it’s almost too technical sometimes. But that’s just my opinion.
Can you also tell us about Nexx Guitars a little bit.
Josh: There’s a combination of things. What makes the guitar sound good is the wood that you use. I’m particularly fond of a mahogany body with a maple top and a maple neck, although lately, I’ve been kind of getting into rose. When I build my guitars, I use the mid 80s Ibanez product as my prototype cause I played it a lot so my necks are similar to the Wizard profile of the Ibanez. I prefer the two Humbucker pickup setup and I have a switching system that I designed, they give you quite a bit of access to different sounds. It’s hard to improve a thousand year old instrument but I have my own taste that I like.
How strong is Nexx Guitars’ presence on the market?
Josh: Here’s what happened with the guitars. It’s like anything else and in 2008-09, we’ve had an economic crash. I was just getting things going right then and that happened so I put my guitars down for a little bit while the world sort of re-figured itself out. And it was in 2012-13 I started making guitars again. Which was, again, the impetus for Toxik. Mike saw my Facebook post and went “Toxik is back!” So we built guitars and we sold a few but my main builder, a guy from Jersey, backed down. He and I were a team but it wasn’t moving quickly enough for me to have him pay his bills so we just sort of fell out. I have a couple of endorsement offers but I don’t know if I’m going to take anything right now cause I would really like to get Nexx back on line. So, I may see if I can rely on some of the success of Toxik at this point, once this new record is out, with going back to guitar manufacturing and maybe approaching a company that’s already in existence, a private label like Dean or something like that, to get them to pick up the design but market it on a separate label.
Which is your favorite guitar from the ones that you designed?
Josh: I have a lot of favorites, it depends on the style. One of my favorite Nexx guitars is my first prototype, the one you can see on a lot of pictures of me from the last couple of years is brown, with a maple neck and a reversed headstock. I love that guitar, it’s really a part of me at this point. I designed it from scratch, it just feels like me. But after touring and playing a couple of hundred of shows with it, it’s pretty beat up so it’s hanging on the wall right now. Currently, I’m playing an Ibanez, I’m actually playing a 20th Anniversary RG550 Ibanez that I modified. I did my electronics to it and put my pickups in it and I can always count on it. When we go on the road, I need something that’s dependable and that sounds good so that is my main guitar right now.
Interview pics: Dr. Narcisse
http://www.toxikmetal.com
https://www.facebook.com/TOXIKMETAL
