RockStation

Brother Firetribe: hard rock és glam est a Nightwish gitárosával

2017. október 16. - sunthatneversets

brotherfiretribe_1.jpg

Elsőre talán furcsán hangzik, de október 28-án két olyan finn csapat érezik a Dürer Kertbe, amelyek zenéjét hallgatva egy csapásra a napfényes Kaliforniában érezhetjük magunkat, valamikor a '80-as években: a Brother Firetribe igazi hard rock zenével érkezik, a Shiraz Lane pedig a sleaze / glam rock új hullámos képviselőjeként szántja majd fel a színpadot.

Elindult a Brother Firetribe európai turnéja: német, cseh, lengyel és angliai állomások után, október 28-án érkezik a finn zenekar a budapesti Dürer Kertbe. A Nightwish gitárosát, Emppu Vuorinent is soraiban tudó hard rock zenekar tavasszal megjelent, Sunbound című lemezét mutatja majd be. A 12 dalt tartalmazó album már a negyedik a sorban, hiszen a csapat 15 éve működik, „ultra-dallamos nyugati-parti AOR” zenét szállítva, megidézve a korszak egykori himnuszainak stadionokat megtöltő, DeLoreanokban kazettáról bömböltetett hangulatát.

A Brother Firetribe-ot tehát elsősorban Van Halen, Journey és Skid Row rajongóknak ajánljuk, és nagyjából erre a vonalra erősít rá a turné vendégzenekara is: a 2011-ben alakult Shiraz Lane afféle finn Mötley Crüe-ként azonosítható, és már a megjelenésük is egyértelművé teszi: a srácok igazi sleaze / glam rockot játszanak. A Vantaa városából érkező fiatal csapat a 2015-ös finn Wacken Metal Battle megnyerésével került reflektorfénybe, For Crying Out Loud című 2016-os albumuk pedig már a Frontiers Records-nál jelent meg, és a Lordi kísérőjeként mutathatták be Európában - egy évvel ezelőtt Budapesten is láthattuk őket. A csapat vadiúj, Harder To Breathe című videója itt látható. 

További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr212991368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum