RockStation

A Kylesa tagjai most külön utakon - Hallgass bele az új projektekbe

2017. október 30. - csubeszshuriken

0004514465_10.jpgTavaly áprilisban tett szomorú bejelentést a Kylesa zenekar, akik határozatlan időre felhagytak akkor a közös zenéléssel. Tizenhat év és hét album után Georgia állam, főleg pszichedelikus vonalon mozgó kiválóságai úgy érezték, hogy szükségük van erre a szabadságra. A zenész azonban arról ismerhető fel, hogy zenél, szóval egy évvel a bejelentés után először az egyik énekes / gitáros, azaz Laura Pleasants hallatott magáról. Méghozzá egy The Discussion névre keresztelt szólóprojekt keretében, ahol az első felvett kislemezen a dobokat leszámítva minden hangszeren az énekesnő játszott. Illetve később kelt turnéra mindezzel. Most pedig itt a másik énekes / gitáros, vagyis Phillip Cope új bandája is, ami Oakskin néven fut és már a napokban villantotta meg első publikus dalát. Ezen új projektekbe hallgathatsz bele tehát lejjebb, a tovább klikk után.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1613115168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum