Enslaved – E (Nuclear Blast, 2017)

Vikingek a falaknál

2017. november 02. - p.man

enslavedecover.jpgAz Enslaved tavaly ünnepelte fennállásának 25-ik évfordulóját, de nyoma sincs annak, hogy ülnének a babérjaikon. Fesztivál-headliner pozíciók, különleges, egyszeri fellépések után meg sem fordult a fejükben, hogy pihenőre lenne szükségük, ezzel szemben új dalok születtek. A nemrég megjelent új album, az E, nagyjából lineáris folytatása annak a most már több, mint negyed százados útnak, amin a norvég ötös jár.

A Storm Son introjában megszólaló a viking hajó kürtje jelzi, hogy a harcosok ismét megérkeztek közénk, hogy tovább vigyék az ősök üzenetét. Az újabb kikötő egy újabb harcot, újabb állomást jelent a soha véget nem érő háborúban, de akár úgy is lehet értelmezni, hogy a számos csatát megélt horda nem alkuszik, hanem újult erővel veszi fel a bárdot. Ez a hevenyészett gondolatmenet akár az Enslaved pályafutásának metaforája is lehetne. Szinte elképzelhetetlenül hosszú utat jártak be a Hordanes Land Mayhem-rajongó klasszikus blackjétől a késői albumok progresszív extrém metáljáig, amik már csak a feketeség emlékére utalnak vissza. Ennek megfelelően, akik az Allfadr Odinnra vártak az új albumon, azokra komoly csalódás vár. Ugyanakkor erősen csodálkoznék azon, ha sokan lennének azok, akik az elmúlt évek albumai és koncepciója alapján mást vártak volna, mint az E.

Az E komoly változások nélkül jár tovább azon az úton, melyet a zenekar kitaposott magának. Az ősi hagyományok és mítoszok tisztelete és beépítése mindig jellemző volt az Enslavedre, ez most sincs másként. A korai anyagokon a hangszeres tudás korlátai miatt ez inkább csak a szövegekre volt jellemző, de az eltelt 25 év több, mint elég volt arra, hogy a zene és a mögöttes filozófia integráns egészet alkosson. Az E nagyjából egy órányi progresszívbe hajló zenét tartalmaz, melynek besorolása valamilyen műfaj alá (már amennyiben ennek egyáltalán van értelme) komoly nehézségekbe ütközik. enslavedband2017promocolor_638.jpg A szokásoknak megfelelően a dalok nem nagyon mennek 7-8 perc alá, éppen ezért akár egy dalon belül is gyökeresen eltérő hatások hallhatóak. Jó példa erre az Axis Of The Worlds, amiben a már-már slágeresnek mondható progresszív rock a dal harmadánál klasszikus nyolcvanas évekbeli thrashbe vált, majd a következő pillanatban bepillantunk a kilencvenes évek skandináv black metáljába. Innentől kezdve magától értetődő, hogy az ezt követő Feathers Of Eolh első perce egy-az-egyben olyan, mintha a Tool Csihar Attilával jammelne. Ez a kiszámíthatatlanság a lemez egyik legnagyobb erénye, egyben az Enslaved nagy fegyverténye, hogy minden elvárás mellett meg tudtak hagyni valamit ebből.

Lehet-e, érdemes-e kritikával illetni a mai – nevezzük így – progresszív black metal zászlóshajójának tizennegyedik albumát. Igen, nyilván lehet, de nem feltétlenül érdemes. Az új album egy minden tekintetben kiforrott produkció, ami nem újítja meg alapjaiban az Enslavedről alkotott képet, viszont megmutatja annak összes erényét. Természetesen lehet azon károgni, hogy a korai zenekarokból hová tűnt a trve black, de ez több szempontból is értelmetlen akkor, ha a norvégok összefüggésében tesszük fel a kérdést. 2017-ben az Enslaved az E tükrében trve, aki ezzel pedig nem ért egyet – szíve joga – , az bármikor visszatérhet a Vikingligr Veldihez. 4/5

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5713131660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum