Queen + Adam Lambert @ Papp László Sportaréna, 2017. november 4.

They ARE the champions

2017. november 05. - theshattered

0queen2017_20_eredmeny.jpgMár előre látom az első kommenteket: ez nem a Queen, vagy nem lehet annak nevezni. Nem, ez nem is az! Queen + Adam Lambert néven fut a produkció, Brian Mayhez és Roger Taylorhoz már öt éve csatlakozott a fiatal énekes, akinek Freddie Mercury után egy nem kis kabátba kellett volna belenőnie. Viszont Adam egyáltalán nem is akart! Fogta azt a bizonyos kabátot, beakasztotta a szekrénybe és inkább a sajátjával állt ki a színpadra, azaz: mint Queen rajongó, nem majmolni akarta Freddiet, hanem éltetni az emlékét. És szerintem legtöbben mi is ezért mentünk el az Arénába, ahol egy nagyon príma koncertet láthatott a nagyérdemű!

Az, hogy mennyire Queen ez a Queen, szerintem addig nem vita tárgya, amíg több olyan zenekar is sikerrel ténykedik, amelyben nincs már alapító tag egy jó ideje. Oké, a Queen teljesen más kaliber, de értitek, miről van szó. Freddie Mercury, mint tudjuk, a halálával egyébként sem önként távozott a bandából, John Deacon pedig már kereken húsz éve nem vesz részt a zenekar ügyeiben, így nincs miről beszélni, Brian Mayre és Roger Taylorra hárult a szekér továbbvitele. És viszik is, de ezrek, százezrek őszinte örömére! Lehetne azt mondani, hogy hakniznak, de nem erről van szó. Elsősorban Mayről látszik, hogy szívből teszi, amit tesz, végig élvezi a koncertet, táncol, mozog, jön-megy a már teljesen megőszült ikonikus hajkoronájával. Roger Taylor kicsit morcinak tűnt, de a közeli felvételeken azért nála is látszott, hogy jól érezte magát, remélem, nem tévedek.

0queen2017_23_eredmeny.jpg

A zenei rész hallhatóan teljesen rendben volt, a kisegítő zenészek is aktívan színesítették az estét, a maguk szolid módján ki is vették a részüket a szórakoztatásból, így az ének kérdése lehetett egy kicsit érdekesebb annak, aki nem nézett még utána Adam Lambertnek, de én személy szerint egyáltalán nem találtam az ő előadásában sem semmi kivetnivalót. Habár másabb kaliberű a hangja (hogy is lehetne olyan, ugye?), mégis tisztelettel nyúl a nagy előd témáihoz, kicsit a saját képére gyúrva azokat, de pont annyira, amennyire még megengedik a klasszikus témák. A jelenlétére amúgy sem lehetett egy szót sem szólni, ő is ugyanolyan hiperaktív, excentrikus frontember, mint anno Freddie volt, annyi energiát adott le a buli alatt, hogy akár róla is lehetett volna üzemeltetni az egyik generátort. Hihetetlen, hogy mennyire jól tolja és ahogy ő is elmondta és már le is írtam: nem akar Freddie Mercury lenni, a saját stílusát Queenesítette meg, ami be kell vallani: rohadt jól áll neki! Persze ő is egy igazi díva, többször ruhát cserélt, kérette magát, pózolt, grimaszolt, mindent, amit egy jó énekesnek meg kell tennie, ha a Queenben helyt akar állni. Ő pedig maximálisan teszi, nem csoda, hogy a két nagy öreg annyira meg van elégedve vele. Aki ott volt, biztos nem húzta a száját miatta egy percig sem.

0queen2017_51_eredmeny.jpg

De akkor lássuk kicsit a showt is! A színpad fő tömegéből egy hatalmas, gitárnyakat formázó kifutó nyúlt be a közönségbe, így jóval többen tudtak szó szerint személyes közelségbe kerülni a zenészekkel, legalábbis a névadó hármassal (Brian, Roger, Adam). Minden dal alatt történt valami, az idén negyven éves News Of The World borítójáról ismert robot, Frank is többször megjelent ilyen-olyan formában, akár rögtön a kezdést nézzük, akár a Killer Queennél felbukkanó fejét, vagy Brian szólóját, ahogy felemelte őt az égig, netán éppenséggel a végső lezárást. A félelmetes külső mögé melegszívű belsőt kerítettek neki, még a végén integetett is a közönségnek, aranyos gesztus volt így bevonni őt a showba. De persze azon kívül is volt mit nézni. Most sem kívánok belemenni a dallista elemzésébe, mindenki utána tud nézni a megfelelő helyeken, a lényeg, hogy a szemnek és a fülnek is egyaránt hatalmas élményben volt része, főleg annak, aki a küzdőtérről csodálhatta végig, ami fent a színpadon történt. Amit viszont furcsállottam, hogy a már említett "szülinapos" lemezről a meghirdetett kiemelt figyelem csak három dalt jelentett, a We Will Rock Yout, a We Are The Championst és a Get Down, Make Loveot, még a Frank többször fel is bukkant, ahogy írtam korábban. Legalább a napokban kiadott All Dead, All Dead előkerülhetett volna.

0queen2017_63_eredmeny.jpg

Na, nem mintha egyébként nem lett volna elég sláger, hohó! Az egyértelmű nagy klasszikusok szinte kivétel nélkül meg lettek idézve (persze ha szigorúan nézzük, egy négyórás koncert is kevés lenne ahhoz), mindenhol a természetesen igényesen, látványosan megkomponált látványvilággal. Én személy szerint egy pillanatra sem unatkoztam a főblokkban két órás, majd még két ráadást ráhúzó esemény alatt. Profin, gyönyörű ívvel voltak berakva a dalok, volt, hogy elől, a nyúlvány végén nyomta a hármas, volt, hogy ugyanott egyszálgitározott Brian May, ahol persze elhangzott a magyaroknak külön járó Tavaszi szél... is, melyet ezúttal (Freddie híján) az arénányi tömeg énekelt, nem is akárhogy. Nagyon felemelő élmény volt, de tényleg! Ahogy az is, amikor helyenként a kivetítőkön megjelent a legendás Bajszos Királynő, be-beszállva a buliba néhány sor erejéig.  Egyértelmű "trükk" volt, mégis megindító.

0queen2017_27_eredmeny.jpg

Aki ott volt ezen az estén egyvalamiben biztos lehet utólag: a Queen + Adam Lambert egy igenis maximális létjogosultsággal rendelkező formáció, melyben a két veterán legenda mellett egy olyan énekes áll a fronton, aki mocskosul jól nyomja a szó legnemesebb értemében vett férfi rockdívát és aki egy pillanatra sem engedi el a tekinteteket, miközben persze a hangjával is meglovagolja az alá pakolt történelmi értékű témákat. Hatalmas bulit csaptak, még Adam legnagyobb saját slágere, a Whataya Want From Me is ült a buli ívébe, csakis a lehető legnagyobb köszönettel tartozhatunk mind a zenekarnak, mind a szervezőknek, akik elhozták nekünk ezt a produkciót!

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8013175222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gwendoline Welsh · http://my-works.blog.hu/ 2017.11.06. 07:21:34

Minden szóval egyetértek, nekem is ez a véleményem. Minden tiszteletem ezé a fiúé, aki a saját karrierjét félbehagyva csatlakozott a nem kis erőpróbát jelentő feladat miatt Brianékhoz. Magas léc, de képes venni az akadályt, és nem is akárhogy. Régóta figyelem, ahogy alakulnak a dolgaik, és mostanra már teljes az összhang. Sajnálom, hogy nem lehettem ott. A jelenlegi videók a koncertről elég gyenge minőségűek és még kevés van fönn, de remélem, van még néhány, amire sor kerül. Köszi a cikket, szinte a számból vette ki a szót! :D
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum