RockStation

Gorillaz, Remi Kabaka @ Papp László Sportaréna, 2017. november 13.

Gorillák a házban!

2017. november 14. - theshattered

0gorillaz2017_20_eredmeny.jpg

Lazán meg lehetne kérdezni, hogy mit keres a Gorillaz egy rockzenei oldalon - de akkor lendületből vissza is lehetne kérdezni, hogy akkor mit keresett az a jó pár rocker fazonú ember a Gorillaz koncerten? És így máris árnyaltabb a kép. Ráadásul Damon Albarn és csapata szerintem adott elég slágert a világnak ahhoz, hogy megjelenhessek nálunk is, főleg, ha már egyszer szinte szó szerint darabokra szedték az Arénát.

Be kell vallanom már rögtön a legelején, hogy én sem vagyok az a kő hardcore Gorillaz fan, de nem is vetem meg a zenéjüket, mert abszolút nyitott vagyok mindenre, ami fasza, stílustól függetlenül. Dobjátok rám azt a bizonyos követ, én vállalom, hogy az a fajta metalos vagyok, aki kb. 90%-ban hallgatja a húrok zörgését, mellé belefér szinte akármi, ami megugrik a világomban egy bizonyos lécet. De szerintem így egészséges a dolog. Ilyen "megugrós" nálam a gorillák csapata is, akik egyébként ritka takony időben látogatták meg az Arénát és mozgatták meg a ha nem is telt házat produkáló, de azért legalább kétharmados szintet kihozó tömeget.

A beengedéssel nem volt gond, igaz, a hideg, szeles, esős időben elég barátságtalan, talán már (nem kis morbiditással) kicsit haláltábor feelingje volt az egésznek, de ahogy az utóbbi időben megszokhattuk, az átvizsgálás, így a beléptetés is igen tempósan zajlott, ezúttal is le a kalappal a security előtt! Ezután nyilván jött a sör kézbevétele és az akklimatizálódás, melyet a keverő környékén abszolváltam, lévén, mint tapasztalt koncertlátogató, tudtam, hogy onnan az igazi a hangzás.

0gorillaz2017_12_eredmeny.jpg

Az estét Remi Kabaka (aki korábban Russell hangját adta) DJ szettje nyitotta. Először kamilláztam, látatlanban nem értettem, mi az az "előjátszó", aztán végül megvilágosodtam: szép magyar kifejezéssel élve warm-up act, ami nem zenekar. Eleinte bejött a zene, amit tolt, jól megmozgatta a közönséget is, viszont nekem a fél órás basszustúltengéses elektronika kb. féltávtól már kezdett unalmas lenni, ha jól vettem észre, nem voltam ezzel egyedül. Ennek ellenére határozottan nem volt rossz, csak egy idő után már nem volt izgalmas, ha egy basszuslöket mögöttem lévőre akarta adni az én nadrágomat. De bemelegítésnek abszolút megfelelt.

A kicsit túl hosszú, de az este kilences kezdésre idomított átszerelés után viszont jött a megjelentek által nagyon is várt Gorillaz. Kis intermezzoval még elhinteném: még nem néztem egy koncertfelvételt sem a csapattól, így nem tudtam összerakni, mire is számítsak. Ahogy a (hogy metalos hasonlattal éljek) Dethklokot, mint hasonlóan létező, de virtuális, avagy rajzolt formáció buliját is kis gondolkodással tudtam volna összepakolni fejben, de aztán kb. az volt, amire számítottam. Elől egy zenekar, hátul meg a "mese".

0gorillaz2017_05_eredmeny.jpg

Szóval a bemelegítés és a kellő mértékű várakoztatás után jött Albarn és kísérőzenekara, a négytagú rajzbrigád pedig a hatalmas kivetítőkön szórakoztatta ilyen-olyan formában a nagyérdeműt.  Így egyben abszolút király volt az egész csomag! A látvány és a hang kitűnő összhangban volt, mondjuk itt az egésznek külön kiemelt jelentősége is van, volt, mivel a hátul megjelent figurák száját nem lehet irányítani, akkor, ott kell mondani a szöveget, amikor. Mondjuk talán a  19-2000 alatt kicsit elcsúszott az egész, de annyi baj legyen. Persze hála a tényleges zenekari felállásnak és a kórusnak faszán nagyobb súllyal szólaltak meg a dalok, mint lemezen, ami hatalmas flash volt több esetben is. De hogy lássuk, emberekről van szó (Humanz, ugye, hehe)a Clint Eastwoodot újra kellett kezdeni, mert nem jó szöveget nyomattak. Ennyi baj legyen, szerintem ez növelte az egésznek az emberi mivoltát, kell ilyen is. Mert ugye ahogy mondtam is, a vetítések miatt mindent takkra kellett nyomni, nem nagyon volt hely jammelésre, plusz ütemekre, semmire, de a koncentráció mellett azért láthatóan nagy kedvvel nyomta mind a zenekar, mind Albarn és a vendégfellépők.

0gorillaz2017_09_eredmeny.jpg

Mondjuk talán én egy ilyen szintű produkciónál a klipes dalok esetében nem csak benyomtam volna a videót hátra, egy kis variát raktam volna az egészbe, de egyébként ez legyen a legnagyobb baj, ahogy mondtam, a zenében lévő plusz súly annyit rányomott az egészre, hogy szinte teljesen más arcot kaptak a trekkek (többek között a Feel Good Inc. mekkorát szólt már!)

Én úgy láttam, hogy nem csak én éreztem jól magam, a közönség is rendesen megkapta a magáét, egy szó nem lehetett panaszra, talán egy kicsit az íven lehetett volna változtatni, mert középtájon egy hangyafasznyit leült a bő másfél órás, huszonegy dalos buli, de amúgy abszolút rendben volt. Aki ott volt, megkapta a pénzéért, amit kérni lehetett, aki meg nem jelent meg, az így járt! Bár van egy olyan sunyi érzésem, hogy lesz még lehetőség bőven a pótlásra.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9613264419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum