RockStation

„…mindenki hazudik magának és másoknak is egy életet, aminek a valósághoz semmi köze nincs”

Interjú Várhidi Adrián énekes-gitárossal és Menyhárth Balázs dobossal, az Alone In The Moon tagjaival

2017. november 22. - magnetic star

alone_in_the_moon_2017_1.jpg

Az Alone In The Moon idei EP-jét (Glamour Grunge) a közelmúltban alaposan feldicsértük, na persze nem ok nélkül. Mélyen az 1990-es években gyökerező, hangulatos muzsika kritikus hangütésű, metsző iróniától áthatott dalszövegekkel, ahogy az a recenzióból is kiderülhetett – aki még nem hallotta, rögtön mozduljon rá! Reményeink szerint ehhez szolgál kedvcsinálóként az alábbi interjú is a budapesti trió két tagjával.

Először is gratulálok a Glamour Grunge EP-hez! Milyen visszajelzéseket kaptatok rá eddig?
Adrián: Először is köszönjük az interjút! A visszajelzések teljesen pozitívak, úgy látjuk, sikerült megvalósítani azt a célt, hogy az első lemezünk súlyosabb oldalát egy sokkal egyszerűbb, „primitívebb” és fogyaszthatóbb formában tudjuk újragondolni, élőben pedig most az EP dalaival együtt összejött egy teljes koncertnyi anyag a stoneres / doomos vonalból. Az más kérdés, hogy az első lemez sokaknak mostanra ért be, és az EP túl lecsontozottnak tűnik, de folyamatosan próbáljuk megtalálni a megfelelő arányokat.

Élőben is bemutattátok már az anyagot, vagy csak valamivel későbbre tervezitek a nagy koncert-hadjáratot?
Adrián: Igen, az ősz folyamán több budapesti és vidéki koncertet adtunk, ahol az EP összes dalát eltoltuk. Jövőre pedig szerveződik a koncert hadjárat, de az már egy új anyaggal 

Ritka jó érzékkel nyúltok az 1990-es évek alternatív / grunge-ként aposztrofált zenéjéhez. A kinti nagyok mellett a stílus velük kortárs hazai művelői közül is volt Rátok hatással valaki?
Adrián: Köszönjük szépen, örülök, ha így gondolod. Megmondom őszintén, a korábbi magyar bandák közül relatíve keveset tudok kiemelni, inkább a Tankcsapda kapcsolódó dalai, a Flop, illetve a Polly is Dead ugrik be nekem erről a vonalról. A mai kortárs bandák közül viszont rengeteg maximálisan ajánlott van, többek között a Trillion, a Kies, a Tündérvese, Witch Bone Garden, a Trick vagy a Jackie’s Gun, és még sorolhatnám.
Balázs: Hatással nincsenek ránk magyar bandák, de elismerést kiváltó, hazai grunge-osnak (is) ható zenekarok számomra bőven akadnak. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Real Lies 9 névre keresztelt lemezét nagyon szeretem, ahogy a Frogshow 2007-es Ep-jét illetve az Isten Háta Mögött Rosenkreutz át is kajáltam (2004), ami szintén markáns stílusjegyekkel bír a flanelingből. Apey is grunge-os vonalon kezdte a The Day Ends EP-vel (2011), a Nomad Végállomás (2007) lemeze is őrzi azt a stílusból, amit kell (igaz, kicsit modernebben és plasztikusabban), az Angertea is ebből táplálkozik, holott szeletelnek, mint az állat. Vagy ott van az Ozone Mama (amiben volt szerencsém részt venni pár próba erejéig még Tiszai Vivi érkezése előtt), ahol Székely Marci le sem tagadhatja, miket hallgatott fiatalkorában. Nem véletlenül a Superunknowns énekese is. De amúgy Adrián példái is teljesen helytállóak. Más kérdés, hogy ez a stílus mindig úgy tűnt itthon, mintha menne, megindulna, de igazából sosem történt, történik vele semmi (nyilván mert egy több mint 20 éves stílusról beszélgetünk, ami bőven túl van a zenitjén, már-már oldies-nak minősül); egyszerűen nincs keletje annyira, hogy sok embert vonzzon. Ennek következtében fel is oszlanak egy idő után a bandák, esetleg tribute formájában viszik tovább az örökséget, vagy kapcsolnak egyet, más irányokba. De aki akarja, hallatja a gyökereket benne, így a stílus hatásai érezhetők mai napig nagyon sok zenekarnál, akár egy gitár- vagy énektéma erejéig. Tudnék még pár együttest sorolni, akiket a kutya nem ismer: ide sorolnám az akusztikus Pilum (a megboldogult, X-Faktorban szerepelő ifj. Bodnár Attilával, halálba víve több remek szerzeményt) és a Honey Mustang nevű régi formációimat is, amiket nagyon szerettem csinálni, jól éreztem magam velük. Vagy a mostanában lemezt készítő Missy Cage-et, kiváló énekesnővel az élén, akiket szintén egy sikertelen dobos-casting által ismertem meg – szerencsére mind után maradtak fenn dalok online felületen. Amikor zenekar nélkül voltam, nagyon sok olyan muzsikussal volt alkalmam játszani, akik értették ezt a zenei nyelvet, de sajnos sokuk nem tudott kikerülni a próba - (és az amúgy remek) dalok próbatermi felvételének készítése-körből... Egy dolog biztos: nagy hatású cucc volt ez a hidegháború utáni Amerikában és szerte a világon (meglepő, de a spanyolok is rajonganak a ’90-es évek ezen őrületéért – nagyon sok ritkaságot az ő portáljaikról tudtam megszerezni, és ott is életben van tartva a stílus kortárs bandáit tekintve). Nem véletlen tehát, hogy mi is preferáljuk ezt a stílust, mert baromi értékes dolgok kerültek ki abból az érából, amik megfogják az aktív zenehallgató embert. És nem csak a fősodorról beszélek. Ugyanakkor tinikoromban konkrétan Matt Cameron akartam lenni, és meg akartam csinálni a Soundgardent újra, csak nem találtam hozzá se Kim Thayilt, se Ben Shepherdöt, se Chris Cornellt, érthető okokból. De kigyógyultam ebből már egy ideje. Alone In The Moon, yeah! :-)

alonethemoon.jpg

Ti magatok nem bánjátok, ha ugyanezt a címkét teszik rátok a zenehallgatók?
Adrián: Hát, egyrészt azt látom, hogy az emberek többsége abszolút nem ért a zenei stílusokhoz, csak szeret úgy tenni :D Elképesztő hülyeségeket tudnak összehordani mondjuk a grunge-ról is, szóval ennek a címkének a promóciós értéke sokkal jobb mint amennyire esetleg zavar, hogy egyesek „címkéznek”. Másrészt pedig, ha a hatvanas évek rockjának vagy éppen stoner / doom zenei, image-beli kliséinek mindenféle hozzáadott érték nélküli újrahasznosítása senkit nem zavar, akkor nekünk sem kell szégyenkezni, pláne hogy a generációnk identitás nélkülisége volt az első lemezünk alapkoncepciója.
Balázs: Egyáltalán nem bánom, sőt! Kifejezetten jól esik, ha valaki érti, hogy melyik mellből szívtük magunkba azt, amit prezentálunk. Persze, anno divat volt ez ellen lázadni, én viszont örülök, ha detektálható, mik vagyunk-mit akarunk. Baromi jól eső érzés volt, amikor a stílussal foglalkozó, Pintér Miki által vezényelt Grungery is megemlített minket egyik, pár évvel ezelőtti karácsonyi-szilveszteri posztjában, amiben „grunge-tablóra” kerültünk, majd a lemezünk is bejött neki. Azt gondoltam „bakker, valaki végre érti, mi az, amit szeretünk és csinálunk teli szívvel, és nem mi vagyunk csak azok!”  Persze, mint minden stílus, kicsit módosul az idők folyamán, ezért mi is próbálunk fejlődni, feszegetni a határainkat. Tehát lehet, hogy a 2018-2019-es AITM már nem fog teljesen egyezni a mostanival, de miért is állnánk a fejlődés útjába? Más típusú zenéket is hallgatunk, amik hathatnak ránk (épp nyolcvanas évek és Killing Joke- korszakomban vagyok), ugyanakkor ami tetszik, ki kell próbálni, megpróbálni hozzátenni, ha még lehet. De egyelőre éljük meg a jelent! :-)

Csapatmunkában (mondjuk jammelések során) írjátok a zenét és a szövegeket, vagy van Nálatok ún. „zenekari agy”, azaz fő dalszerző és szövegíró?
Adrián: A dalok alaptémáját gitáron hozom, Balázs ehhez írja a dobot és sok esetben dalszerkezeti változtatásokat is kierőszakol, ami tök jól szokott elsülni. Ha megvan a dob, Zoli megírja a basszustémákat, és végül a kész zenére megírom az énekdallamot, majd végül a szövegeket. Van egy-két téma ami jammelésből született, de nem ez a jellemző.
Balázs: Adrián elvetemült jó dalszerző, de én meg szeretek belepofázni a szerkezetbe, dallezárásokba, akár elsőre érthetetlen instrukciót adni arról, hogy szerintem mi kell a dalnak; képtelen vagyok kussban csinálni, amit a vezér mond, de ez az alkotófolyamatnál szerintem nem gond. Bár amikor az első lemeznél egy gitártémát nyolcszor kellett átírnia, hogy nekem tetsszen és kiderüljön számára is, hogy tud ő jobbat is írni, ami jobbá teszi a dalt, akkor gondolom nem ezt érezte… :-) Zotyi meg csöndesen felteszi a pontot a dalokra a mély tónusaival, és örülünk magunknak, ahogy azt kell. :-) Anno mondták, hogy jó a csoport-dinamikánk és az évek alatt rájöttem, hogy tényleg. Meg a kémia, vagy mifene.

Igen alaposan átgondolt koncepció alapján írjátok a dalszövegeket. Az albumon sem volt másként, az EP-re pedig tovább is fejlesztettétek ezt. A jövőben is így marad az szerintetek? Bizonyára Nektek is nagyobb kihívás és izgalmasabb megpróbálni valami összefüggőt elmondani a megfelelő dalsorrenddel, mint nóták puszta egymásutániságában gondolkodni.
Adrián: Tulajdonképpen nekem szükségem van rá, hogy legyen egy ilyen gondolati ív, amibe az ötleteim be tudom terelni. Szerencsére nem esik nehezemre a szövegírás, mert egyszerűen van egy csomó mondanivalóm. Úgy gondolok a lemezre, mint mondjuk egy Ady kötetre, ahol ugyanígy tematikusan vannak összeszerkesztve a versek ciklusonként külön címmel ellátva. Nem tudom, ez a hallgatókat mennyire érdekli, nekem viszont egyfajta intellektuális kielégülést ad :D

A Ti életetekben is előfordult, hogy találkoztatok olyan félresiklott zenei karrierrel, amilyenről a Glamour Grunge számai szólnak? Jellemzően min bukhat meg szerintetek egy mai hazai zenekar pályája?
Adrián: Igen, persze, számtalan ilyen van, de egyébként sajnos a sikeres zenészek esetében is jellemző, hogy teljesen kiégnek és rutinszerű lesz minden, amit kiadnak a kezeik közül. Hát, sok mindenen múlik ez, szerintem nagyon kitartónak kell lenni, ez viszont csak úgy megy, ha imádod csinálni az egészet. Olyasmi ez a zenélés dolog, mint egy kapcsolat, amiben nagyon sok mélypont van, de amikor jó, akkor olyan elképesztően jó, hogy ez életben tartja az egészet. Miken bukhat meg? Rengeteg oka lehet, pl. ha nincs egység a zenekarban a célokat illetően, ha a szex-drogok-rock’n’roll hármasából pont a rock’roll lesz a legkevésbé fontos, vagy ha beüt a felnőtté válás, és egyensúlyozni kell a munka + magánélet + zenekar hármasa között.
Balázs: A feloszlás valahol bukás, a kiégés viszont törvényszerű. Nem volt elég jó szélesebb körben, amit csináltál, és belefáradtál abba, hogy senkit nem érdekel rajtad, vagy elenyésző közönségen kívül, vagy akár pont az ellenkezője. Vagy egyszerűen már nem érdekel a zenélés, mert fáraszt munka után, vagy úgy általában, el tudnád tölteni máshogy az idődet. Ezeken nehéz túllépni, de ha az ember nem ebből él, könnyebben átvészelheti, ha ebből, az egy másik sztori, arról nem tudok nyilatkozni. Az első példánál maradva: az egyén úgy érzi, hogy a tehetsége, agilitása megmérettetetett, de mégsem ért el vele semmit. Ez egy átlagos, sajnos nem ritka sztori. De akkor még mindig lehet korrigálni a civil léttel, ahol pozícionálhatsz boldog emberként. Ha valaki olyan szinten pazarol, ahogy például nagyrabecsült ifj. Bodnár Attila zenekartársam tette, az a vég. És arra a kisiklásra már nincs korrekció. Közhely, de az élet állandó küzdelem és az azért valahol nagy privilégium manapság, hogy az embernek van lehetősége (mondjuk többnyire megfeszülés árán) olyat csinálni, amiben örömét leli, legyen az bármi. De tudni kell, hogy hol van az, amikor meg kell érte őrülni, és hol van az, amikor lassítani kell a tempón, újratervezni, vagy méltósággal lelépni a színről.

alone_in_the_moon_2017.jpg

És mi lehet az érvényesülés útja? Nyilván nem általános sikerreceptre gondolok itt…
Adrián: Alapvetően azt látom, hogy két dolog kell: egyrészt legyen kitalálva és megfelelően megvalósítva a produkció, (jó dalok, beazonosítható image, látványos vagy legalábbis nagyon király koncertek), folyamatos előre tervezéssel, és állandó jelenléttel (social media, koncertek, stb.) Ebből például nálunk egy-két dolog közel sem működik a megfelelő szinten, ezért is tartunk ott, ahol – de persze ezen folyamatosan dolgozunk, csak ugye a fentebb említett hármas miatt ez elég nehéz. Másrészt: a személyes kapcsolattartás, haverkodás, vagyis mondjuk úgy, PR tevékenység legalább ennyire fontos. Ebben még rosszabbak vagyunk, de persze ezen is dolgozunk.
Balázs: Szerencse, mozgolódás, social media, haverkodás, leginkább nyalakodással. Ebből a szerencse mindig kiszámíthatatlan, a mozgolódás azért megoldható, a haverkodás is, de azért szerintem jobb bárkivel szerencsésen ismeretséget kötni, mint tudatosan elmenni valahova, ahol izzadságszagúan próbálod keresni valakinek a társaságát. Az ilyen jelleű tudatosság egyikünkre sem jellemző. Mindenkivel szívesen vegyülgetünk, akivel bármilyen közös nevező van, de a többi úgyis bővebb ismeretség után derül ki, például a legfontosabb tényező, hogy jó fej-e valóban.

A mai fiatalságot Y generáció néven is szokás emlegetni. Már nincs sok betű hátra az ABC-ből. Mi lesz, ha elfogy a sor? Úgy is kérdezhetném, milyen jövő vár szerintetek az emberiségre, ha ugyanezen az úton halad tovább? Meg lehet vajon menteni a teljes leépüléstől?
Adrián: Ráadásul a mai kora huszonévesek és tinédzserek már a Z generáció részei, érdemes utána nézni, mi a különbség köztük és mondjuk a kb. 1980-1994 között születettek (Y generáció) között. Nem vagyok pesszimista, sok szempontból ez világ (itt mondjuk a nyugatira gondolok, a többiről nem tudok nyilatkozni) ezerszer humánusabb mint eddig bármelyik civilizáció, még akkor is, ha elképesztő dolgok történnek ma is. És hát a környezetvédelem: fogalmam sincs, mi lesz, bár hozzáteszem, ha veszed a fáradságot, hogy utána olvasol ennek a témának, azt fogod látni, hogy a szokásos „haldokló kis fókák versus pénzhajhász amcsi kapitalisták” narratívánál sokkal komplexebb kérdéskör ez is. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom, mennyi jogom van a környezetvédelem fontosságáról beszélni, úgy, hogy „elektromos zenét” játszom, ezt az e-mailt egy számítógépen írom meg neked, és ha turnézunk, ugyanúgy benzines autókkal indulunk útnak, mint szinte bárki más. A fiatalokat illetően azt remélem, hogy idővel kialakul egy a mainál élhetőbb internet kultúra, mert a jelenlegi világ olyan, mint a 2008-as ingatlan lufi, mindenki hazudik magának és másoknak is egy életet, aminek a valósághoz semmi köze nincs.

Hogy álltok az újabb dalokkal? Lesz Bennetek egy újabb teljes lemeznyi anyag mondjuk jövőre?
Adrián: Naná :-) Májusban 18 dalt vettünk fel, ebből ugye eddig 6 dal jelent meg a Glamour Grunge EP formájában, jövőre pedig érkezik a többi, ami a zenekar zeneileg és szövegileg is könnyedebb oldalára erősít rá. Az első lemez talán túlzottan komoly és sűrű volt ez szeretnénk oldani egy kicsit. Januárban érkezik a Budapest Nihil c. kétszámos kislemez, amin az eddigi egyetlen publikált magyar dalunk szerepel majd, és már most imádom játszani, mert nagyszerű punk-alter paródiát sikerült összehoznunk a budapesti „underground” huszonévesek életéről – legalábbis szerintem. Márciusban pedig kiadjuk végre a második nagylemezünk, amiről egyelőre csak ennyit szeretnék mondani, hogy míg az első albumunk koncepciója a „korszellem” volt, addig ez a lemez a „hely szelleméről” vagyis a kelet-európai / budapesti életről fog szólni.

https://aitmband.com
https://www.facebook.com/aitmband

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3313345585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum