Sorcerer - The Crowning Of The Fire King (Metal Blade, 2017)

Dallamos doom északról, ver. 2.0

2017. december 01. - p.man

crowning.jpgEgy újabb harcos-kardos borító, egy újabb "a legendás zenekar visszatérő albuma" motívumra felfűzött promo. Ahogy Hollywoodban is évek óta a bejáratott franchiseok mennek inkább, mint bármilyen újdonság, úgy a zenében is az újjáalakulás az aktuális divat. A Sorcerer is ebbe a sorba illik: elméletben 20 éves a zenekar - igaz, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján csak demokig jutottak -, a gyakorlatban viszont inkább underground körökben ismertek. A nemrég megjelent The Crowning Of The Fire King viszont kitűnő alkalmat ad arra, hogy felzárkózzunk svéd dallamos doomból.

Johnny Hegel kiléte valószínűleg 40 milliós kérdés volna a Legyen ön is milliomosban. Ő a Sorcerer motorja, Leif Edlinghez hasonlóan basszusgitáros, éppen csak a Doomfatherhez képest jóval kisebb körben ismert. A korai demok után az ő lelépése robbantotta szét a zenekart - amúgy a Tiamatba szállt be, ő játszik a Wildhoney lemezen - és az ő akarata kellett ahhoz is, hogy újra életre keljen a zenekar. A 2015-ös In The Shadow Of The Inverted Cross állítólag jól sikerült anyag – én nem hallottam –, így a folytatás is reménytelinek tűnt.

Aki kicsit is ismeri a stílust, az akkor, ha meglátja a „swedish epic doom metal warlords” feliratot egy lemezen, minden bizonnyal a Candlemassra gondol. Ez a felirat szerepel a Crowning… borítóján is, de egyáltalán nem lövünk mellé, ha az Epicus… vagy a Nightfall környékére helyezzük a Sorcerert. Ha ezt kiegészítjük a késői Black Sabbathtal, akkor pontosan el is helyeztük a svédeket, és nem ér csalódás az első hangok lejátszásakor. Aki bírja ezeket a dolgokat, az a nyitó Sirensszel tudni fogja, hogy jó helyen jár. Klasszikus középtempós, dallamos doom, Tony Martinra hajazó énekkel, hősi témájú szövegekkel – nagyjából minden itt van, ami ennek a stílusnak a sajátja.
sorcerer_band.jpgEddig rendben lenne minden, mégis, mi lehet a gond, ami miatt nem a Sorcerert emlegetjük a doom új királyaiként? Egyrészt a Crowning… tele van egészen jó dalokkal, de hiányzik egy-két olyan, amire azonnal bólogatni kezdünk. A legközelebb még a Crimson Cross vagy a The Devil’s Incubus jár a megoldáshoz, viszont rájuk is jellemző az, amit el lehet mondani szinte minden dalról: egyszerűen három-négy perccel hosszabb mindegyik, mint kellene. A 8-9 perces dalok szimplán nem tartalmaznak annyi fogós témát és ötletet, mint ami indokolttá tenné a hosszukat. Sokkal tömörebb, élvezhetőbb lenne az egész album, ha durván húsz perccel rövidebb lenne, és akkor minden bizonnyal több türelmet is kapna azoktól, akiket riasztanak az egyre csak nyúló témák.

A türelem lehet az a kulcs, amivel megnyitható a Sorcerer második albuma. Egyáltalán nem rossz anyag azoknak, akik bírják az ilyen dolgokat, de az értékei jól el vannak rejtve hosszú-hosszú dalok mögé. Kellő odafordulással persze nem lehetetlen megtalálni ezeket az értékeket, de talán mindenki jobban járna, ha a harmadik albumon ez valamivel nyilvánvalóbb lenne.
3/5

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr10013408051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum