Helloween – Pumpkins United @ Pozsony, Aegon Arena, 2017.11.26.

A TÖKéletes reunion

2017. december 06. - magnetic star

helloween_pumpkings_united_ntc_ds0_8287.jpg

Nem azért, mintha nem lett volna eleve komoly érdeklődés a germán TÖKfejek múltidéző monstre bulija iránt hajdani koronázó-városunkban is, de kétségtelen tény, hogy egy ekkora hodályban a felvidéki magyarok és a kiutazó hazánkfiai nélkül aligha jött volna össze ilyen szép nézőszám. Persze hogy ne csak magunkat fényezzem, a TÖKéletes parti-hangulatról minden jelenlévő egyként gondoskodott.

Előzenekar nuku, de TÖK fölösleges is lett volna. Pontban a kiírt kezdésre kihunytak a fények, intro gyanánt felcsendült Robbie Williamstől a Let Me Entertain You, és a roppant stílszerűen egy szétnyílt TÖK köré épült díszletek között színre lépett a hét főhős, hogy rögtön az egyik védjegyszerű Helloween nótával, a Halloweennel indítsa a műsort az idén kereken három évtizedes Keeper I-esről. Az eredeti énekes, Michael Kiske és a mai frontember, Andi Deris már ezt is közösen adta elő.

Az embernek bő tizenhárom perce volt, hogy ráeszméljen, nem álmodik, valóban gyermekkori heavy metal hőseit (pontosabban a többségüket) látja a deszkákon, de következett a Dr. Stein, és ilyenkor az egyszeri rajongó végképp hajlamos minden realitásérzékét elveszteni, annyira belefeledkezik a halhatatlan dallamokba és a pazar látványba. Aki viszont emiatt aggódott volna esetleg, a hangzásban sem akadt kivetnivaló.

A muzsikusok megjelenését tekintve már adódtak érdekességek. Derisnél a kopaszodás az élet rendjéhez tartozik, nemigen lehet vele mit kezdeni, viszont jó volna, ha nem csak a hangját, de a fizikumát is formában tartaná emberünk. De még ez is hagyján Kai Hansenhez képest, aki mintha Michael Sweet mai megjelenését igyekezett volna egy az egyben átvenni, csak hát ezzel a hordószerű testalkattal elég groteszk módon sült el a próbálkozás. Michael Weikath jelentette a másik végletet, kifejezetten ijesztő volt ránézni a száraz kóróvá vékonyodott gitárosra. Jó, hogy legalább a korábban elmaradhatatlan cigire nem gyújtott rá! (Egyébként lehet, hogy pont a leszokással jár együtt nála a dolog.) A legkomolyabb fejtörést mégis Kiske Miska okozta, akiről ma sem tudjuk eldönteni, hogy Ihos Józsefre, Kondás Elemérre vagy a Michelin babára hasonlít jobban… Ezek után Sascha Gerstnernek szó nélkül elnéztem a sajátos grufti fejszerkezetét. Markus Großkopf és Daniel Löble kapcsán végre nem merül fel semmi efféle kifogásolnivaló, bár az ilyesmire kényes fanok valószínűleg már így is TÖKön szúrták magukat, mire idáig eljutottak az olvasásban.

helloween_pumpkings_united_ntc_ds8_4604.jpg

A színpadi munkát illetően szerencsére nem panaszkodhattunk, egy pillanatig sem TÖKetlenkedett a díszes társaság. Mondjuk nem is engedhették volna meg maguknak, hogy ne teljes erőbedobással dolgozzák végig estéről estére a háromórás programot. Mi több, bőven maradt idejük szusszanni is, mert az egyes blokkok között a kivetítőn két, a banda image-éhez kapcsolódó rajzfilmfigura, Doc és Seth szórakoztatott bennünket egy-egy rövid epizóddal, amelyek során maguk a zenészek is átlényegültek animált alakokká. A legmeghatóbb mégis az az eseménysor volt, amikor a vásznon gondos kezek egy kazettát engedtek a videó-lejátszóba, és a néhai Ingo Schwichtenbergnek egy ránk maradt szólója vált láthatóvá-hallhatóvá, Dani pedig azzal vívott dobpárbajt. A közönség soraiból felharsant az „Ingo-Ingo” kórus, és elmondható, hogy méltó módon emlékezett meg a zenekar a tragikus körülmények között, sajnálatosan fiatalon elhunyt bajtársról. A harmincat se töltötte be…

Furcsálltam ugyanakkor, hogy a Keeper-éra után Hansent váltó Roland Grapow nem lehetett része ennek a diadalmenetnek, habár, amennyire tudni lehet, pedálozott érte. TÖK korrekt gesztus lett volna, ha ő is a brigáddal tarthat és legalább néhány számban gitározhat. (Akkor talán a pusztán dacból készült, amúgy abszolút indokolatlan PumpKings lemez sem születik meg…) Sőt, úgy lett volna igazán teljes a kép, mert a szinte teljesen metalmentes Chameleon album kirekesztését még megértem, de a Pink Bubbles Go Ape mellőzéséért szerintem kár volt. Nem beszélve arról, hogy az új kezdethez is hozzátette a magáét az úriember, Uli Kusch dobossal egyetemben...

Ezt leszámítva nemigen lehetett belekötni a szett összeállításába. Értelemszerűen a két Keeper korong, meg úgy általában a Kaival írt termés állt a középpontban, de akadt Deris-korszakbeli nóta is rogyásig. A különböző periódusokat ráadásul nem is határolták el. Mindhárom énekes elővezetett önállóan is néhány dalt a rá legjellemzőbbek közül – Hansennek a Starlight / Ride the Sky / Judas egyveleget és a Heavy Metal (Is the Law)-t köszönhettük, noha vokalistaként elbújhat a két kolléga mögött –, de senkinek nem derogált megosztozni a másikkal a saját témáin. A Rise and Fallban minden bizonnyal annak idején is becsatlakozott Kai a csűrdöngölős részeknél, Michi és Andi meg csodákat művelt együtt. A már említett Halloween - Dr. Stein kettősben is igen izgalmas volt, ahogy a versszakokat felváltva nyomják, a Why?-ban sem kevésbé sült el jól ugyanez a poén, és toltak lírai blokkot is (Forever and One - A Tale That Wasn’t Right). A főműsort záró How Many Tears alatt mindhárman „szóhoz” jutottak. Ha valaki ezek után is zúgolódik valami miatt, akkor esküszöm, üTÖK!..

helloween_pumpkings_united_ntc_ds8_4683.jpg

Jólesett látni, hogy az egyes szereplők közötti ellentéteknek nyoma sem maradt. Lehet, hogy továbbra sem Weikath lesz az első, akivel Kiske ráérő idejében együtt lóg, de el lehetett hinni, hogy túlestek a kölcsönös megbocsátáson, mert a színpadon nem egyszer mosolyogtak vagy egyenesen borultak össze. Derisszel természetesen végig megvolt az összhang (az ő segítsége kapóra jött a vége felé, mert a Keeper of the Seven Keys alatt érezhetően fáradt már Michi torka), Hansen is gyakran akciózott együtt Weikivel, ugratták, öszTÖKélték egymást, meg minden – persze Markust és Saschát sem hagyták ki a mókából –, szóval láthatóan élvezték a muzsikálással együtt töltött időt.

A végső ráadásra valahogy Kiske is összekapta magát. Seth és Doc utolsó közös alakítása, majd Hansen gitárszólója alatt még tudott némi erőt gyűjteni, a Future Worldöt derekasan levitte egymaga, a léggömberegetéssel egybekötött I Want Out-ra pedig ismét érkezett Andi. Ez volt a finálé, aztán meghajlás, hosszas búcsúzkodás és pacsizás az első sorokban álló rajongókkal, végül levonulás a Braveheart filmzene hangjaira – néhány pillanat alatt szállt el a három óra, egy hosszabb műsorral se lett volna tele a TÖKünk...

Most, hogy már lefutóban van az utóbbi évek legTÖKösebb heavy metal nosztalgia-turnéja, elárulhatom (ha ezzel még újat mondok valakinek), hogy egy hazai show megvalósítására is folytak kísérletek. A vége, mint a mellékelt ábra mutatja, kudarc lett, de semmi vész, mert a FEZEN időközben bejelentette a produkciót a jövő évre. Michi, Andi, Kai, Weiki, Markus, Sascha és Dani! Ugye tényleg jötTÖK majd?

Fotók: Imrich Pluhar - ipphoto. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

http://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3113450089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum